Az ész a fontos, nem a haj beszélgetés Dr. Csatári Bence új kötetéről

?Az ész a fontos, nem a haj? ? olvasható a cím ? egy Illés szám nyomán ? legújabb könyvének borítóján. Miért ezt a címet választotta?

Mindenképpen figyelemfelkeltő címet szerettünk volna. Nekem ezzel kapcsolatban volt több ? talán egy kicsit elvont ? elképzelésem is, mint például az Aczél György politikus nevére utaló Aczél-rock, de a kiadónak végül ez a cím tetszett a legjobban. A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája alcím azonban pontosítja a témát. Az események fonalát 1956-tól veszem fel, majd végigviszem egészen 1990-ig. Az említett évszámok fontos mérföldköveknek számítanak, az első a forradalom leverését, utóbbi a rendszerváltozást jelöli. Az 1956-tal kezdődő fejezet a megtorlás időszakát mutatja be, ami nemcsak a közéletet, de a teljes kulturális szférát és az akkori kultúrpolitika helyzetét is meghatározta. A pártállam első könnyűzenét érintő megnyilvánulása az 1957. január 25-ei Ideiglenes Intézőbizottság (a teljhatalmú Politikai Bizottság jogelődje) ülésén hangzott el, amelyen először került szóba az ifjúság szórakoztatás-politikájának kérdése. Földes László későbbi belügyminiszter-helyettes és országgyűlési képviselő, Hobo édesapja mondta itt ki először egy dokumentum szerint, hogy erre szükség van. A megvalósítást a szovjet mintát követő KISZ égisze alatt képzelték. A párt ezt egyébként elég tág fogalomként értelmezte, tulajdonképpen mindenbe bele akartak szólni, az öltözködésbe, a hajviseletbe ? egy kicsit erre is utal a cím ?, vagy éppen a viselkedésbe, ami együttesen a szocialista erkölcsnek nevezett kritériumrendszernek való megfelelési kényszert jelentette. Az 1989-1990-es évek pedig a mi szempontunkból egyértelműen a rendszerváltozás miatt érdekesek. Az eseményt nagyszabású rendezvénnyel ünnepelték 1990 márciusában az úgynevezett Kis Sportcsarnokban Nagy Feró szervezésében, aki egy plusz versszakkal megtoldva ? a kommunizmus búcsúztatására ? elénekelte Vincze Lilla, D. Nagy Lajos, Kovács Ákos, Pataky Attila és Vikidál Gyula társaságában az Azok a boldog szép napok című slágerét. A közös dalolásba a Fidesz akkori aktív politikusai ? mások mellett Orbán Viktor, Szájer József és Fodor Gábor ? is bekapcsolódtak.

Milyen volt egy erkölcsös, szocialista fiatal?

Az viszont már nem volt teljesen egzakt, hogy mi tartozik ide, de például a lányok egészen a hetvenes évek elejéig nem mehettek miniszoknyában a Budai Ifjúsági Parkba. A szigorú előírások azonban a fiúkra is vonatkoztak, sokáig nem járhattak oda farmerban. Amikor viszont már lehetett, akkor is ellenőrizték még őket, megnézték, hogy magyar gyártmányú-e a ruha. Akkoriban volt egy Trapper farmer gyár Marcaliban, és egyes visszaemlékezések szerint csak akkor engedték be őket, ha ezt viselték, a nyugati öltözéket ugyanis elítélték. A különbséget pedig úgy döntötték el, hogy a visszájára hajtották fel a nadrágot az alsó száránál, és ha az belül nem volt koptatott, akkor magyar volt.

Komoly tudományos, történészi kutatómunkát tudhat a háta mögött. Önt személy szerint miért foglalkoztatja ez a korszak?

Történészként nagyon izgalmas témának találom, hiszen a Kádár-rendszer történetének sok szelete még feltáratlan. Persze, születtek már összefoglaló tanulmányok, például a Kádár János monográfia Huszár Tibor tollából. Ha viszont tematikusan vizsgálódunk, akkor kiderül, hogy többek között a gazdasági és a kultúrpolitikai kutatások terén még van mit bepótolni. Egy könyvben természetesen nem lehet leírni mindent, mégis azt gondolom, hogy talán bizonyos szempontból hiánypótló kötet született. Például le lehet szűrni belőle azt, hogyan működött akkoriban a pártállami rendszer, vagy miként hozták meg a jogszabályokat, köztük az 1971-ben szentesített Ifjúsági törvényt. Ehhez fontos háttérinformáció, hogy akkor a lakosságnak több mint a fele 30 éven aluli volt, így előtérbe került az ifjúság irányítására való elvek megszabása. Az egyetlen párt, az MSZMP Központi Bizottságának Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztálya, valamint Agitációs és Propaganda Osztálya pedig 1969-től élénken bekapcsolódott a törvény megalkotásába, amely többek között a szocialista erkölcsről, a művelődési jogról, a fiataloknak a munkahelyekre való integrálódásáról szólt, valamint tartalmazta azt is, hogyan kell viselkedni egy szórakozóhelyen.

Miket használt fő forrásként, hogy minél hűbb képet kaphassunk?

A kötet 80 százaléka levéltári forrásokra alapoz, emellett persze több interjú anyagát is felhasználja. A könyv az ELTE Bölcsészettudományi Karán 2008-ban megvédett disszertációm némileg rövidített, népszerűsítő-ismeretterjesztő változata, megtűzdelve jó néhány rocksztorival. A párt Központi Bizottsága osztályainak és a kulturális tárcának az iratai kiemelten fontosak voltak, utóbbiak közül kiemelkedik egyebek mellett Pozsgay Imre iratanyaga. A pártállami irányítás dokumentumaiból is jól kiolvasható, hogy a monopolhelyzetben lévő könnyűzenei intézmények, mint a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) vagy a koncertszervező cég, az Országos Rendező Iroda a maguk területén élet-halál urai voltak. A játszási engedélyhez például külön ORI-vizsga kellett és magánúton menedzselni sem lehetett a zenekarokat. A zenészeknek azonban nem biztos, hogy volt ideje és affinitása a szervezéshez, ezért találták ki, hogy a valójában menedzserként dolgozó társuk is tegyen zenészvizsgát. Így került egy plusz fő a színpadra, mint például Schuster Lóránt a P. Mobilban, vagy Tereh István az Első emeletben, akik ettől függetlenül nagyon élvezték a színpadi megjelenést.

A Cseh Tamás Program szervezésében történő pódiumbeszélgetések alkalmával pedig Poós Zoltán íróval, a nullahategy.hu kulturális internetes magazin főszerkesztőjével a közönség előtt faggatják a magyar könnyűzene ikonikus alakjait.

Igen, a legelső beszélgetésre Boros Lajost és Trunkos Andrást hívtuk meg, majd eljött hozzánk Nagy Feró, Németh Alajos (Lojzi) és Bródy János is. Egy friss kezdeményezésről van szó, mégis úgy látom, az érdeklődés folyamatosan emelkedik. Én a könnyűzenei örökség alprogramban veszek részt, amely a 8 ág közül az egyik legfiatalabb. Bár nagy vállalkozásba vágtuk bele a fejszénket, mégis úgy érzem, a fejlemények bizakodásra adhatnak okot. Az a célunk, hogy népszerűsítő úton mutassuk be a magyar könnyűzenei élet történetét. Szeptemberben Bereményi Gézát látjuk vendégül az Akváriumban. Az ikonok mellett én még a zeneiparban dolgozó ?szakmunkásokkal? (technikusokkal, hangmérnökökkel, roadokkal) is szívesen beszélgetnék, továbbá érdekes lehet a rock újságírás témája is, vagy, hogy milyen lehetett egy akkori művelődési ház igazgatójának lenni.

A program más szegmenseiben is részt vesz. Milyen elvárásokkal, illetve várakozásokkal tekint a jövőre?

Talán az egyik legfontosabb cél az lehet, hogy a múlt történéseit, tanulságait és tapasztalatait a jelenre, sőt a jövőre nézve is kamatoztathassuk, természetesen a történeti adatok feltárásán túlmenően. Indítottunk egy életút-interjú sorozatot is, amely a korabeli könnyűzenei élet résztvevőinek az életén keresztül dolgozza fel a korszaknak ezt a speciális vetületét. Az is jó lenne, ha egy-egy interjúalanyunk elmondaná, hogy azóta mennyiben változott meg az élete, és most mivel foglalkozik. Igyekszünk minél szélesebb spektrumot bemutatni, a rádiós szakemberek és a monopolcégeknél dolgozók is megszólalnak. Köztük említeném Pentz Zsoltot, aki több mint tíz évig vezette a Nemzetközi Koncert-igazgatóság (NKI) könnyűzenei osztályát, Csiba Lajost, aki a rádió egyik aranykorában volt könnyűzenei szerkesztő, vagy Bolba Lajost, a Magyar Rádió Zenei Főosztálya Gyártási Osztályának vezetőjét, aki a különböző táncdalfesztiválokban is aktívan közreműködött. Az oral history-k szerkesztett anyagát a nyilatkozókkal egyeztetjük, ezekből pedig később akár még memoárkötet-szerű kiadványt is lehetne készíteni, hogy bemutassuk, ezek az emberek hogyan élték meg a korszakot. Szeptember 23-ai kezdettel pedig egy féléves kiállítást szervezünk, amely az anno heti akár 10-20 ezer embert is megmozgató Budai Ifjúsági Park történetéből villantja majd fel a legizgalmasabb részleteket fotók, tablók, jó néhány korabeli használati tárgy, valamint vendéglátóipari és ruházati cikk segítségével. Nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban még hétköznapokon is ezrek jártak szórakozni az Ifiparkba, mások mellett a P. Mobil és a Mini koncertjeire óriási tömeg érkezett keddenként, ami manapság irigylésre méltó lenne.

Az éves munkát értékelő június 18-ai konferencián egy könnyűzenei múzeum ötlete is felmerült.

Igen, nagyon foglalkoztat bennünket ez a kihívás, és mindent megteszünk, hogy ezt a célt elérjük. Olyan közgyűjteményt szeretnénk létrehozni, ami nem csak a korabeli használati cikkeket és a szórakoztatás-politika különböző struktúráit mutatja be, hanem kronologikusan és tematikusan is halad és a történészi, illetve a törvényi elvárásoknak is meg tud felelni.