A múlt héten Margó-díjjal kitüntetett Fehér Boldizsárral beszélgettünk.

Nem érdekli a bravúros szövegszerkesztés, a történetet, az árnyalt karaktereket és bármennyire nem illik a posztmodern trendbe − a mondanivalót keresi egy-egy könyvben. Nemrég fejezett be barátaival egy forgatókönyvet, és második regényén dolgozik az elsőért nemrég Margó-díjat bezsebelt Fehér Boldizsár.

Mindig része volt az életednek az írás?

Mindig, attól kezdve, hogy a bátyám megtanított írni a
hűtőre ragasztott betűmágnesekkel. Már óvodás koromban kitaláltam történeteket a
saját szórakoztatásomra. A bátyámmal, Fehér Gáspárral – aki ma
forgatókönyvíróként dolgozik – különböző tévéműsorokat imitáltunk, sorozatokat
játszottunk el, rádiójátékokat készítettünk.

Ha
megkérdezték, mi leszel, ha nagy leszel, már hat évesen azt felelted: író?

Igen, bár akadtak rövid eltévelyedések, amikor
hétévesen rendőr, vagy állatorvos szerettem volna lenni, de összességében el
sem tudtam képzelni más hivatást, mint az írást.

Gyerekként
fiktív történeteket írtál, vagy a veled történteket?

Eszembe sem jutott, hogy magamról írjak, mindig a fiktív vonalon mozogtam. Így is a saját tapasztalataimat adaptálom, de ez sokkal jobban szórakoztat, mint ha megtörtént eseményekről tudósítanék.

Egy
interjúban említetted, hogy korábban már írtál kisregényt. A Vak majom az első kiadott regényed, vagy
az első regényed?

Ez az első regény, amit írtam. Tudatosan készültem rá,
rövidebb írásokkal igyekeztem trenírozni magam, hogy a kezemben legyen az a
technikai tudás, amelyet egy nagyobb lélegzetű szöveg igényel. Nem akartam belefogni
és a felénél elakadni; akkor kezdtem hozzá a történethez, amikor úgy éreztem, képes
vagyok befejezni is.

Megvolt
a fejedben a történet egésze, vagy közben alakult?

Nagyjából tudtam, hova tart a történet, de ahogyan
írtam, újabb és újabb ötletek jöttek, amik új utakra vezettek, ez természetes.
E.L. Doctorow fogalmazott úgy, hogy a regényírás olyan, mint éjszaka ködben
vezetni. Az ember csak addig lát, ameddig a fényszórója elér, de így az egész
utat meg lehet tenni.

A
Vak majom kapcsán többen Vonnegutot
emlegetik. Volt valamilyen írói előképed?

Nagyon szeretem Vonnegutot, megtisztelő az összehasonlítás. Nagy hatással volt rám Hemingway, de Kundera is, aki például a történetmesélést hajlamos egészen alárendelni a regény témáival kapcsolatos gondolatmeneteknek. A Vak majomban én is valami hasonlóval kísérleteztem.

Nálad
meghatározó a nyelvezet.

Én pusztán arra törekedtem, hogy minél egyszerűbben írjak, rövid, érthető mondatokban fogalmazzak.

Egyrészt, mert a humor így működik a legjobban. Másrészt nem volt célom, hogy a szöveggel tűnjek ki, én azokat az írásokat élvezem a legjobban, ahol nem a szöveg bravúros volta a lényeg. Nem azért olvasok el valamit, mert lenyűgöző körmondatok vannak benne, vagy mert ötletesen van központozva. Engem a történet érdekel, a karakterek, és az, amit az egész szerkezettel mondani szeretnék.

A
Margó-díj mekkora lökést ad a további pályádon?

Fontos szakmai visszajelzés, rengeteg akadályon
átsegít, és támogatást ad a továbbiakhoz. Segít, hogy a jövőben is valamivel
több figyelmet kapjanak az írásaim, ez pedig minden, amire egy író vágyhat.  

Könnyen
írsz?

Egyáltalán nem. Ritkán visz a lendület. Addig
csiszolgatok egy-egy mondatot, amíg nem érzem úgy, hogy készen van, és csak
utána tudok tovább haladni. Mint a házépítésnél, egyik sor téglára rakom fel a
másikat, de csak akkor, ha az előző sor már stabil. Órákat szöszölök egy-egy
bekezdéssel, akár heteket egyetlen oldallal.

Mennyi
idő alatt írtad a regényt?

Nagyjából két év alatt.

Most
a Margó-díj miatt ismét az érdeklődés középpontjába került a könyv, de
valójában már egy éve jelent meg. Azóta min dolgozol?

A második regényemen, amelyre kaptam NKA-támogatást is. Nyáron befejeztük egy vígjáték forgatókönyvét a bátyámmal, valamint Horváth András Dezsővel és Angyalosi Eszterrel. A Filmalaptól kaptunk támogatást a forgatókönyv fejlesztésére, most várjuk a fejleményeket. (A Nagykarácsony című romantikus vígjátéknak azóta 9 millió forint gyártás szünet előkészítési támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság − a szerk.)

A
második regény milyen?

A munkacíme az, hogy Tengeri szörnyeteg, de ennél többet babonából nem árulhatok el.

Egy
korábbi interjúdban beszéltél arról, hogy a nagyon jó indulás veszélyes. Érzed
ezt a nyomást?

Általában igyekszem magamnak magasra tenni a lécet. Megpróbálok olyat írni, amilyet nem tudok. A Vak majom című kötetet csaknem két éve fejeztem be, és úgy érzem, sokat fejlődtem az azóta eltelt időszakban. A legtöbb tanulsággal talán maga a könyv szolgált. Az új regénnyel mind hangvételben, mint történetszerkesztésben új irányba indultam el.