Balatonfüred városa, a tihanyi bencés apátság, a veszprémi érsekség és a balatonfüredi katolikus plébánia kétnapos rendezvénysorozaton idézi fel az egykori balatoni vízi körmenet emlékét. Az idei 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szellemében létrejövő programot szeptember 3-án és 4-én rendezik meg a Balaton-parton.

Az esemény szeptember 3-án Faykod Mária Eucharisztia című szobrának felavatásával veszi kezdetét a balatonfüredi római katolikus plébánia mögött kialakított új parkban. A szoboravatáson beszédet mond dr. Fodor János balatonfüredi plébános. Az alkotást dr. Udvardy György veszprémi érsek áldja meg. Ezt követően a szobrászművészt megillető Magyar Örökség Díjat is átadják az Art Portal Zákonyi sétányon található épületében.

Szeptember 4-én, szombaton Szalóki Ágnes gyermekkoncertjével kezdődik a program a balatonfüredi Kisfaludy színpadon, majd Eperjes Károly színművésszel, a még bemutatás előtt álló Krisztus inge című film rendezőjével és főszereplőjével Stamler Ábel beszélget. A Hamvas Béla Asztaltársaság rendezésében létrejövő eseménynek az Art Portál biztosít helyszínt. A körmenet Mihályi Jeromos perjel vezetésével indul útjára a tihanyi bencés apátságtól.

A tihanyi hajóállomásra megérkező ünneplők kísérőhajókon tudják majd követni a Siófok katamaránon megtartott egyórás szentségimádást. Az ingyenes, ám korlátozott létszámú hajós körmenetre ezen a linken lehetséges regisztrálni augusztus 31-ig.

Az ünnep résztvevőit a leszállást követően az Opus Énekegyüttes műsora fogadja a Kisfaludy színpadon. A Tagore sétányon, a Széchenyi szobornál dr. Udvardy György veszprémi érsek mutat be szentmisét, mely után a szertartás résztvevőit egy fáklyás körmenet vezeti vissza a Kisfaludy színpad szomszédságában berendezett szeretetvendégségre. Az eseménysort a Szent Efrém Férfikar koncertje zárja.

Nyitókép: Shutterstock/ZGPhotography