Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
Debrecenbe érkezett a Vendégségben az Úrnál szabadtéri kiállítás
Második állomására érkezett a Vendégségben az Úrnál című kiállítás, amelyet egészen 2022. január 9-ig tekinthetnek meg a debreceni Szent László római katolikus domonkos plébánia látogatói, hívei. „Közösségben érdemes igazán megtekinteni ezt a kiállítást, befogadni a szent misztérium művészeti munkákon keresztül ható üzenetét” – mondta el a november 25-i megnyitón Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezető igazgatója.
Vendégségben az Úrnál – Szabadtéri kiállítás Budapesten
A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum közös szabadtéri kiállítást szervez, mely szeptember 21-én nyílik.
Díszmásolat a Pray-kódexről – Ajándék Ferenc pápának
Az első összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés szövegét is tartalmazó, a 12. század végén keletkezett Pray-kódex díszmásolatát készítették el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szakemberei Magyarország kormányának ajándékaként az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hazánkba látogató Ferenc pápa számára.
Szent István öröksége címmel látható tárlat a Szent István-bazilika altemplomában
Szent István öröksége címmel nyílt Kárpát-medencei keresztény magyar alkotóművészeti kiállítás kedden a Szent István-bazilika altemplomában a XV. Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében.
Nagyszabású kiállítással csatlakozott Szolnok a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz
Az Ars Sacra fesztivál részeként és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva nagyszabású összművészeti programsorozat keretében nyílt meg 2021. szeptember 3-án a Szolnoki Galériában Bukta Norbert festőművész Ti adjatok nekik enni! – Snell György püspök („Gyuri atya”) emlékére című kiállítása.
Zarándoklatból világkongresszus
Szeptember 5. és 12. között öt világrész katolikusai figyelnek ránk, hiszen az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszíne Magyarország. A nemzetközi találkozó egy 19. századi franciaországi zarándoklat záróeseményéből nőtt ki a 20. század elejére, négyévente rendezik meg a világ különböző helyszínein.
II. János Pál pápa darabjával és koncertekkel készül az Opera az eucharisztikus kongresszusra
Karol Józef Wojtyła, a későbbi II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabját Krzysztof Penderecki zenéjével és a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködésben mutatja be 2021. szeptember 8-án a Magyar Állami Operaház.
Sokszínű kulturális programkínálat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson
Sokszínű kulturális programkínálat várja az érdeklődőket a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (NEK), a látogatók többek között egyháztörténeti kiállításokon, operaelőadásokon és népzenei koncerteken vehetnek részt.
Találkozás címmel képzőművészeti kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
Találkozás címmel képzőművészeti kiállítás nyílt szerdán este a Vigadó Galériában. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tárlata a közelgő 52. Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódik.
Eucharistia – Szabadtéri tárlat nyílt az Andrássy úton
Eucharistia címmel tablókiállítás látható csütörtöktől a Magyar Művészeti Akadémia irodaházának Andrássy úti oldalán. A szabadtéri tárlat a közelgő eucharisztikus kongresszushoz kapcsolódik.
Eucharisztikus hajókörmenet a Balatonon
1938-ban, pünkösd vasárnapján rendeztek először eucharisztikus vízi körmenetet a Balatonon. A Tihanyt Balatonfüreddel összekötő hajós zarándoklatot idén megismétlik, mely ezúttal szeptember 4-én valósul meg a Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megelőző szombaton.
Kétórás kulturális műsor előzi meg Ferenc pápa miséjét a Hősök terén
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró, fél 12-kor kezdődő mise előtt fellép az erre az alkalomra 82 énekkarból szerveződött, 2100 tagú énekkar Sapszon Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karnagy vezetésével szeptember 12-én.
Orcád világossága – Kiállítás a Néprajzi Múzeum emblematikus egyházi tárgyaiból
„Orcád világossága – A görögkatolikus egyház művészete Magyarországon” címmel nyílt meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kísérőkiállítása a Pesti Vigadóban. A kiállítás a keleti és nyugati egyház találkozási területén kialakult, önálló kulturális entitást létrehozó görögkatolikus egyház világába vezet be.
A létezés több, mint a földi élet
A tervezett eucharisztikus kongresszushoz is kapcsolódó kortárs művészeti tárlat nyílt hétfőn az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) budapesti székházában.
Észrevenni a láthatatlant, felfogni a nem hallhatót
Szabadtéri kiállítás nyílt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felvezetéseként Székesfehérváron. A tárlaton látható grafikák, plasztikák, digitális munkák és festményrészletek a katolikus világtalálkozó üzenetét hordozzák.
Kulturális és lelkiségi programok a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson
Szentmisék, lelkiségi, kulturális és családi programok szerepelnek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) eseményei között, amelyet szeptember 5. és 12. között tartanak Budapesten.