A következő évadban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a szórakoztató darabok a nagyszínpadon, klasszikusok a stúdióban láthatók. Folytatódik az együttműködés a város zenekarával és balettegyüttesével, és érkeznek vendégprodukciók is.

A nagyszínpadon többségében szórakoztató darabok kapnak helyet. Somerset Maugham Csodálatos vagy, Júlia! című színházi történetével nyit, az előadás rendezője Szikora János. David Seidler A király beszéde Bagó Bertalan színrevitelében látható. A Jókai Mór regénye alapján készült A kőszívű ember fiai romantikus színmű szintén Szikora János-rendezés lesz, míg Ray Cooney és John Chapman Ne most, drágám! című bohózatát Czukor Balázs rendezi.  A színház együttműködéseinek köszönhetően két színház vendégelőadását is láthatják a fehérvári nézők: a József Attila Színházból érkezik a Furcsa pár női változata, a Pécsi Nemzeti Színházból pedig a Teljesen idegenek.

A Kozák András Stúdióban klasszikusokat mutatnak be: a Csongor és Tünde Czukor Balázs, az Iphigeneia Auliszban Bagó Bertalan rendezésében látható A Pelikán Fészekben kerül színre Tom Waits, Georg Büchner és a Woyzeck című musicalje Horváth Csaba rendezésében. Folytatódik a szoros együttműködés a Komáromi Jókai, valamint a Zirano Színházzal. Ezúttal a Lázár Ervin világa ihlette Hapcikirály kel életre Tasnádi István tollából, Lőrincz Zsuzsa rendezésében.

A következő évadban a nagyszínpadon műsoron marad a Mágnás Miska, a Boeing, Boeing, A padlás, a Beatles.hu, a Fame, Az öreg hölgy látogatása, a Tizenkét dühös ember és a Játékszínnel koprodukcióban készített Adáshiba. A kisszínpadok előadásai közül továbbra is látható a Nem félünk a farkastól, a Bölcs Náthán, az ÁJLÁVJÚ! (Te édes, de jó vagy, légy más!), a Mikve, két Ulickaja-darab, az Odaadó hívetek, Surik és az Unokám, Benjamin, a Kartonpapa, a Petőfi rock, a tantermi előadásként indult Multiverzum, továbbá a 7 nap és A cégvezető.

A következő évadban egy új magyar musical ősbemutatóját is műsorra tűzi a színház. A Benyovszky, a szabadság szerelmese című produkció szerzői Pozsgai Zsolt, Bradányi Iván és Nagy Tibor. A premier 2024 nyarán, szabad téren lesz, ezt követően viszik be a színházba az előadást.

Székesfehérvár előadó-művészeti intézményeinek példaértékű összefogásából idén új bérlet született. Az Alba Regia Táncegyüttes, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Székesfehérvári Balett Színház és a Vörösmarty Színház a négy műfaj legnépszerűbb darabjaiból összeállított bérlettel jövőre is várja a nézőket.

Horváth Csaba, Bagó bertalan, Szikora János, Czukor Balázs a székesfehérvári Vörösmarty Színház évadhirdetésén. Fotó: Fejér-Erdélyi Teréz