Radnóti Színház évadzáró.jpg

Évadot zárt a Radnóti Színház, Sodró Eliza közönségdíjat nyert

Megtartotta évadzáró társulati ülését a Radnóti Színház, ahol Kováts Adél igazgató összegezte az elmúlt évadot, valamint kihirdette a következő új bemutatóit. „Rendkívül gazdag és kerek évadot zártunk. Telt házakkal, díjakkal, a közönség és a szakma által sűrűn méltatott bemutatókkal, valamint sok más projekttel: podcast-sorozattal, kiállítással, Az utolsó osztálykirándulással.”

„A Radnóti Színház 2023/2024-es évadának fókuszába a családi viszonyok, működések és krízisek, valamint a gyerekek, az ifjúság helyzete került. Az évad során az akadálymentesség gondolatisága és a társadalmi felelősségvállalás meghatározó volt számunkra. A 3tél, az Istentelen ifjúság, az Oidipusz és A pelikán kortárs megszólalása erős látleletet ad a világról, amiben élünk” – hangzott el Kováts Adéltól az évadzárón.

A főváros egyesítésének 150. évfordulója alkalmából a színház elindította a 11 epizódból álló Budapest teli van faluval podcastet. Az Istentelen ifjúság kapcsán a Publicis Groupe ügynökséggel együttműködve integrált reklámkampányt építettek fel, amely május végén igazi díjesőt hozott az alkotók számára a Hipnózis kreatív reklámversenyen. Ennek az együttműködésnek a gyümölcse volt Az utolsó osztálykirándulás elnevezésű esemény, amellyel a kirúgott és önként távozó pedagógusokkal vállaltak szolidaritást. A színház társadalmi szerepvállalása folytatódott márciusban az Elég című tárlattal, amelyen Csoszó Gabriella imázsfotóit állították ki az Eötvös 10-ben. Ugyancsak tavasszal a RIM bemutatta a Generációk közti átjárók című, 16 és 60 év feletti korosztállyal közösen létrehozott előadásukat. Az évadban több díjat kaptak a Radnótisok: az eSzínház Fesztivál fődíjasa a Don Carlos lett, Arany Medál díjat kapott Sodró Eliza, Bronz Érdemkeresztet Daróczi Gabriella női öltöztetőtár-vezető, és a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották László Zsoltot.

A 2024/2025-ös évad szeptember 15-én a Radnóti Színház Nyílt napjával veszi kezdetét, de a közönség már a Pozsonyi Pikniken is találkozhat a társulat színművészeivel. Az évad első bemutatója október 20-án Lev Birinszkij Bolondok tánca című társadalmi szatírája lesz, amelyet Sebestyén Aba állít színpadra. Alig egy héttel később mutatják be a Keres Emil Próbateremben Deák Krisztina rendezésében Bálint András új önálló estjét, a Kosztolányit. November végén nemzetközi összefogásban létrejött produkciót láthat a közönség, amelynek a Gólem Színház ad otthont. Franz Kafka halálának 100. évfordulójára emlékezve 100-szor is Kafka munkacímmel elbeszélései elevenednek meg Borgula András, Sahin-Tóth Sára és Regős Simon rendezésében. A decemberi bemutató Valló Péter rendezésében kerül színpadra, a márciusit Nagy Péter István viszi színre. Mindkét leendő bemutató szerzőjét és címét később közlik, mert a szerzői jogokról történő tárgyalások még tartanak. Az évad utolsó bemutatója május 3-án a Hullámtörés: Lars von Trier ikonikus filmjét Szenteczki Zita rendezi.

Martin Márta, Schneider Zoltán, Kováts Adél.jpg
Martin Márta, Schneider Zoltán, Kováts Adél

A bemutatók kihirdetése után a jubilálók, az elmenők és érkezők következtek. Harminc éve szerződött a Radnótihoz Martin Márta. Nyugdíjba vonul a Radnótiból 38 szorgos év után Magyar Éva kézbesítő, valamint Badics András hangtárvezető, akinek kiváló munkájára 13 évig számíthattak. Nyolcévadnyi tagság után a szabadúszást választja és búcsúzik a társulattól Lovas Rozi, de a jelenleg futó előadásaiban továbbra is látható lesz.

Lovas Rozi, Kováts Adél.jpg
Lovas Rozi, Kováts Adél

Szintén szerepei egy részét megtartva más színházhoz szerződik Nagy Márk és Kuttner Bálint. A következő évadban visszatér a szülési szabadságról Mészáros Blanka, és az utóbbi években több darabban is látható Bata Éva jövőre mint társulati tag lép a Radnóti színpadára.

Végül kiosztották az évad idei bemutatói alapján a színház díjait. A színészek szavazatai alapján a legkisebb szerepben a legnagyobb alakítást nyújtó színésznek járó Kicsi-díjat Martin Márta és Schneider Zoltán kapta megosztva. A Legjobb színésznő Tóth Ildikó, a Legjobb színész Major Erik lett, a Közönségdíjat pedig Sodró Eliza vihette haza. A színház Legjobb dolgozója a társulat szavazatai alapján Szabó Mónika fodrásztár-vezető lett. A titkárság tavaly alapított TITK-díját, amely ezúttal a legstabilabb idegrendszerért járt, Herfert Szabolcs világosító kapta meg. Az évadot a hagyományos Magvető-esttel zárta a színház.

Fotók: Csoszó Gabriella / Radnóti Színház

Ez is érdekelheti

Az emberek eklektikussága és hektikussága vonz

A napokban került moziba Boross Martin Nyersanyag című filmje, amelynek egyik főszereplője Mészáros Blanka. Az öt hónapos kislánya mellett élete legfontosabb szerepét alakító művésszel színházról és anyaságról, elhivatottságról és együttérzésről, valamint csontig ható történetekről beszélgettünk.

Balra, jobbra, középen – a Radnóti Színház A vége című előadásáról

Rendhagyó családregényként indul a történet, hiszen az esetek többségében az apák halnak meg előbb. Itt azonban, mivel az anyák idő előtt múlnak el a világból, az apák és a fiúk együtt élni kényszerülnek. Kerülgetik egymást a férfiak, miközben igyekeznek megfejteni a másik titkait.

Lovas Rozi: Nyolcvanévesen sajnáltam volna, ha nincs bátorságom hozzá

Életében először egyedül áll a színpadon. A Lányok, fiúk című előadás bájos, humoros, szívszorító, remek ritmusérzékkel összerakott produkció. Rozi párhuzamosan dolgozik a Radnóti Színházban és a nemrég egy baráti alkotóközösséggel életre hívott Loupe Színházi Társulásban. Közben a szabadság élteti, és úgy érzi, néha akkor tehet magáért a legtöbbet, ha sikerült nemet mondania.