Balra, jobbra, középen – a Radnóti Színház A vége című előadásáról

Elmondatni a másikkal, amit még tudni érdemes önmagukról. Világháborúk és forradalmak alatt, valamint Kolozsvár, Mélyvár és Budapest háromszögében telnek a Szabad Andrások évtizedei. Három generáció férfi tagjai számtalan lelki sebbel próbálnak túlélni.

Bartis Attila A vége címen 2015-ben megjelent regénye művészregény. A hatszáz oldalas próza, amely javarészt a Kádár-korszakban játszódik, a kezdeti lépésektől a művészi kiteljesedésig tartó folyamatot tematizálja. A legfiatalabb Szabad Andrásnak nőkön keresztül vezet az útja. Szabad önéletrajzot ír, pontosabban fényképez, hiszen elsősorban nem a modellekről szólnak a képei, hanem önmagáról. Szabad az apai intenció szerint jár el: gondosan eltervezi, hogy balra és jobbra mi helyezkedik el a majdani alkotáson, és középen mi lesz látható. A fényképezés aktusa kerül a középpontba. A művész a fotográfiája segítségével, ha csak pillanatokra is, de kiszakad(hat) az adott történelmi, politikai korszakból.

A regényt Mikó Csaba alkalmazta színpadra a Radnóti Színház felkérésére. Mikó merészebb író Bartisnál, különösen az első rész rendkívül expresszív. Az alapszöveg nagy vonalakban lineáris, a színházi változat ezzel szemben határozottabban mer kilépni az időkeretekből. Az időbeli ugrások izgalmasak, mert közelebb hozzák a nézőhöz a történetet és különösen a főszereplőt.

Szabad Andrást hárman játsszák. A fotóművész élete két részre osztható. Az egyik a Zárai Éva előtti évek, a másik az utána következők.

Katona Péter Dániel még előtte jár az életnek, Porogi Ádám erősen küzd vele, László Zsolt már megbékélni igyekszik önmagával.

Katona hálátlan feladatot kapott, hiszen inkább tanú, semmint cselekvő figura. Érzelmi kitörései inkább tűnnek kiabálásnak, semmint belülről átérzett emocionális kríziseknek.

Porogi Ádám és Lovas Rozi az előadás szerelmespárja. Viszonyukból hiányoznak a lépcsőfokok. Egycsapásra közel kerülnek egymáshoz, ám évekig tart, amíg stagnáló kapcsolatuknak, amely művészileg roppant ösztönző, vége zakad. Igazi patthelyzet ez. Lovas Zárai Éva szerepében látszólag könnyen megszerezhető és birtokolható nő, ám valójában maga a titok. Minél többet ismer meg a másikból, ő, Éva annál rejtélyesebb. Porogi Szabad Andrása szerelmes férfiként lassanként nézője lesz saját életének. A fotós nem hozhat jó döntést. A komoly belső viharokat megmutató Porogi az érezteti, hogyan csúszik ki Szabad kezéből önmaga érzelmi élete.

László Zsolt az idősödő Szabad Andrásként már túl van mindenen. Érzelmi viharok helyett a csendes belenyugvás maradt a korosodó férfi számára. A legtöbbször ő történet mesélője. A színész játéka megkérdőjelezi az elbeszélő pozíciójának hagyományos kereteit. Fokozatosan halványul a szerepkör megkívánta szenvtelenség. A drámai és a kívülálló egyszerre van jelen a játékában.

László Zsolt Szabad Andrása többször marad félárnyékban. Megbújik valamelyik sarokban, ám mindig látható marad. Mindig nézni kell, mert arcát, mimikáját mintha finoman metszett tükörben látnánk. Érzékenyen reagál a fordulatokra akkor is, ha látszólag érzelmileg távolabb van. A csakis felületes pillantásra rezzenéstelen arc olykor újraéli a fájdalmas régmúltat.

A mellékszereplők több szerepben is láthatók.

Kováts Adél a csábítás magasiskoláit adja. Kováts az utóbbi időben rigorózusan kemény nőket játszott, a könnyedség és a báj hiányzott alakításaiból. A jelen előadás alakjai egészen mások – és mennyire jó, hogy így van. A szexuális alárendeltségben kielégülést kereső Keresztes Dalmával először a fürdőben találkozunk. Kováts e szerepben a hajlamai miatt is magányos nő, aki nem tud annyira megalázkodni partnere előtt, hogy ne maradjon megkapóan nőies. Éva grófnőként légiesen könnyed, idős asszony. Mély lelki kapcsolata Szabad Andrással nem mentes az arisztokratikusan finom kacérságtól. A grófnő sohasem affektál, és bölcsessége imponáló. Az idős hölgy hiányának komoly a súlya. Amikor az asszony haláláról András utólag értesül, átérezzük, hogy mit és mennyit vesztett vele a férfi. Az Anya alakítójaként Kováts fájdalmasan szép, ám nagyon élő szimbólum. Hiába is hunyt már el, a fia akkor volt boldog, amikor együtt lehettek.

Egymást érik a nők a főhős életében.

Bár próbálnak a szerzők eltérő személyiségeket szerepeltetni, ám mind a regényben, mind a színpadi verzióban némileg egymásba csúsznak a hölgyek. Az előbbiek miatt nincsen könnyű dolga a mellékszerepeket adó színésznőknek. Bata Éva a Szabad András számára kihívást jelentő nőket játssza. Karakterei megszerzik maguknak, akit szeretnének. Bata különösen Nórát játssza plasztikusan, mert férfiasan határozott és nőies tud lenni egyszerre. Nórát édesapja szexuálisan zaklatta, de mielőtt ezt megtudnánk, már érezhető a nő keménysége, akinek lelke is van.

„Hogy azon múlik, meglátom-e valaha is egyben az egészet. Miközben csakis úgy lehet egyben látni az egészet, ha külön-külön a legapróbb részletig lát az ember mindent. Ha még azt is látja, hogy az utcán végigviharzó szélben épp merre kavarog a por.”

Nagy Péter István rendezése olyan, ahogy a regényben olvassuk: precíziós műszerként működik.

Nemcsak a szereplők közötti kapcsolatok kötik le a figyelmünket, hanem a miliő megidézése is. Schnábel Zita díszlettervének a nézőtérrel párhuzamos, középen nyíló fala gyorsan transzformálódik szobabelsővé, világűrré vagy akár sötétkamrára emlékeztető kiállítóteremmé. Az ötletes látvány (LED design: Wurk Ikona) azt imitálja, hogy éppen és folyamatosan fénykép készül.

A játék több szép vonulata közül az egyik azt mutatja, amint a többre hivatott életek kátyúba dőlnek. A Másik elvesztése miatt fakul a férfi sziluettje.

Ebben a világban csak egyszer szeretnek, de akkor nagyon. Pótolhatatlan felesége elvesztése után Szabad nagyapa nappal lelkiismeretes orvos, éjjel azonban kitartóan iszik. A háttérben kivetítve feltűnnek az üres üvegek címkéin az éjjeli bódulat könyveinek címei, illetve az olvasási idejük. Például így: 1940. február 3–13. A Karamazovok.

A múzsa és a művész megfejthetetlen kapcsolatáról mesélnek a Radnótiban. Az alkotó még maga sem tudja, hogy elindul-e az úton. Elsősorban nem a pénz, nem az elismerés motiválja, hanem az, hogy valaki örökké élni fog szívében. Kifejezetten szép előadást, nagyszerű színészeket láthatunk a Nagymező utcában.

Színlap, előadás időpontok és jegyinformáció a Radnóti Színház honlapján

Fotók: Dömölky Dániel