„Ezek nem emberek, ezek mocskos állatok” – A varjúkirály előadásról

Jászberényi Sándor A varjúkirály című kisregényét olvasni minden, csak nem kellemes. Már az első sorok után keserű íz költözik az ember szájába, összeszorul a gyomra, és érzi, hogy a tragikus végkifejlet elkerülhetetlen. A 2015-ös menekültválságot megidéző alkotást, amely nyers őszinteséggel beszél a perifériára, mélyszegénységbe szorultak kilátástalanságáról, az ebből fakadó, szinte törvényszerű manipulálhatóságról és a propagandától fanatizáltak embertelen brutalitásáról, mégsem lehet letenni.

Nem véletlen, hogy az író testvére, Jászberényi Gábor a történetet azonos címmel, szinte változtatás nélkül vitte színre a Másik Produkció előadásában. A darab különlegessége, hogy az összes karaktert három színész – Sebők Maja, Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor – formálja meg. A díszlet és a jelmezek az eredeti szöveghez hűen minimalisták és ridegek: vasrudak közé kifeszített drótokon lepedők lógnak, amelyek néha falakat, máskor bokrokat vagy fákat jelölnek, a falra szegezett varjúkat csipeszek szimbolizálják, a szereplők éjfekete öltözéke olykor a reménytelenséget, máskor pedig éppen a szenvtelenséget jelképezi. A komor hangulatra a tompa világítás is rásegít, amelyet az időnként felhangzó, szívdobogásra hasonlító dobolás sem old fel.

A történet középpontjában két volt intézetis barát, Csontos Tamás és Csabi állnak, akik valahol a déli országhatárnál, a semmi közepén, a beszédes nevű Átokházán élnek, céltalanul és pénztelenül. A darab nyitóképében Tamás megpróbálja magát felkötni a disznóól gerendájára; ugyanoda, ahol az anyját kilencévesen megtalálta. De még ez sem jön össze neki: a gerenda leszakad, így életben marad, ezért aztán kénytelen valamilyen pénzkereset után nézni.

És nagyon hamar érkezik is lehetőség: a Testvériségnek nevezett félillegális neonacionalista banda önkénteseket szervez határvédelemre, hogy a szír bevándorlókat visszafordítsák Szerbiába. A gyűlöletpropagandától fűtve egyetlen céljuk, hogy az országot bármilyen eszközzel megvédjék. Ebbe a társaságba lép be Tamás és Csabi a napi egyszeri meleg étel és háromezer forint reményében. Csabit cigány voltából fakadóan csak jobb híján, az emberhiány miatti kényszerűségből fogadják be.

A menekülteket először „csak” megverik, nem sokkal később azonban már meztelenre vetkőztetik, és ruhájukat, ingóságaikat, pénzüket elvéve kergetik vissza a határ túloldalára. A két fiatal soha nem látott mennyiségű pénzhez jut, amelyből autóra, okostévére és kurvákra egyaránt jut. A kíméletlen „hazaszeretet” hamarosan csoportos szexuális erőszakba és vérontásba csap át, amelynek eszmei háttere elvileg a keresztény Európa védelme. A vállalhatatlan tettet nem követi lebukás és hatósági büntetés, sőt a csapat tagjai sokkoló lezárásként még kitüntetésben is részesülnek határvédelmi eredményeikért.

Kivéve Csabit, aki a humánumot képviseli az „ezek nem emberek, ezek mocskos állatok” migránsgyűlölő szólamok között. Egyébként is retteg a varjúkirálytól, akit hite szerint a sátán küld a bűnösökért, védekezésképpen élő varjakat szegez háza kerítésére. Az öttagú család meggyilkolása után szinte azonnal összeomlik, nem tud megbirkózni a bűntudatával, ezért önkezével vet véget életének. Halála részvétre indítja Tamást, aki – bár tisztességesen eltemetteti barátját – nem talál megnyugvást: a felkavaró jelenetek egyre elviselhetetlenebb, hagymázas álomképeivel váltakoznak, amelyekben rég elhunyt anyja, a megerőszakolt kislány, a megölt szülők, a szemrehányó Csabi és a varjúkirály kísért.

A rendkívül sűrű történetben jelenkori társadalmunk számos problémája megjelenik: az öngyilkosság mint menekülési lehetőség, a kilátástalan szegénység, a kirekesztettség, a cigányellenesség, az álhazafias frázisok, a dehumanizáló idegengyűlölet. Nem nehéz elképzelni, hogy hasonló események valóban előfordulhattak az ország szélén.

Bár a darab hűen követi a kisregény cselekményét, nem tud (vagy akar?) ugyanolyan felkavaró lenni, mint az olvasott szöveg. Néha még valami groteszk, fekete humor is felsejlik a nyomasztó tartalom mögött, így alkalmanként halványabb nevetés szalad végig a nézőtéren. A színészek pillanatok alatt képesek akár egy sapka fel- vagy levételével személyiséget váltani. Így lesz a kocsmárosnéból kedves kurva, a babonás cigány legényből előítéletes polgárőr, a halott anyja emlékképétől gyötrődő fiúból jéghideg paramilitarista vezető.

A sebesen váltakozó jelenetek, villámgyors karaktercserék nem segítik az egyébként nem túl hosszú, egyfelvonásos előadás befogadását, a látottak emiatt késleltetve csapódnak le a nézőben. Akkor viszont rendesen.

A varjúkirály a Másik Produkció előadásában az RS9 Színházban látható.

Fotók: Papp Adrienn