Ezen a napon történt
Augusztus 22-én történt
1837-ben megnyílt Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház (1840-től Nemzeti Színház), 1874-ben a székesfehérvári teátrum. 2000-ben első ízben adták át a Nemzet Színésze, illetve Színésznője címet, 1918-ban pedig megszületett Benkő Gyula, az 1945 utáni színjátszás jelentős alakja.
Augusztus 21-én történt
1911-ben ezen a napon lopták el a párizsi Louvre-ból Leonardo da Vinci Mona Lisa című festményét, amely csak két év múlva került meg, 1965-ben pedig Vértesszőlősön rábukkantak a Samu névre keresztelt, mintegy 350 ezer éve élt előember koponyadarabjára.
Augusztus 20-án történt
Augusztus 20. államalapító Szent István királyunk ünnepe, nemzeti ünnep, az új kenyér napja, az Országgyűlés 1991. március 5-i döntése értelmében Magyarország hivatalos állami ünnepe.
Augusztus 19-én történt
1950-ben ezen a napon adták át a budapesti, Szabadság-hegyi Úttörővasút (ma Gyermekvasút) teljes szakaszát, a közlekedés másnap indult meg.
Augusztus 18-án történt
Augusztus 18-án született Antonio Salieri zeneszerző, Keleti Éva Kossuth-díjas fotóriporter és Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész is (képünkön).
Augusztus 17-én történt
Ezen a napon született Róna Viktor Kossuth-díjas balettművész (1936, képünkön) és Herta Müller Nobel-díjas romániai születésű német írónő (1953).
Augusztus 16-án történt
1884-ben megnyitották a budapesti Keleti pályaudvart, és olyan kiváló sportolók születtek ezen a napon, mint Balczó András háromszoros olimpiai bajnok öttusázó (1938-ban) és Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó (1974-ben, képünkön).
Augusztus 15-én történt
Két jelentős egyházi épület évfordulója van ma: 1248-ban ezen a napon rakták le a kölni katedrális alapkövét, 1483-ban pedig IV. Szixtusz pápa felszentelte a Vatikánban a Sixtus-kápolnát (képünkön).
Augusztus 14-én történt
Ezen a napon született Adam Clark skót mérnök, a Lánchíd építésének vezetője és a budai Alagút tervezője, John Galsworthy Nobel-díjas angol író, a Forsyte Saga írója, Wim Wenders német filmrendező és Halle Berry Oscar-díjas amerikai filmszínésznő is.
Augusztus 13-án történt
A Föld népességének több mint 10 százaléka balkezes. Ma az ő világnapjuk van.
Augusztus 12-én történt
1931-ban ezen a napon született Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, aki 1969-től 2007-ig vezette a Kossuth Rádión a Ki nyer ma? című legendás rádióműsort. A képen Mester Ákos riporterrel az Astoria Szálló halljában, a műsor felvételén 1970-ben.
Augusztus 11-én történt
1926-ban ezen a napon avatták fel a budapesti Császár Uszodát, amely Hajós Alfréd tervei alapján készült. Helyén 1997. július 17-én nyílt meg az új uszoda.
Augusztus 10-én történt
1519-ben Ferdinand Magellán portugál tengerész a Földet először körülhajózó expedíció vezetőjeként ezen a napon indult el felfedező útjára Sevillából. Az expedíció egy hajója – Afrikát megkerülve – 1522. szeptember 6-án visszatért Spanyolországba. Ekkor vált véglegesen bizonyossá a Föld gömbölyű alakja és az egységes világtenger léte. A képen Magellán hajójának mása.
Augusztus 9-én történt
Ezen a napon született Audrey Tautou francia filmszínésznő, aki az Amélie csodálatos élete (2000) című film címszereplőjeként lett világhírű.
Augusztus 7-én történt
1911-ben ezen a napon látta meg a napvilágot Bibó István Széchenyi-díjas író, politikus, jogász, akadémikus, a 20. század egyik legnagyobb magyar demokratikus gondolkodója, de ma ünnepli születésnapját Charlize Theron Oscar- és Golden Globe-díjas dél-afrikai színésznő, producer (képünkön).
Augusztus 6-án történt
E napon hunyt el 2016-ban Laux József rock- és jazzdobos (képünkön). Alapító tagja volt az Omegának, majd Presser Gáborral kiváltak és megalakították a Locomotiv GT-t. 1976-ig volt a zenekar dobosa. Később disszidált és Los Angelesben telepedett le. A ’90-es években tért haza.