Ezen a napon történt

Szeptember 23-án történt

Ezen a napon született 1872-ben Richter Gedeon gyógyszerész, a róla elnevezett gyógyszergyár alapítója, Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai munkák írója 1883-ban és Romy Schneider osztrák születésű német színésznő (képünkön) 1938-ban.

Szeptember 22-én történt

Ma nemzetközi autómentes nap van. Az Európai Unió által 2000-ben meghirdetett kezdeményezéshez Magyarország 2001-ben csatlakozott. Ezen a napon arra kérik a lakosságot, hogy autó helyett tömegközlekedési eszközökkel, kerékpárral és gyalog közlekedjen.

Szeptember 21-én történt

„Nem is volt kérdés számomra, hogy színész legyek-e” – nyilatkozta a Kultúra.hu-nak egy korábbi interjúban Szirtes Ági, aki ma ünnepli születésnapját. A színésznő édesapja, Szirtes Ádám nyomdokaiba lépett, lánya, Pálmai Anna pedig viszi tovább a hivatást.

Szeptember 20-án történt

Ezen a napon kezdődött el az első cannes-i filmfesztivál (1946), nyílt meg a nagyközönség előtt a budapesti Corvin Filmpalota (1996), és született meg Sophia Loren (1934) Oscar-díjas színésznő.

Szeptember 19-én történt

1988-ban ezen a napon született Balázs János Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője, egyetemi docens, érdemes művész. a világ neves koncerttermeinek állandó szereplője, akinek nemzetközi karrierje 16 évesen kezdődött.

Szeptember 18-án történt

Ma 75 éves Gabnai Katalin Prima díjas színműíró, színikritikus, tanár, drámapedagógus. Nyolcszáz–ezer tanítványa volt, akiket harminc év alatt diploma közeléig vitt, és három–négyezer, akikkel különféle kurzusokon találkozott.

Szeptember 17-én történt

1844-ben ezen a napon született Puskás Tivadar, a telefonhírmondó feltalálója. A bűvös hírközlő szerszám 1893. február 15-én szólalt meg először a Magyar utca 6. számú házból. Önálló vezetékhálózata még nem volt, így „adásait” csak a telefonállomásokon keresztül hallgathatták.

Szeptember 16-án történt

Az Európa Tanács által 1991-ben meghirdetett Kulturális Örökség Napjait minden év szeptember harmadik hétvégéjén tartják. Ezeken a napokon megtekinthetők olyan épületek és épületrészek is, amelyek az év többi napján zárva vannak az érdeklődők előtt.

Szeptember 15-én történt

1941-ben ezen a napon született Albert Flórián, az egyedüli magyar aranylabdás labdarúgó. Hat évvel ezelőtt fejezte be küldetését a Cassini űrszonda, a Szaturnusz első műholdja, amely annak gyűrűrendszerét és holdjait vizsgálta. Képünkön a Cassini által 2004-ben készített fotó látható a bolygóról.

Szeptember 14-én történt

Ma ünnepli születésnapját Czakó Gábor Kossuth- és József Attila-díjas író, kritikus, a nemzet művésze. 30 éve nyílt meg a nagytétényi Szoborpark Múzeum, amely a kommunista kultúrpolitika időszakából származó, a politikai rendszerváltás után Budapest utcáiról eltávolított szobrokat őrzi (képünkön).

Szeptember 13-án történt

335-ben ezen a napon szentelték fel Jeruzsálemben a Szent Sír-templomot (az ortodox egyházaknak a Feltámadás templomát), a kereszténység egyik legfontosabb szentélyét, Jézus Krisztus keresztre feszítésének, egyben közeli sírjának és feltámadásának helyét.

Szeptember 12-én történt

Aligha van természetesebb hangú és kedélyű írónk, mint az 1888-ban ezen a napon született Tersánszky Józsi Jenő. Vallotta, az irodalom ne keveredjen a politikába, hagyja azt az újságra, de minden írása arról tanúskodik, hogy az elesettek és megnyomorítottak sorsa érdekelte, az ő pártjukon állt.

Szeptember 11-én történt

1989. szeptember 10-én este jelentette be Horn Gyula, hogy Magyarország megnyitja határait a nyugatra távozni szándékozó NDK- állampolgárok előtt. Az intézkedés szeptember 11-én 0 órakor lépett hatályba. Három nap alatt 12 ezer ember távozott az országon keresztül az NSZK-ba.

Szeptember 10-én történt

Ma ünnepli születésnapját Pogány Judit Kossuth-díjas színésznő, Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító (képünkön) és Kassai Viktor labdarúgó-játékvezető, akit 2011-ben a világ legjobb labdarúgó-bírójának választottak.

Szeptember 9-én történt

Ezen a napon született Latinovits Zoltán posztumusz Kossuth-díjas színész, a magyar színművészet kiemelkedő egyénisége (1931) és Fischer Ádám Kossuth-díjas karmester (1949), 1928-ban pedig Kispest mellett felemelkedett az első, pilóta irányította magyar helikopter.

Szeptember 8-án történt

1853-ban, épp 170 éve találták meg az elásott Szent Koronát és a koronázási ékszereket rejtő ládát, amelyet a szabadságharc utolsó miniszterelnöke, Szemere Bertalan 1849 augusztusában ásott el Orsovánál. 1850-ben ezen a napon született Blaha Lujza, és egy éve hunyt el II. Erzsébet brit királynő.