Ma ünnepli születésnapját Kokas Katalin hegedű- és brácsaművész (képünkön). „Nehogy most vállalj gyereket, mert most indul a karriered” – figyelmeztették első jelentős versenygyőzelme után, ő azonban alig várta, hogy valamit letehessen az asztalra, ami szabad utat adott ahhoz, hogy anya lehessen.

November 22-én történt

1824 François Arago francia fizikus Párizsban bemutatta a forgó mágnesség jelenségét.
1895 I. Ferenc József király szentesítette a vallásszabadságot biztosító törvényt.
1908 A Társadalomtudományi Társaság támogatásával létrejött a budapesti haladó szellemű egyetemi hallgatók szervezete, a Galilei Kör.
1908 Az akkor még oszmán fennhatóság alatt álló Manasztir városában az összalbán kongresszus elfogadta az albán nyelv modern, ma használatos ábécéjét.
1943 Kikiáltották – az addig francia gyarmat – Libanon függetlenségét, ez a nap a közel-keleti ország nemzeti ünnepe.
1952 Felavatták az újjáépített Petőfi hidat Budapesten.
1956 Melbourne-ben megkezdődött a XVI. Nyári Olimpia, amelyen a magyar versenyzők kilenc aranyérmet nyertek.
1963 Dallasban merénylet áldozata lett John F. Kennedy amerikai elnök.
1987 Chicagóban máig ismeretlen tettesek több tv-adást szakítottak meg, ez volt a tévétörténelem első sikeres hackerakciója.
1992 Elrajtolt a Vendée Globe nonstop földkörüli vitorlásverseny mezőnye; a távot 128 nap, 16 óra, 5 perc és 4 másodperc alatt teljesítő Fa Nándor 1993. március 31-én ötödik helyen futott be a franciaországi kikötőbe.
2001 II. János Pál pápa Ecclesia in Oceania című apostoli körlevelében a katolikus egyház nevében bocsánatot kért az ausztráliai bennszülöttektől és az óceániai térségben élő összes őslakostól azokért a hibákért, amelyeket az egyház tagjai követtek el ellenük.
2005 Németországban kancellárrá választották Angela Merkelt; a CDU elnökét, az első német női kormányfő 16 éven át, 2021-ig töltötte be a tisztséget.

 
November 22-én született

1515 Lotaringiai Mária skót királyné, Skócia régense
1819 George Eliot angol regényírónő, a modern realista regény egyik jelentős előfutára
1852 Paul Henri Benjamin d’Estournelles de Constant Nobel-békedíjas francia politikus, a nemzetközi döntőbíráskodás szakértője
1881 Révay József Baumgarten-díjas író, irodalomtörténész
1903 Latabár Árpád színész, énekes, táncos komikus, a népszerű „Hosszú Latyi”
1913 Benjamin Britten angol zeneszerző, a 20. századi zeneirodalom kimagasló alkotója
1923 Arthur Hiller Golden Globe-díjas kanadai származású amerikai filmrendező, minden idők egyik legromantikusabb filmje, a Love Story rendezője
1943 Billie Jean King amerikai profi teniszezőnő, a női teniszezők egyenjogúságának kiharcolója
1953 Vojnich Erzsébet Munkácsy Mihály- és Prima Primissima díjas festőművész
1958 Jamie Lee Curtis Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai filmszínésznő, Tony Curtis lánya
1978 Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművész, érdemes művész
1984 Scarlett Johansson amerikai színésznő, modell, énekesnő

 November 22-én halt meg

1617 I. Ahmed oszmán szultán és kalifa, 1603-1617 között uralkodott
1819 Baróti Szabó Dávid költő, műfordító, a görög-római verselés egyik meghonosítója a magyar költészetben
1902 Walter Reed amerikai bakteriológus, epidemiológus, a sárgaláz kórokozójának felfedezője
1944 Arthur Stanley Eddington angol csillagász, aki leírta a kozmosz geometriáját
1958 Sándor Emma zeneszerző, műfordító, Kodály Zoltán első felesége
1963 Aldous Huxley angol író, a Szép új világ szerzője
1963 C. S. Lewis ír származású brit író, irodalomtörténész, teológus
1971 Zakariás József olimpiai bajnok labdarúgó, a legendás Aranycsapat védője
1981 Hans Adolf Krebs orvosi Nobel-díjas német származású angol biokémikus
1988 Luis Barragán Pritzker-díjas mexikói építész
1990 Szécsi Margit háromszoros József Attila-díjas költő
2008 Juhász László történész, újságíró, a Szabad Európa Rádió műsorvezetője
2018 Gurnik Ilona Jászai Mari-díjas színész
2018 Tuschák Róbert Széchenyi-díjas gépészmérnök, akadémikus, az irányítástechnika kutatója

A nyitóképen Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművész, érdemes művész a 2023-as Fesztivál Akadémia Budapest nyitó gálahangversenyén. Fotó: Mónus Márton / MTI

#eztörténtma