Ma van a postai világnap annak emlékére, hogy 1874-ben ezen a napon alapították meg az Általános Postaegyesületet. 1940-ben ezen a napon született John Lennon angol zenész, a Beatles zenekar frontembere. Ma ünnepli születésnapját Szabó Kimmel Tamás színész (képünkön).

Ünnep:

Postai világnap annak emlékére, hogy 1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet.
Szent Dénes ünnepe itáliai születésű galliai keresztény vértanú, Párizs első püspöke, Párizs és Franciaország védőszentje, megvédi a hozzá fohászkodókat a megszállottságtól és a fejfájástól.

Október 9-én történt:

1542 Vereséggel végződött a keresztény seregek első kísérlete a török kézre került Buda visszafoglalására.
1789 Az egyesült osztrák-orosz seregek visszafoglalták Belgrádot a törököktől.
1944 Megkezdődött a második világháború egyik legnagyobb páncéloscsatája Debrecen térségében.
1981 Franciaországban eltörölték a halálbüntetést.
1986 Londonban bemutatták Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljét.
2002 Az Európai Bizottság Brüsszelben elfogadta azt a jelentést, amely hivatalosan javasolta 2004-ben tíz tagjelölt ország köztük Magyarország felvételét a szervezetbe.
2012 Tálib szélsőségesek merényletet kíséreltek meg Malala Juszufzai 14 éves pakisztáni diáklány ellen, aki blogjában bemutatta és elítélte a tálibok rémtetteit, és kiállt a lányok oktatáshoz való jogáért.

Október 9-én született:

1859 Alfred Dreyfus francia katonatiszt, a történelem egyik leghíresebb jogi botrányának kulcsszereplője
1873 Flesch Károly hegedűművész és zenepedagógus
1888 Nyikolaj Ivanovics Buharin szovjet-orosz forradalmár, szociáldemokrata, majd kommunista politikus
1919 Sugár Rezső Kossuth-díjas zeneszerző, érdemes művész
1927 Tornai József Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, a nemzet művésze
1940 John Lennon angol énekes, szövegíró, zeneszerző, a Beatles együttes tagja
1950 Szikora János Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas rendező, színházigazgató, érdemes művész
1964 Guillermo del Toro Oscar-díjas mexikói filmrendező, producer és forgatókönyvíró
1970 Zakariás Éva magyar színésznő
1975 Sean Lennon angol zenész
1979 Brandon Routh amerikai színész
1981 Zachery Ty Bryan amerikai színész
1981 Rupert Friend amerikai színész
1983 Kálóczi Orsolya magyar színésznő
1984 Szabó Kimmel Tamás magyar színész
1986 Takács Dániel magyar színész, bábművész, zenész
1991 Dóra Béla magyar színész
1992 Orosz Csenge magyar színésznő

Október 9-én halt meg:

1967 Ernesto Che Guevara argentin származású forradalmár, gerillavezér
1990 Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító
2001 Simonyi Károly Kossuth- és állami díjas fizikus, mérnök, akadémikus
2009 Reimholz Péter Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építészmérnök, belsőépítész
2011 Hermecz István Széchenyi-díjas vegyészmérnök, akadémikus
2013 Wilfried Martens belga politikus, 19791992 között miniszterelnök, az Európai Néppárt egyik alapítója
2016 Andrzej Wajda tiszteletbeli Oscar-díjas lengyel színházi és filmrendező
2018 Thomas Steitz Nobel-díjas amerikai kémikus, a riboszóma kutatója
2019 Dobozi Eszter József Attila-díjas író, költő, tanár, szerkesztő
2019 Vekerdy Tamás író, pszichológus, a Waldorf-féle iskolarendszer magyarországi meghonosítója
2020 dr. Rubovszky András magyar jogász, politikus, turisztikai szakértő

Nyitóképen Szabó Kimmel Tamás Koszta János szerepében Dés Mihály Pesti barokk című vígjátékának próbáján a budapesti Belvárosi Színházban 2016-ban. Fotó: Marjai János / MTI

#eztörténtma