„Ezt érzem, ide lőjetek” – Interjú a friss lemezes/filmes Esti Kornéllal

A lemez időszakokon, helyeken, hangulatokon, embereken, változásokon keresztül vezető időutazás nemcsak az Esti Kornél tagjai, hanem azok számára is, akik már régóta hallgatják a srácok zenéjét.

Az albumot a
zenekar 2019-es, müpás előadása ihlette, a 15 szerzemény újraértelmezésében
többek között iamyank, Csernovszky Márk zongoraművész, a Soharóza kórus és a
Heureka Pop Orchestra kamarazenekar segédkezett. A nosztalgiába mártott ön- és
zenekarismereti barangolást Bátori Gábor ’jim’
(sinco) filmje teszi
teljessé, amelyben a tagok mellett Ember Márk játssza a főszerepet, és Beck
Zoli is hallható mint narrátor. A bizalmas atmoszférájú alkotásból sok érdekes
kérdésre választ kapunk az Esti Kornéllal kapcsolatban, de mi azért tovább
faggattuk Bodor Áront (ének-billentyű) és Lázár Ágostont (dob) a részletekről.

A filmben
elhangzik, hogy a lemez 15 dala lényegében az Esti Kornél esszenciája. Mi
alapján választottátok ki őket? És mennyire volt egyértelmű, hogy melyek
kerülnek rá?

Bodor Áron: Szoktuk mondani, hogy azért élvezzük ennyire a zenélést, mert magunknak játszhatunk, és a közönség ízlése szerencsére egybevág a miénkkel. Ám nem lehet annyira önző a zenekar, hogy csak a saját kedvenceit játssza, pláne egy ilyen összegző jellegű lemezen/koncerten. Úgyhogy az anyag gerincét a legnépszerűbb dalaink adták, és ezeket egészítettük ki a számunkra izgalmas átdolgozásokkal. A népszerűbbeknél elég egyértelmű a helyzet: öt sorlemez után már sok olyan dal van, amit nem hagyhatunk úgy le a setlistekről, hogy senki se távozzon elégedetlenül. Írtunk ezekből egy listát, és máris tíz fölött tartottunk. Az megint a magunknak játszás része, hogy pl. a Ha ébren volnált a népszerűsége ellenére évek óta nem játsszuk, mert Dodi (Lázár Domokos – a szerk.) már nem tud vele azonosulni.

Lázár Ágoston: Olyasféle érzés volt, mint amikor egy fontos koncertre setlistet írunk, csak még nehezebb, mert egy ilyen összegző anyagnak nagyobb súlya van az örökkévalóságban. Minél több lemezünk és dalunk van, annál gyötrelmesebb kiválasztani azt a húszat, amit végül eljátszunk egy este.

Néha meg is siratunk egy-egy dalt, amiket szeretünk, de valahogy az idők során kihullottak a repertoárból.

Szívszorító, de a természetes szelekció sajnos e téren is érvényesül.

A filmben arról is
szó esik, hogy az újragondolásnak hála a dalok akár új olvasatokat is
kaphatnak. Melyik az a szerzemény, amely a legtöbbet változott az évek alatt a
ti szemetekben?

Áron: A legtöbb dalnál máig érvényesnek érzem a mondandó eredeti szándékát, inkább az volt az érdekes, hogy az átdolgozás milyen új olvasatot hozott ki belőlük. okkal A zenének sokkal nagyobb szerepe van abban, hogy hogyan értelmezed a dalszöveget, mint eddig gondoltuk. A Szerelem jó példa erre: az eredeti, zúzós változatban ironikus leszarásnak tűnik a szöveg, az új, sokkal intimebb hangzással viszont olyan nyomasztóak ugyanazok a sorok, hogy  jól ábrázolják az őrület felé sodródást.

A projekt önismeret
terén gazdagító időutazás számotokra (és a hallgatók egy része számára is).
Szerintetek mint zenekar miben változtatok a legtöbbet a 15 év alatt?

Ágoston: 15 év nem kevés egy ember életében, sokat változik ennyi idő alatt, főleg 30 éves kor előtt. Amikor Dodiék elkezdték a zenekart, még gimisek voltak, gyerekek; nem beszélve rólam, aki 15 évesen, elsősként kerültem a bandába, amikor még ki sem láttam a pattanásaimtól. Az eltelt idő alatt együtt értünk, mivel a zenekar az egyik legfontosabb közösség volt számunkra. Sok időt töltöttünk együtt, sok közös élményt szereztünk, hatottunk egymásra emberileg és zeneileg is. Mostanra „összetartó családdá” értünk világos célokkal és értékekkel, amiket együtt formáltunk meg.

Áron: Minden lemezzel nőnek az elvárásaink magunkkal szemben. Ráadásul ez sokkal inkább motivál, mint nyomaszt, mert minden új lemezzel elégedettebbek tudunk lenni, mint az előzővel voltunk. Néha megkapjuk, hogy lassabban játsszuk a régi dalokat, de szerintem jó irányban mozdult el a tempójuk:

a húzós, tökös hangzás már önazonosabb, mint a tinis kapkodás.

Néha tényleg túlzásba tudunk esni, és akkor Ágóval lemeccseljük: ordibálunk egyet a próbán vagy két dal között a színpadon, mintha nem látná ezer ember. Mindig azt hiszem, hogy már nem tudunk összetartóbbak lenni, ennél már nem tudjuk jobban szeretni egymást, de aztán ez is erősödik minden évben. Fel sem merül, hogy egózás lenne az egymásnak megfogalmazott kritikáink mögött; nincs belőlük sértődés, mert teljesen alap, hogy a zenekarnak akart jót, aki mondta.

Most hogy írnátok
le az Esti Kornél zenekar „személyiségét”?

Áron: Alapvetően hatunk metszete: érdeklődő, őszinte és önfejű; nyitott, de racionális. Jóindulatú, de néha fikagép, kicsit önbizalomhiányos, kicsit lusta, de ha kell, csőlátásúan elszánt. Mindegyikünknek vannak olyan karakteres személyiségjegyei, amik magukkal tudják ragadni a többieket, az intellektuálistól a benzinkút asztalán ugrálósig. Nem a filmben ábrázolt Esti Kornél: az olyan kosztolányisan része a személyiségünknek.

Nemcsak az album,
de az egész zenekar egyik fontos motívuma az „éjszaka”. Miért alakult ez így?

Ágoston: Az éjszaka sötétségében világosabban látjuk
magunkat, mint amikor a nappal vallatófényei ránk szegeződnek; bátrabban fel
tudjuk vállalni az érzéseinket, félelmeinket. Ez a fajta önfelvállalás, ez az
„ezt érzem, ide lőjetek!” hozzáállás fontos esszenciája a zenekarunknak.

Áron: Az éjszaka titokzatosabb, mint a nappal, több teret enged a fantáziának. Megnyugtató és nyomasztó is lehet a csendje, és ez csak rajtad múlik. Jobban ki tudod vetíteni rá az érzéseidet; jobban tudsz figyelni magadra, ha kevesebb inger ér. Én eléggé éjszakai ember vagyok; sajnálom elpazarolni az estét azzal, hogy lefekszem aludni. A legjobb dolgok szerintem mindig éjszaka történtek velem.

Bátori Gábor ’Jim’ (sinco), a lemezhez készült film rendezője, operatőre és vágója népszerű koncertfotós, aki arról híres, hogy pszichológusi érzékenységgel tudja elcsípni a zenekarok lényeges pillanatait. Hogyan ismertétek meg?

Áron: Jim egy csoda, minden egyes alkalommal felülmúlja a várakozásainkat. Egyre inkább úgy látom, hogy annál jobb munkát végez valaki, minél jobb ember; ez biztosan a lelkiismerettel van összefüggésben. Pár éve zenekari fotókat csinált nekünk, és nem kellett sokáig keresnünk vele a közös hangot. Az igazi egymásra találás a 2019-es Müpa volt. Nagyon jólesett, hogy neki ugyanakkora szívügye volt a koncert minősége, mint nekünk.

Ágoston: Jim hasonlóan érzékeny lélek, mint mi, ezért
hangolódhatott ránk ilyen szuperül. Érti és érzi a dalainkat; azt, hogy miről
szól az Esti Kornél, emiatt nagy bizalommal tudtuk rábízni, hogy vizuálisan megfogalmazza,
amit mi a dalainkkal akarunk kommunikálni.

Mikor és hogyan
született meg az ötlet, hogy a lemez mellé film is készüljön? A koncepciót
teljesen sinco Jimre bíztátok?

Ágoston: A film Beck Zolinak jutott eszébe, amikor a műsor lehetséges utóéletén gondolkodtunk a Müpa után. Az előadást is ő rendezte, a film koncepciójába viszont nem szólt bele, azt közösen találtuk ki Jimmel, aki aztán hatalmas mennyiségű munkát tett bele. Nagyjából megbeszéltük az irányvonalakat, a dalsorrendet, és hogy melyik dalból mennyi menjen le, meg hogy hogyan bontsuk ki Esti Kornél karakterét, de a klipek, vagy amikor Márkot látjuk Esti Kornélként, az teljes egészében az ő koncepciója. El sem akartuk hinni a végén, hogy egy nagybetűs filmet rakott össze rólunk. A „fantomriporterünk” egyébként a most már telexes Haász János volt.

Ember Márk és Beck
Zoli anno hogyan csatlakoztak a projekthez?

Áron: Mindig nagyon szimpatikus, amikor egy
zenésznek van akkora önbecsülése, hogy nem tart presztízstávolságot más
zenészektől, hanem el meri nekik mondani, hogy szereti a zenéjüket. Ipszivel
pár éve már körbeudvaroltuk egymást, úgyhogy Zoli, azt hiszem, nekem jutott
eszembe, amikor narrátoron gondolkodtunk a müpás koncerthez. Az volt a
koncepció, hogy lehetőleg olyanokkal csináljuk meg, akik valamilyen szinten
kötődnek hozzánk, és így a résztvevőknek se csak munka legyen, hanem közös
élmény is. Márk nevét is én dobtam be, miután Instán párszor írta, hogy szereti
a zenekart, és a karaktere is passzolt az elképzeléseinkhez.

Színes közreműködői
gárda is segítette a dalok újjászületését (iamyank,
Csernovszky Márk zongoraművész, a Soharóza kórus és a Heureka Pop Orchestra
kamarazenekar). Rájuk mi alapján esett a választás? Akár itt, akár a müpás
koncertnél.

Áron: Yankot nem ismertük személyesen, de tudtuk, hogy érdekes színfoltja a magyar elektronikus zenének. Thom Yorke Radioheaden kívüli anyagainak hangzását, akusztikus hangokból felépített atmoszférát képzeltünk el a dalokhoz, és rögtön ő jutott eszünkbe. A Heurekát a turnémenedzserünk, Tóth Áron ajánlotta még a Müpa előtt, és ők is nagyon lelkesek voltak.

Ágoston: Csernovszky Márkkal elég sok projekten dolgozunk már együtt annak ellenére, hogy még húszéves sincs. Ő egy igazi zenei zseni. Amellett, hogy a következő Bartók Béla, csodásan is zongorázik. A Soharózát a 2017-es müpás koncertünkre hívtuk először; ők nem a klasszikus kóruséneklés szabályait követik, ezért nagyon tetszettek nekünk. És ne feledkezzünk meg Erős Mártonról sem, aki a kamarazenekari hangszerelést alkotta meg a lemezre, és nagyon nagy szerepe van abban, hogy ennyire profin, néhol szinte filmzenésen szólalnak meg a dalok.

Mit szerettetek a legjobban ebben az egész
projektben?

Áron: Amit már Jimnél is említettem:
hogy senki sem munkaként vagy kötelességként, hanem szerelemprojektként gondolt
rá. Ezt valamennyire mi alapoztuk meg, de az újonnan csatlakozóknál is így
éreztük, és pl. Ember Márkkal és Yankkal is olyan érzés volt találkozni, mintha
mindig is ismertük volna egymást. Szerintem ez nagyon érződik a végeredményen.

Ágoston: A szörnyű tavalyi, koncerttelen,
sokmindentelen évben ez a projekt volt számunkra az oázis a sivatagban; az a
dolog, ami menedéket adott a bezártságban, és kicsit elfeledtette velünk, hogy
nem csinálhatjuk azt, amit a legjobban szeretünk a világon: színpadon zenélni.

Az új album és
film készülte összecseng a karanténhelyzettel. Hogy telt számotokra ez az
időszak? Egy interjúban Ágoston azt mondta, hogy „a zenekar olyan, mint egy
védőháló”. A social distancing évében ezt mennyire tudtátok megtartani?

Áron: Szerencsére a pécsi Kodály Központban még el
tudtuk játszani az Itt maradtam az éjszakában koncertet, csak a rákövetkező
héten kezdődtek a lezárások. Nyomasztó volt, hogy nem tudunk játszani, hogy
legózni kell a koncertdátumokkal az alapján, hogy éppen mikor várható lazítás,
úgyhogy nyáron belevetettük magunkat a lemez munkálataiba, és fél évre teljesen
lefoglaltuk magunkat vele. A védőháló természetesen működött, órákat videócseteltünk
azokban a hetekben is, amikor nem találkoztunk.

Milyen terveitek
vannak 2021-re?

Áron: Mindig kétévente volt új sorlemezünk, és ez már a harmadik év, úgyhogy az biztos, hogy elkezdünk új dalokat írni.

Ágoston: Remélem, hogy legkésőbb nyáron már
normalizálódik valamennyire a helyzet, és a színpadon is kiadhatjuk magunkból,
ami 2020-ban bennünk ragadt.

A legpozitívabb
forgatókönyv szerint mikor láthat benneteket legközelebb élőben a közönség?

Áron: Vannak már lefoglalt koncertidőpontjaink tavaszra, de egyelőre nem túl biztató a helyzet. Az oltás az egyetlen lehetséges út vissza a normális életbe, úgyhogy minél előbb beoltatjuk magunkat, és remélhetőleg minél többen így tesznek, mert mi rajtra készen fogunk állni.

Fotók: Bátori Gábor 'Jim'