Ezzel a tánccal felnőtt fejjel is húsz új barátra lelünk

Program

40 felett is bátran megtehetjük az első tánclépéseket: az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes Vadrozé csoportjában rutinos nézőből kezdő néptáncossá válnak a szülők.

A Vadrozé a Vadrózsa tánccsalád szenior csoportja, ahol kilenc éve kezdtek el táncolni az ifjú növendékek szülei. A „sohasem késő” közhely pedig értelmet nyert, amikor idegen emberek életében közös ünneppé vált a péntek este, az ismeretség barátságokká mélyült, a kezdeti igyekezet pedig felhőtlen örömforrássá vált.

„Azt látom rajtuk, hogy fejlődni, tanulni szeretnének. Fontos nekik, hogy a saját szakmai szintjükön megállják a helyüket, és hogy a táncházak »menő« táncaiban beállhassanak a tapasztalt résztvevők mellé” – mondja Bocsi Nóra néptáncoktató, aki szerint nem számít, hogy egy új jelentkező tanult-e korábban táncolni vagy sem, ha megmozgatja a népi világ, akkor bátran próbálja ki magát.

Kirándulások, borvacsorák, közös ünnepek - sok csapatépítő eseményt tartanak a próbákon kívül is, így könnyen összekovácsolódott a társaság az évek alatt. Videónkban a tánccsoport lelkes tagjai mesélnek élményeikről, és azt is megtudjuk, hogy felnőtt fejjel is húsz új barátra lelhetünk a Vadrozé közösségben.

A programok a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósulnak meg.