Péntektől Fábián Juli térnek hívják a IX. kerületi Budapest Park előtti területet. A tehetséges, népszerű énekes öt évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el 37 évesen.

„Reményeim szerint amikor ezentúl budapesti fiatalok koncertre jönnek a Budapest Parkba, és a Soroksári út ezen részén látják a táblát, ez segíteni fog abban, hogy soha ne felejtsük el azt az embert, akinek zene- és életszeretete minden dalából ma is visszaköszön. Fábián Juli örök” – mondta az avatáson Karácsony Gergely főpolgármester.

A kezdeményezés az idén 10 éves Budapest Parktól indult, ahol Fábián Juli számos nagy sikerű koncertet adott. Az ötlet megvalósításában a főváros, Ferencváros önkormányzata és a Fábián Juli Emlékalapítvány segédkezett.

Mint Karácsony Gergely fogalmazott, Fábián Juli
kivételes tehetségű művész volt, akinek fájdalmasan rövid élet adatott meg.
Hozzátette: ahogy a jogszabályok ezt lehetővé tették, az első napon elnevezték
róla Budapest egyik közterületét.

Döme Zsuzsanna, Ferencváros alpolgármestere arról beszélt, hogy Fábián Juli életének több fontos állomása is a IX. kerülethez köthető. A Budapest Parkban adott számos koncert mellett többször megtöltötte a Müpát is, amely a Soroksári út túloldalán található. „Aki majd évtizedek múlva erre jár, és kíváncsi lesz, ki volt ő, újra felfedezheti magának ezt a rendkívül tehetséges, tündöklő és nem mellesleg végtelenül kedves embert” – fogalmazott.

Szepesi Mátyás zenész, az énekesnő egykori menedzsere, az előadó-dalszerző emlékét ápoló, valamint nehéz helyzetben lévő zenészeket és zeneipari háttérembereket támogató Fábián Juli Emlékalapítvány elnöke kiemelte: akik őt ismerték, azok felelőssége, hogyan emlékezhetnek a jövőben Fábián Julira. „Bárkivel beszélgettél, mindig azt érzékeltetetted a másikkal, hogy ő a fontos. Neked még egy sziklafal is könnyedén megnyílt volna. Azt szeretném, ha úgy gondolnának rád, mint akinek nemcsak a hangja, a haja, hanem a szíve is aranyból volt” – mondta emlékbeszédében Szepesi Mátyás.

Az eseményen rokonok, barátok, rajongók
jelenlétében avatták fel a Fábián Juli teret. Jelen volt mások mellett Gyárfás
István gitáros, Fábián Juli egykori zenésztársa, Lévai Balázs, a Fábián Juliról
2019-ben készült dokumentumfilm rendezője és Mujahid Zoltán énekes.

Fábián Juli 2017. december 16-án hunyt el rákbetegségben. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. A szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. A dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt: szerepelt az Erik Sumo Bandben, a Barabás Lőrinc Eklektricben, de készített lemezt a Fábián Juli Jazz Riff-fel, Sárik Péter zongoristával és Zoohackerrel is.

A Budapest Park csütörtökön közleményben írta: mielőbb intézkednek annak érdekében, hogy a szórakozóhely székhelye is a Fábián Juli térre kerüljön át. 2023. július 9-én, Fábián Juli születésnapján utcabált rendeznek a Budapest Parknál.

Nyitókép forrása: Fábián Juli Emlékalapítvány