Fantomszínház - ESKÜVŐTŐL VÁLÓPERIG

Georges Feydeau nem tehet semmiről. Hamvai Kornél által felhasznált darabjait ugyan alig ismerem, de a sejteni vélt jobb-gyengébb darabocskák rávallanak a francia szerző nevezetes klity-klaty drámatechnikájára. A fordító, átíró Hamvai viszont mintha elfelejtette volna, hogy az ilyesfajta diskuráló, poénokat oda-vissza nyilazó, eszköztárában kissé modernizált bohózatba nem lehet csak úgy belekurvázni, és bár 2012-ben már alig valamit bélyegezhetünk meg az ízléstelenség vádjával, ám azért a nyelvhasználati és a szituációképző elrugaszkodásnak is vannak határai.

Csányi Sándor és Schell Judit

Az Esküvőtől válóperig milliószor látott házassági huzavonák, viaskodások felmelegítése a 20. század elejére zárt históriában. Clarisse és Gerard már az esküvő után egy évvel faséban vannak, minden szó és gesztus csak félreértést eredményez közöttük. Ettől még elvonszolhatnák frigyüket a felhőtlen aranylakodalomig, de közös erővel (és némileg eredeti módon nem annyira anyós, após aknamunkája folytán, hanem szobalány, inas közbejöttével) felszámolják kapcsolatukat. Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz? Igen. Rejtélyes módon mégis ? feministák keze lenne a dologban? Egy női érdekekre szakosodott válóperes iroda szponzorálja a bemutatót? ? az asszony dobja ki a férjét, aki az elbaltázott életét állítólag szimbolizáló motyójával elbattyog a tartásdíj-fizető nincstelenségbe. Nem úgy fest, mint akiből rövidesen hajléktalan válik, bár ki tudja.

Schell Judit a rutin formátumos biztonságával játssza a hol minden ok nélkül megokosodó, hol lesújtóan elbutuló szép nejet, Csányi Sándor elkentebb lendülettel a nem praktizáló fogorvosból lett országgyűlési képviselőt, majd bukott politikusból vált bilifeltalálót, aki aztán mégis a fogak orvoslásával keresi kenyerét. A főszereplők legalább lekötik egymás energiáit, a mellékszereplők viszont egy-egy céltalan, túlpingált színt hoznak. Egri Katinak (Mme de Champrimet) a pákosztos mamát kellene megjelenítenie, de az elmondáson kívül semmi jele nassoló hajlandóságának. Szombathy Gyula M de Champrimet pszichiátere, a papa az egész előadás általános hangoskodásában is felcsavart, összecsapott és ritmustalan sietősség, Kovács Vanda szerepei közül Mme Virtuel bábát a teljes idiotizmusban véli fellelni, noha a Toudoux házaspár azért összes gyarlóságával együtt sem indukálja az ütődött holdbeli lény jöttét. Szegezdi Róbert el-eltalál jellemző szolga-vonásokat, ami nem feledteti, hogy sem hangban, sem összerendezettségben nem győzi a karaktereket.

Szegezdi Róbert

Összerendezettség? Annak is örvendenénk, ha a Thália Színházban ?minőségi nevetést? ígérő Béres Attila egyáltalán megrendezte volna a folytatásos Feydeau-t. A stílustalan végeredményt aligha lehet produktumnak elkönyvelni. Élettelen, elcsépelt, tartalmatlan megoldások ? álmegoldások ? mindenütt. E ráfogásos dramaturgia és előadás-vezetés szégyene a színpadnak. Nem kell maró anyagot, vizet lötybölni a perzsaszőnyegre, nem szükséges a szőnyeget felitató elegáns női ruhadarabot bemocskolni, de ha a szörnyű veszteségek ellenére minden ugyanúgy ragyog, és a szőnyeg-, illetve ruhavesztő egyén ügyet sem vet kárára, nem hiszünk el semmit a szemfényvesztésből. Természetesen akadnak a szövegével sem tündöklő estének jobb pillanatai. A ?hatodik felvonás? ricsajában ezek is lenullázódnak. Pedig épp a zárókép jut a legközelebb ahhoz az őrülethez, amelyet talán kabaréabszurdra hajazó lehetséges interpretációnak, a házasságon belül és kívül feje tetejére álló világ újszerűbb lenyomatának fogadhatnánk el.

Csányi Sándor és Schell Judit

Horesnyi Balázs a színműhöz túl tágas teret tovább tágította: az egymástól messze meredező falakra még Európa fővárosát is felfestették épület-panorámaként, a bútorok fölös számban terpeszkednek, mégsem lehet őket tisztességesen berakodni a szintekre bontott, a magasban madárkalitkákat lebegtető díszletbe. Legalább kilenc ablak, ajtó kínálja magát, hogy a szereplők szinte sose tudják, éppen melyikhez és miért mennek, s onnan mi nyílik. A díszlet dadog és fecseg, azonban képtelen közölni például, hogy szemben Clemenceau elnök lakik, és a neglizsében szívesen mutatkozó asszonykának gyakorta integet. S amint az várható, a tágasságba az utolsó negyedórában nem fér be a fogorvosi rendelő ? ahogy meg beügyeskedik, az előadás menetének addigi vékony logikájához nem kapcsolható.

A neglizséről Velich Rita pompás divatlap-jelmezei gondoskodnak. Csak azt nem tudjuk, a pikáns vagy csapodár nőnek egyáltalán nem nevezhető Clarisse-ra férje megleckéztetése, móresra tanítása miatt jön-e rá olykor az idegenek előtti félmeztelenkedés, vagy a komédiai automatizmus még annyira sem ellenőrzi magát, hogy ehhez ? és máshoz ? minimális okot keressen.

A feleség egy álterhességet követően ?megszült? fantomgyerek után egy kisfiúnak tényleg életet ad. Szombathyt a rendezés teljesen előkészítetlenül veti a cseperedő gyermek szerepébe, mintha minden további nélkül be lehetne sorozni az elfuserált bohózati kisrealizmus képviselői közé egy bajuszos öregfiút mint csemetét. A díszlethez a végén spanyolfal is tartozik. Sajnos mindössze három szárnyú. Jobb lenne a Thália nyári csemegéjét egészében eltakarni.