Farkas Zsófia szobrászművész és szentendrei művészek pop up kiállítása nyílik 2022. május 19-én a budapesti Festetics-palotában.

A középnemzedék szobrászai között jelentős alkotói utat vallhat magáénak Farkas Zsófia, akinek bronzból, de főként alumíniumból és műanyagból készült biomorf, térbe nyújtózkodó formákat idéző kis- és középméretű plasztikái, valamint nagyméretű köztéri alkotásai a szobrászművész nevét szinte tévedés nélkül azonosíthatóvá teszik műveivel.

Jellegzetes plasztikai világának kialakítását követően azonban 2021-ben éles irányváltással egy másik, szintén sajátos szobrászi pályaszakaszát indította el, üvegszobrok készítésébe kezdett.

A szobrászművészet magas szintű technikai tudásával, a szoborkészítés tapasztalataival és a rá jellemző munkaintenzitással kezdett üvegszobrainak elkészítéséhez, amely során az ún. casting technikát alkalmazza. Ez a technika lehetővé teszi számára annak megvalósítását, hogy a gondosan előkészített formákba öntött üveg belső struktúrájának véletlenszerűségeit összhangba hozhassa saját művészi, szobrászi elképzeléseivel.

A Lakástárlat Galéria rendezi Farkas Zsófia üvegszobrainak Fényévek című bemutató pop up kiállítását 2022. május 19-én 18 és 21 óra között a Festetics-palotában.

A kiállításon a zene is fontos szerepet kap, hiszen Farkas Zsófia alkotói folyamata és szobrai arányainak kialakítása során fontos szerep jut a ritmusnak, a zenei arányokhoz hasonló szoborépítkezésnek. A kiállításra szentendrei festő- és fotóművészek fényre megalkotott illetve alkotandó, nagyrészt szintén új, a látogatók számára még nem látott munkái is meghívást kaptak: Aknay János, Alattyáni István, Andrelli Pap J. György, Baksai József, Barakonyi Zsombor, Bereznai Péter, Bihon Győző, Deim Balázs, ef Zámbó István, Gulyás Andrea, Jávor Piroska, Kárpáti Tamás, Lehoczky Krisztina, Martin Henrik, Nagy Kriszta, Rákossy Anikó, Sz. Varga Ágnes Kabó, Szondy Dalma, Szőke Lili, Yorgos Tzortzoglou, Vincze Ottó.

A Fényévek című kiállítás, Farkas Zsófia üvegszobrainak és szentendrei művészkollegái alkotásainak kiállítása a művészeti műfajok és művészi kapcsolatok olyan bemutatkozása, amely ritkán látható a nagyközönség számára.

Máthé Andrea esztéta

További részletek itt.
A nyitóképen Farkas Zsófia.