Fast fashion vs. múzeumi divat – Mit üzen rólunk a múlt és a mai kor divatja?

Magunkon hordjuk, ám ezen túl a különböző divatok hatással vannak a tárgykultúránkra, az épített környezetünkre, a vizuális világunkra, valamint az életmódunkra és a világszemléletünkre is. A divatvilág ráadásul rendre inspirációt merít kultúránkból, a népművészetből és a különböző történelmi korokból, de még az élővilágból is. Vajon mi mindent árul el rólunk az öltözékünk, és a trendciklusok, valamint a fogyasztás mikor gyorsult fel annyira, hogy 2025-ben oda érkeztünk, hogy a ruhavásárlás már-már pótcselekvéssé vált?

Simonovics Ildikó, a Magyar Nemzeti Múzeum kurátora szerint a ruha elsősorban azt mutatja meg egy divattörténész számára, hogy a viselője mikor élt: a sziluettje, anyaghasználata, díszítései arról a korról árulkodnak, amelyben született. A datálásán túl leolvasható róla általában a tulajdonosának társadalmi hovatartozása, színéből, fazonjából az is, hogy körülbelül milyen idős lehetett. Az idősebbek visszafogottabban öltözködtek, sötét színeket (lilát, barnát, zöldet, szürkét, feketét) hordtak, a tehetősebb családból származó, fiatal, eladósorba került lányok jobban követték, a legfelsőbb osztályok képviselői pedig diktálták a divatot.

A szakember elmondása szerint a nők a házasságot követően az első gyermekek születéséig a legértékesebbek, és ez az öltözködésükben is megmutatkozik. A fiatal asszony viseli a  társaságban a legpompásabb, legszínesebb és leglátványosabb ruhákat. A kivitelezés módja, az anyaghasználat is árulkodhat a ruha viselőjének rangjáról, és az, hogy honnan vásárol. A cégválasztás ezenfelül ízlésbéli preferenciát jelez. 

– A ruhák történeteket hordoznak, viselőik történetét, ám ezek nem mindig tárulkoznak fel könnyen a kutató számára. A javítások, átalakítások beszédesek, de vannak rejtve maradó információk. Szoktunk irigykedni a hadtörténetis kollégákra, mert az egyenruhák pontosan olvashatóak, a rangjelzések, színek, fazonok szabálykönyvekben meghatározottak, így az ötvösjegyekhez hasonlóan egzakt meghatározást nyújtanak. A városi „polgári” öltözetek esetében sajnos nincs ilyen könnyű dolgunk. A múzeumi gyűjteményezésnél szeretjük, ha egy tárgyhoz minél több járulékos információ szerezhető meg a felajánlótól. Így nemcsak a tárgyak, hanem egykori tulajdonosaik, azok családtagjai is mesélnek – avat be a divattörténész, majd azt is elárulja, hogy társadalmi és történeti beágyazottsága, a hozzá fűződő személyes történet sokkal értékesebbé teszi a szakember számára az adott műtárgyat.

Amikor egy múzeumban a gondosan kidolgozott részletekben gyönyörködünk, mint például az említett kiállításon, ahol stílus és történelem összefonódása tárta elénk Budapest múltjának lenyomatát, a látottakat akarva-akaratlanul is összehasonlítjuk a mai öltözködési trendekkel. Az egyre rövidülő trendciklusokkal, a fast fashion globális térnyerésével és az eldobható, legtöbbször silány minőségű és óriási környezetkárosítással előállított ruhák korával. De vajon gyorsabban változik ma a divat, mint néhány évtizede, vagy akár a 19. században? Simonovics Ildikó szerint nem feltétlenül.

– Érdekes, hogy az elmúlt évtizedekben jellemzővé vált túlfogyasztás, a vásárlásra való folyamatos nyomás és a hatalmas kínálat dacára a divat nem változik gyorsabban, mint az elmúlt kétszáz évben. Sőt! Tehát maguk a sziluettek, és az, hogy mi a meghatározó eleme az adott divatnak, nem változik hathetente a készletkisöpréssel, de még évről évre sem. Ma is az a körülbelül évtizedes periodikusság jellemző, mint a 20. században. Bármily meglepő, a 19. században egy felső osztálybeli nő ruhájáról évre pontosan meg lehetett mondani, hogy mikor készült. Ez ma csak abban az esetben igaz, ha felismerjük az adott divatház kifutós darabját – mutat rá a divattörténész.

Abban a szakember is egyetért, hogy a divattrendek gyors változása az ipari forradalomnak, a technikai fejlődésnek és a divatinformációk széles körben való terjedésének köszönhető. Minél könnyebben és minél olcsóbban előállíthatók az egyes alapanyagok és maga az öltözet, annál inkább igényli a gazdaság a gyors változást és a fogyasztást.

A másik gyorsító tényező az információkhoz való könnyű, ma meg már korlátlan hozzáférés. Az információáramlás a 19. században kezdett felgyorsulni a nyomtatott divatsajtó által. Akkor – mint Simonovics Ildikó rámutat – a gyors divatváltozásokat pont az eredményezte, hogy széles réteg tudta meg aránylag gyorsan, mi a divat, és egyre olcsóbban hozzá is férhetett. Így a simmeli leszivárgás törvényét követve a divatdiktálóknak sűrűbben kellett változtatni, hogy el tudjanak különülni az őket követő alsóbb társadalmi rétegektől.

Felnyílt a szemük, egyre többekben fogalmazódott meg az önálló élet, az önálló karrier álma. Így született meg a garçonne, a fiús, lapított mellű, rövid hajú, legényéletet élő, cigarettázó, autót vezető, önmagát építő nő mint stílusikon.

– A stílusváltozással életforma-változás is járt, ami az öltözködésben is megmutatkozott. A századfordulón egy jól szituált nő egy nap négyszer-ötször át kellett hogy öltözzön (mást viselt egy délelőtti teán, mást a korzón, egy teadélutánon, mást látogatóban, megint mást egy bevásárlókörúton vagy egy esti alkalommal), ezt egy dolgozó nő már nem tehette meg! Eltűnnek a női toalettekből a rétegek, a fűzők, a sok alsónemű, a sziluett is egyszerűsödik, ami megengedi a konfekcionálást, a nagy divatházak darabjainak olcsó előállítását, tömegtermelését. Itt beszélhetünk először a divat demokratizálásáról, ami a mostani túlfogyasztói rendszerünk előszobája – magyarázza Ildikó, aki szerint a mai stíluspluralizmus is a 20. században született.

A 21. században a divattörténész szerint teljesen új kihívásokkal kell farkasszemet nézni és megküzdenie a divatiparnak, ez pedig nem más, mint a saját kártékonysága, etikátlansága, környezetgyilkossága. Ezt Simonovics Ildikó szerint úgy teszi, hogy interiorizálja, magáévá teszi az etikusságot vagy annak a látszatát, miközben továbbra is fogyasztásra sarkall, csak „etikus” fogyasztásra – ami a szakember szerint viszont nem tudja meghozni a várva várt fordulatot.

Az biztos, hogy egyre többeket foglalkoztat a fenntarthatóság és az etikus öltözködés kérdése. Csoda is lenne, ha nem így volna, hiszen ma már a globális felmelegedés ténye és az ezzel párhuzamos, legtöbbször ijesztő, de sosem pozitív tudományos diskurzus a mindennapjaink részévé vált. Sokan küldetésüknek tekintik az információátadást és azt, hogy megmutassák: hogyan lehet mindezt lemondások nélkül, mégis sokkal okosabban csinálni.

Korn Anita kreatív producer, designmenedzser és a Ruhastory alapítója a MOME-n másoddiplomázott design és művészetmenedzsment szakon. Szakdolgozatának témája a fenntartható divat volt. Elmondása szerint mindig is érdekelték a magyar tervezők, akik fontos szereplői a bolygóbarátabb öltözködésnek, másrészt azt vallja, hogy a fenntarthatóság és a divat nem zárják ki egymást. 

– Sokszor és sokat hallunk arról, hogy a divatipar az egyik legszennyezőbb iparág a világon, én mégis azt gondolom, hogy lehet erről a témáról úgy kommunikálni, hogy ne keltsünk folyamatosan lelkiismeret-furdalást és ne érezzük azt, hogy a fenntarthatóbb divat vagy a tudatosabb öltözködés rengeteg lemondással jár, és unalmasan kell öltözködnünk. Amikor fenntarthatóbb életmódról beszélünk, akkor az nem csak lemondásokkal jár. Tudatosabb döntéseket kell hoznunk, de ettől még körülvehet minket egy ízléses, szép környezet. A művészetnek és az esztétikának nagy jelentősége van a mindennapjainkban, jobban leszünk tőle mentálisan is. Nem kell lemondani arról, amit az öltözködés, a stílus jelent, ami képes kommunikálni a személyiségünkről, amivel üzenni tudunk és ki tudjuk fejezni magunkat. Amikor kutatni kezdtem ezt a témát, beszéltem rengeteg magyar tervezővel, és feltérképeztem, hogy mit is jelent a fenntartható divat – amit én ma már inkább tudatos divatnak nevezek – meséli Anita.

Korn Anita szerint mindezt ugyanúgy kell elképzelni, mint például az étkezés esetében: ha valamit helyből, közelebbről választunk, azzal máris kisebb ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után. A tudatos öltözködés része az is, hogy hogyan készül egy ruha: aki varrta, méltányos fizetést kapott-e érte. Minderre persze nagyon nehéz figyelni a mindennapokban, mert nehezen visszakövethető a gyártás etikussága.

Amikor Anita 2017-ben a szakdolgozatát írta, az volt a jóslat, hogy 2025-26-ra, tehát napjainkra át fogja venni a second hand piac a fast fashion szerepét. Ez nem történt meg: helyette megjelent az ultra fast fashion: az olyan láncok, mint például a Shein, napi több ezer új ruhát dobnak piacra.

– Rettenetesen nehéz ezzel felvenni a versenyt, én mégis bizakodó vagyok, mert közben felnőtt egy olyan generáció, amelynek már nem ciki az, ha használt ruhát hord. Sőt, egyre menőbb újra felvenni egy-egy ruhát, sokan sok helyen kommunikálnak arról, hogy igenis menő használt ruhát hordani. Ismert emberek a vörös szőnyegen többször viselik ugyanazt: ez egy nagyon fontos változás – még akkor is, ha rettenetesen nehéz felvenni a versenyt a mindenhonnan ömlő tömeggyártással – húzza alá a designmenedzser.

Simonovics Ildikó divattörténész szerint az igazi fordulat zálogai (a felelős döntéshozókon és gazdasági szereplőkön túl) mi magunk vagyunk, az emberek, a tömegek, akik kontrollálják a vágyaikat, fogyasztásukat, tudatos döntéseket hoznak az életük minden területén. Ehhez hozzátartozik persze az is, hogy mit vásárolunk, mennyit vásárolunk – és utána hogyan bánunk a ruháinkkal.

Korn Anitának kommunikációs szakemberként mindig az volt a célja, hogy megpróbáljon úgy beszélni a fenntarthatóságról, hogy az ne legyen misztikum és ne csak nagyon kevesek számára legyen befogadható, hanem szélesebb rétegekhez szóljon. A Ruhastory is innen indult: bemutatja, hogy mindenkinek a gardróbjában van egy olyan darab, amelyet örökölt vagy kapott valakitől, amelyet régóta őrizget és nagyon vigyáz rá – ennek kapcsán pedig máris tudunk a fenntarthatóság kérdéséről beszélni. Szerinte a ruhaápolás is fontos része a tudatos gardróbnak, nemcsak a döntés, hogy kiválasztok valamit, hanem az is, hogy utána azzal hogyan bánok. Minél kevesebb poliészter van az anyagban, annál minőségibb, és annál jobb a bőrünkön viselni. A minőség kívülről is látszik, és az sem utolsó szempont, hogy mit akarunk magunkról közvetíteni. Anita szerint fontos, hogy megismerjük magunkat: kérhetünk szakértői segítséget, követhetünk jó irányt képviselő influenszereket, akik zöldebb tippeket tudnak adni.

– Fontos, hogy ne legyen folyamatosan bűntudatunk, lelkiismeret-furdalásunk, mert az öltözködés ennél többről szól! Szól örömről, önkifejezésről és játékról, amit én a világért sem akarnék elvenni. Egy picivel több tudatossággal és energiabefektetéssel viszont ez az öröm ugyanúgy meg tud maradni. A kincskeresés sokkal személyesebbé teszi a ruhaválasztást, mert ha elmegyek egy gardróbvásárra, nem csupán fast fashion áron juthatok hozzá használt tervezői darabokhoz, de az máris egy közösségi program, azaz kötődik hozzá valami – sokkal több, mint amikor beugrom egy üzletbe, vagy otthon a monitor előtt megrendelek valamit. Ehhez tudnak élmények, emlékek társulni – húzza alá a szakember.

Az öltözködés, a divat valóban sokkal több, mint puszta trend és pillanatnyi, piac diktálta impulzus. Emlékezzünk csak vissza a Magyar Menyasszony kiállításra! Az óriási sikerű tárlatnak Simonovics Ildikó volt a kurátora, aki egy az egyben kimondja:

– A Magyar Menyasszony 500 évre visszamenően mutatta be a nők társadalmon belül betöltött szerepének változását: anyáink, nagyanyáink, dédanyáink, több generációra visszamenően felmenőink történetein keresztül világított rá, hogy mennyivel könnyebb, jobb az életünk nekünk, amiért mindennap hálásnak kell lennünk! Hálánkat pedig azzal fejezhetjük ki, hogy felelősséggel hozunk döntéseket, ha már nekünk megadatott a döntés lehetősége, szabadsága. A túlfogyasztás, a vágyak hajszolása az élet minden területére rányomja a bélyegét, nemcsak a vásárlási szokásainkra, hanem az emberi kapcsolatainkra is... Ideje felébrednünk! – figyelmeztet a divattörténész.

A múzeumok tehát reagálnak az őket körülvevő trendekre, a társadalom változásaira, ezzel párhuzamosan pedig a gyorsan változó divatjelenségek korában egyfajta állandóságot is közvetítenek. A Múzeumok Őszi Fesztiválja szervezői pedig idén olyan aktuális kérdések felvetésére biztatták a programszervezőket, mint a fast fashion és a túltermelés, a textilipari szennyezés, a fenntartható divat, a körforgásos gazdaság és tervezett elavulás, a vegán életmód és az állatvédelem.