Fél évig edzett és lovagolt Hunyadi szerepéért az erdélyi színész

Művészet

Minden idők legnagyobb szabású magyar tévés produkciójáról, a télen képernyőre kerülő, tízrészes Hunyadi-sorozatról rendeztek kerekasztal-beszélgetést a veszprémi MOZ.GO fesztiválon. Az eseményen két rendező, valamint a Szilágyi Erzsébetet megformáló Rujder Vivien és a Hunyadit játszó Kádár L. Gellért mesélt a forgatásról.

Látványos csatajelenet a filmből. Fotó: Leo Pinter
Látványos csatajelenet a filmből. Fotó: Leo Pinter

A sorozat egyik rendezője, Lengyel Balázs arról beszélt, milyen nagy kihívás volt a forgatás során a színészeknek, hogy számos nyelven kellett megszólalniuk. A Bán Mór Hunyadi című regénysorozata alapján készült produkcióban rengeteg helyszín jelenik meg, köztük a hadjáratok során érintett birodalmak. A szereplők például törökül és olaszul is megszólalnak a filmben.

A rendező úgy látja, hogy a színészek alázattal és fegyelmezetten kezelték a nyelvhasználatból adódó nehézségeket, pedig sokaknak az alapoktól kellett kezdeniük a nyelvtanulást. Azt is elárulta, hogy az előkészítő munkálatok három évig tartottak, a forgatás egy évet vett igénybe.

Nagypál Orsi rendező arról mesélt, hogy hitelesebben dolgozhatott a mű alapját jelentő regényt elolvasva, plasztikusabban meg tudta jeleníteni a szereplők életkörülményeit, szokásait. Az egyes jelenetekben megjelenő török nyelv számára is komoly kihívást jelentett, hiszen nehéz volt úgy instruálni, hogy nem ismeri a nyelvet.

Rujder Vivien, aki Hunyadi feleségét, Szilágyi Erzsébetet formálja meg, régóta szeretett volna egy kosztümös filmben szerepelni. Nagyon tetszettek is neki a jelmezek, ám napi 12–16 óra viselés után rájött arra, hogy nem könnyű ezekben a nehéz és szűk ruhákban létezni. Ennek ellenére nehezen tudta elengedni a karaktert, mert nagyon szereti ezt a szerepet; „lassan el kell majd gyászolnia” a filmben megformált figurát.

A Hunyadi Jánost alakító, kovásznai születésű Kádár L. Gellért a forgatás előtt több mint fél évig készült fizikailag is a szerepre. Ezalatt lovagolni tanult és különféle edzésekre járt. Most is úgy gondolja, hogy óriási felelősség számára az egyik legnagyobb történelmi személyiség megformálása.

A sorozat producere a magyar származású Robert Lantos, rendezői az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm, Nagypál Orsi, Szász Attila és Lengyel Balázs. A sorozatot külföldön Rise of the Raven címmel értékesítik. A tíz darab egyórás rész Hunyadi János, a hadvezér életét dolgozza fel, aki a 15. századi Európa kegyetlen viszonyai között, dacolva a túlerővel aratott döntő győzelmet a nándorfehérvári csatában, átformálva ezzel Európa történelmét.

A magyar szereplők között találjuk Törőcsik Franciskát, Fekete Ernőt, Hermányi Mariannt és Medveczky Balázst is. Hozzájuk csatlakozik a nemzetközi színészgárda: Laurence Rupp, Cornelius Obonya, Murathan Muslu, Giancarlo Giannini, Francesco Acquaroli, Karel Roden, Rade Serbedzija, Thomas Trabacchi és Elena Rusconi.

A tízórás epikus sorozatot a Nemzeti Filmintézet és a Beta Film finanszírozza. Társproducere a TV2, amely Magyarországon és Szlovéniában, valamint az ORF, amely Ausztriában sugározza a filmet.