Nagypál Orsi

A Hunyadi-sorozat rehabilitálja a magyar virtust

Az Egri csillagok óta nem kaptunk olyan látványos kosztümöket viselő, csataméneken vágtató, szablyát forgató magyar hősöket, akik jól megverték volna a ránk törő turbános hadakat.

A Hunyadi tv-sorozat márciusra érkezik Cannes-ból a TV2-re

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült tízrészes alkotás, amely korábban sikerrel debütált a cannes-i televíziós fesztiválon, március 8-án Magyarországon is elérhetővé válik.

A cannes-i MIPCOM-on mutatják be a Hunyadi sorozatot

Az október 21–24. közötti cannes-i MIPCOM (Marché International des Programmes de Communication) televíziós eseményen lesz a Hunyadi János életéből készülő, tízrészes sorozat premierje.

Fél évig edzett és lovagolt Hunyadi szerepéért az erdélyi színész

Minden idők legnagyobb szabású magyar tévés produkciójáról, a télen képernyőre kerülő, tízrészes Hunyadi-sorozatról beszélgettek az alkotók.

Mit tudunk a monogámiáról?

A monogámia kérdéskörét járja körül humorosan Nagypál Orsi Nyitva című első nagyjátékfilmje, amelyet október 18-ától vetítenek a magyar mozikban. A rendező célja az volt, hogy sokakhoz eljussanak azok a kérdések, amelyeket a film felvet: hogy mit várunk el egy párkapcsolattól, szüksége van-e mindenkinek a hosszú távú együttlétre, tudja-e ezt mindenki csinálni.

Szexuális tabuk a Nyitva című filmben

Mihez kezdjen egy összeszokott pár, amikor kikopni látszik az életükből a szenvedély? Hogyan éleszthető fel újra a tűz? Egy pár életén keresztül járja körbe ezt a kérdéskört Nagypál Orsi új, Nyitva című filmje. Bár csak október 18-tól vetítik a magyar mozik, a nemrég megjelent trailerből ízelítőt kaphatunk a párkapcsolati tabukat és határokat feszegető alkotásból.

Csak próba és más semmi

Január 10-én érkezik a Duna Televízió műsorán a Csak színház és más semmi című sorozatot. Divinyi Réka és Goda Krisztina forgatókönyvéből készült dramedy egy társulat szövevényes viszonyait mutatja be hat epizódon keresztül. A főszerepekben Csányi Sándort, Shell Juditot, Szervét Tibort és Szávai Viktóriát láthatjuk.