A félig megszületett csecsemő - ISEUM SAVARIENSE

Egyéb

Az ezredforduló táján régészeti, építészeti és vallástörténeti kételyek merültek fel a 40 évvel korábbi rekonstrukció hitelességét illetően, ugyanakkor az eredeti márványelemek romlásnak indultak, így az eredeti faragványokat kiemelték, a beton kiegészítéseket lebontották. Négy évig csak a neve és helye maradt meg. Nem volt kár a bontásért, a templom helyén ugyanis egy illúzióromboló, ocsmány, lapostetős betonépítmény állt. Az új, Mezős Tamás-féle rekonstrukció valóban egy antik templomra hasonlít, timpanonnal, nyeregtetővel, hat oszloppal a homlokzatában, ez így közelebb lehet az egykori állapothoz.

A műszaki átadás megtörtént 2010 decemberében, de a közönség számára csak 8 hónappal később, tavaly augusztusban nyitották meg, egy nagyszabású időszaki kiállítás keretében. Aztán decemberben újra bezárták, és így is maradt egészen májusig. Aki a régi emlékeket és kincseket keresi, a valamikori templomhomlokzat mesésen faragott márvány köveit, vagy netán a 2001-től egy évtizeden át tartott ásatások közel félmillió leletére kíváncsi, csalatkozik, ezekre még várni kell. Az intézmény ugyanis a közbeszerzések faramuci csapdájában vergődik. A másfél milliárdos rekonstrukcióból Szombathely városa közel félmilliárdot, a többit a Nyugat-Dunántúli Operatív Program finanszírozott. Ez az összeg magában foglalná nemcsak a kutatást és az építészeti rekonstrukciót, de a kiállítás berendezését is. A pénz tehát megvan rá (na ez is ritka mondat manapság), áll a kiállítóhely is (900 m2-es csarnok), a bemutatandó kincs is, leltározva és restaurálva. Ami hiányzik, az egy sor sikeres közbeszerzés. Az, mint a Luca széke, húzódik, vonódik. Ennek hiányában nem férni hozzá a pénzhez. Állandó kiállítás helyett egy újabb magyar történetbe csöppen tehát, aki idelátogat.

Az ideiglenes kiállítások rendezéséhez is az intézmény ragaszkodott, mert ez az egyetlen módja, hogy a látogatók számára megmutathassák másfél éve elkészült létesítményüket. Nyáron egy hónapra ismét bezárni kényszerülnek, mert ekkor zajlanak az Iseumi Nyári Játékok, és a színpad és a hatalmas lelátók eltakarják majd a templomot, elbarikádozva egyben a múzeum bejáratait is. Persze ha a színpad nem a szentélyudvarra lenne beszorítva, hanem a hatalmas, valamikori csarnok helyén állna, ez nem így lenne.
Az állandó kiállítás tervezett tematikája szerint először a templom maradványait lehet megtekinteni, aztán annak tárgyait, majd a kultusz gyakorlatába avatják be a látogatót. A szentély lesz az utolsó állomás, oda annak idején csak a papok léphettek be, az egyszerű hívek nem. A látogatók egy misztikus látomás keretében magával az istennővel is ?találkozhatnak? majd itt.

Az épület rekonstrukciója impozáns. A szentélyt - amiről sok információt adtak a kutatások ? római mintára teljesen visszaépítették, míg a templomegyüttes többi részét stilizáltan, modern eszközökkel jelenítik meg. Látványos, hatalmas terek, elámul az ember az egykori méreteken és csodálkozik azon is, ahogy az egyiptomi Ízisz kultusza a római kultúra megengedő, befogadó és mindent integrálni tudó képessége révén elterjedhetett az egész birodalomban ? ahogy azt Sosztarits Ottó régész és az Iseum történetének kutatója megfogalmazta. Akadnak ugyanakkor szépséghibák is. A projekthez a helyi szakemberek: muzeológus, régész, kiállításrendező véleményét nem kérték ki, így a valamikori oszlopcsarnok helyén álló acélgerendákra támaszkodó, hatalmas üvegtáblákkal zárt folyosók nem használhatók optimálisan kiállítási célra, mert az üvegtáblák sötétítéséről nem gondoskodtak. Azaz nem XXI. századi módon. Vannak ugyan rolók, ezek azonban 20 km-es szélnél illetve 0 fok alatt automatikusan felhúzódnak, így nem védenek a szikkasztó meleg ellen, nem szűrik az UV sugárzást és a napfényt, amik - mint köztudott - a műkincsek, festmények, fotók nagy ellenségei. Nem sokkal került volna többe számítógép vezérelte árnyékoló rendszer, de nem az készült, most viszont utólag elkezdték sötétíteni a mennyezet alatti ablakokat. Az Iseum előtt a kövön kirakott Európa-térképen kis piros pöttyök jelölik a valamikori iseumokat, szám szerint negyvenet. Ezeknek világítaniuk kellene, de nem teszik, mert a led lámpákat kispórolták a megvalósításból. A romkertben 30 éve fellelt hatalmas mozaik restaurálva bekerült egy terembe, ami egyébként szintén üresen tátongva várja a kiállítási tárgyakat, pillanatnyilag gyermekműhelyként használják. Mozgássérültek számára lift van, amivel a csarnokba bejuthatnak, a szentélyudvarba, a borostyánútra nem, azok lépcsőin nincs rámpa, nemcsak épített, de palló sem.  

A tavaszi három ideiglenes kiállítás pompásan mutatott a csarnokokban, és mindhárom egyazon téma: az emberi arc köré szerveződött. Az Arcrekonstrukció címűn a Perkáta Nyúli-dűlőn feltárt középkori elhunytak arcvonásainak művészi rekonstrukcióit láthatták itt Budapest, Sopron és Székesfehérvár után. A Kőbe zárt szenvedély Elizabeth Mérei, a szombathelyi születésű, Kanadában élő szobrász alkotásait mutatta be, a Portrék a XXI. századból Stekovits Gáspár szombathelyi fotóművész 21 portréja, a XXI. század magyar hírességeiről. Ősztől ismét régészeti témáké lesz a főszerep: Megmentett kincsek címen a közelmúlt magyarországi ásatásaiból mutatnak be egy rangos válogatást, illetve Nemesbőd és Alsópáhok római temetőinek pompás leleteit ismerhetik meg a látogatók.
Az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház egyelőre tehát egy szépen megújult látványosság, amely műhely funkcióját már betöltötte, tárházként azonban végső megszületésére és egy kicsit gyorsabb ügyintézésre vár.