Egy kínai-egyiptomi régészcsoport dolgozik a karnaki templomegyütteshez tartozó Montu-templom feltárásán Luxorban. A régészek a templom építészeti elemeit találták meg. A templom több részén restaurációs munkák kezdődtek, emellett a kutatók tanulmányokban dolgozzák fel a helyszínen előkerült edények történetét, a templomban és az épületeken talált feliratokat.

A pandémia miatt a kínai régészek ebben a szezonban nem tudtak részt venni a helyszíni munkában, az egyiptomi kutatók viszont arra használták fel a tavalyi évben a járvány miatt elrendelt több hónapos bezárást, hogy helyreállítsák a karnaki templom udvarán található 29 kosfejű szfinxszobrot.    

A karnaki templomegyüttes a Nílus jobb partján áll, 500 méterre a folyótól, körülbelül 2,5 kilométerre északra a luxori templomtól. Több mint száz hektáron terül el és három nagy elkerített templomkörzetet, valamint több kisebb templomot foglal magában. A három templomkörzetből Ámon-Ré főistené a legnagyobb, ettől délre felesége, Mut temploma áll, amelyet kosfejű szfinxekkel szegélyezett felvonulási út köt össze, északra pedig Théba ősi istenének, Montu holdistennek a temploma található. Az építkezés legalább 30 fáraó uralkodásához köthető, a középbirodalomtól egészen a görög-római korig.

Nyitókép forrása: pixabay.com.