Felújítják a királyi kápolnát és a király dolgozószobáját Versailles-ban: a kastélynak az eredeti színeit visszanyert két gyöngyszeme a Bourbon uralkodók fenségességébe, illetve magánéletébe nyújt bepillantást.

– A kápolna abban a formájában látható, ahogyan az építész, Jules Hardouin-Mansart megálmodta, XIV. Lajos pedig megcsodálhatta, kivéve a nagy lámpaoszlopot, amelyet 1765-ben eltávolítottak – mondta az AFP francia hírügynökségnek Frédéric Didier, a történelmi műemlékek építésze, a négy éve tartó restaurálás vezetője.

A kápolna belső restaurálásához 16 millió euróra (5,8 milliárd forint) volt szükség,

amelyet részben a Philanthropia svájci alapítvány és több más mecénás, így a Saint-Gobain építőipari konszern és a LMVH luxusipari csoport segítségével finanszíroztak.

– A kápolna tetőzete 1705-ben készült fehér tölgyből, mint amilyen a párizsi Notre-Dame-székesegyházé volt a 2019. áprilisi tűzvész előtt. Ezt sikerült a régi faanyag megőrzésével eredeti formájában helyreállítani – mondta el az építész. A tetőzetet tartó, többtonnás keresztgerendákat ki kellett cserélni, mert a beszivárgó víz miatt húsz centimétert süllyedtek.

– Az üvegablakokat a gittben található azbeszt miatt le kellett szedni és méregteleníteni kellett. Az ancien régime óta most először újították fel és ragyog régi fényében az ólomkeretek aranyozása. A megrongálódott féldomborműveket kijavították, a szobrokat nem cserélték le, csupán restaurálták. A kétszáz kilós angyalkákat daruval kellett leemelni, műhelyben restaurálni, kicserélni a belső vázukat, majd újra a helyükre emelni őket – mondta el Frédéric Didier.

Ez a királyi kápolna az egyetlen XVII–XVIII. századi építmény, amelyben minden szobor eredeti

– tette hozzá. A felújításon mintegy száz munkás és képzőművész dolgozott, amivel a tanoncképzéshez is hozzájárultak.

– Egyes történészek szerint ez a palota legsikerültebb része. XIV. Lajos uralkodásának végén, tökéletes pillanatban készült – hangsúlyozta Laurent Salomé, a múzeum igazgatója, aki kiemelte, hogy a negyven méter magas építmény kiemelkedik a tetőzetek vízszintes vonalából, megzavarva a szimmetriát. Ez azt akarta jelképezni, hogy Isten háza uralkodik az emberek lakhelye felett.

A rokokó stílus gyöngyszemének számító királyi sarokszoba, XV. Lajos dolgozószobája szintén visszanyerte régi fényét, egyebek mellett a Rolex óragyár mecénási adományának köszönhetően. A szoba közepén álló, titkos fiókokkal ellátott íróasztal kilenc éven át készült.

– Ez a dolgozószoba, ahol a királyok az éremgyűjteményüket tartották, a hatalom és az intimitás kettősségének köszönhetően egyike a kastély emblematikus helyiségeinek – mondta Catherine Pégard, a versailles-i kastély felújításával megbízott közintézmény elnöke, aki azt is elmondta, hogy a mostani felújítás nagysága felér a 2007. évivel, amikor a Tükörterem kapta vissza eredeti pompáját. Újraaranyozták az ablakokat és a fadíszítéseket, és a sarokszoba fala visszakapta eredeti hideg fehér fényét, az úgynevezett királyi fehér árnyalatot.

A restaurálási munkák sosem szünetelnek: jelenleg a trónörökös dolgozószobájáé folyik,

rövidesen megkezdődik Madame Du Barrynak, XV. Lajos kegyencnőjének a lakosztályáé is. E munkálatok befejezése egybeesik a XV. Lajosnak szentelt, 2022 őszén megnyíló versailles-i kiállítással – mondta el Pégard.

Nyitókép: A versailles-i kastély, forrás: chateauversailles.fr