A ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum 1991-ben nyitotta meg kapuit. A kiállítóhely alapjait már az 1970- es évek második felében letették a repülőtéri szakemberek, miután világossá vált, hogy a Malév a következő időszakban több repülőgépét kivonja a forgalomból, köztük Il–18-asokat és Tu–134-eseket is. A Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság és a Közlekedési Múzeum közreműködésével létrejött repülőskanzent végül a 2-es terminál közelében alakították ki.

A Légközlekedési Kulturális Központ 2013 óta üzemelteti és fejleszti az Aeroparkot, amely mára az ország egyik leglátogatottabb múzeuma lett, évente mintegy 70 ezer látogatót fogad. A helyszínen jelenleg 13 légi jármű mutatja be a magyar polgári repülés múltját 1946-tól a kétezres évek elejéig. Ezek mellett számtalan különleges repülőtéri földi jármű is megtekinthető és kipróbálható, a hatalmas tűzoltóautótól kezdve a repülőgép-vontatón át az előteres Zsiguliig vagy Wartburgig. A látogatók nemcsak a múltba kóstolhatnak bele, hanem a jelenbe is, hiszen az Aribus A320neo szimulátorában abból kapnak ízelítőt a vendégek, hogyan dolgoznak a pilóták napjaink egyik legmodernebb repülőgépén.

Az Aeropark egyik legnépszerűbb állandó programja a reptérlátogatás, melyen muzeális Ikarus autóbuszokkal viszik be a látogatókat a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kulisszái mögé. Évente átlagosan 30 ezer látogató ismerheti meg Ferihegy titkait, a reptérlátogatás pedig 2022-től már a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is elérhető lesz.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán