vida_gabor
Vida Gábor
Forrás: Háromszék

Nemrég Ön lett a Látó című, Marosvásárhelyen megjelenő irodalmi lap főszerkesztője. Miért volt szükség a váltásra?

Azért, mert Kovács András Ferencnek elege lett a ?hivatal packázásaiból?, az Excel-dokumentumokból, és a költségvetési számítások átláthatatlan rendszeréből. Én vagyok a vállalkozó szellemű rangidős. A főszerkesztés olyan adminisztratív feladatokkal és kötelmekkel jár, amelyeknek semmi közük az irodalomhoz meg az írott kultúrához. Viszont jó, ha az ember gyakran olvas Kafkát, és nem csak a szójáték kedvéért…

Tervez valamilyen átalakítást, vagy minden folytatódik úgy, ahogy eddig?

Ebben a kafkai meg orwelli univerzumban az irodalom elég stabilnak látszik, de ha lesz a közeljövőben és a közelben irodalmi, stilisztikai forradalom, akkor azt pártolni fogom. A szerzőkkel és az olvasókkal való kapcsolattartáson szeretnék változtatni, például azon gondolkodom, hogy miként fér el 25 Látó a fedélzeti poggyászomban a Wizzairen Budapest felé.

lato_szerk
A Látó szerkesztősége: Demény Péter, Kovács András Ferenc, Szabó Róbert Csaba
és Vida Gábor. Forrás: Krónika.ro

Fel tudná idézni, annak idején hogyan került kapcsolatba a Látóval?

Kaptam egy harmadik díjat egy általuk hirdetett novellapályázaton, még a ?90-es évek elején. A Látó volt akkoriban (is) az egyetlen szépirodalmi folyóirat Erdélyben, és ?94-ben megkérdezték, hogy lennék-e szerkesztő. Mondtam, hogy lennék. Azóta nincsenek pályaválasztási gondjaim. Kezdetben egy garázsban laktam, a házigazdám a szerelőaknában tartotta a bort, és rendszeresen meglátogatott egy sündisznó. Ott írtam az első, Magyarországon megjelent novellámat, és rengeteget dohányoztam.

 

A kezdeti időszakban milyen mozgolódások, ötletek jellemezték a folyóiratot, ezekből mennyit sikerült ténylegesen megvalósítani?

Bevallom, engem kolozsvári diákéveimben nem a Látó érdekelt, hanem a Nappali ház. A kezdeti mozgolódásokat KAF és Láng Zsolt vitte, mire én megérkeztem, lezajlott az irodalmi forradalom. Érdekes világ volt: miközben a vásárhelyi meg a székely tartományok olvasni tudó polgárai tömegesen települtek át az anyaországba (vagy hova?), partiumi emberek irodalmi lapot csináltak. Úgy tűnt, radikálisan újra kell gondolni mindazt, amit az irodalomról tudunk vagy tudni vélünk. És hogy mit kezdünk a Magyarország?Erdély?Románia triásszal vagy gubanccal, hogy mi minek és ki kinek a micsodája. Azt hiszem, sikerült megérteni és megértetni, hogy az irodalom elsősorban nyelv, és csak ezen keresztül identitást meghatározó tényező. Fércművekkel nem lehet identitást építeni, csak fércelni, és egyre kevésbé számít, hogy hol lakik vagy hol született az író.

vida_gabor_2
Vida Gábor
Forrás: Erdon.ro

 

Az Erdélyben megjelenő irodalmi periodikák ? például Székelyföld, Helikon – között a Látó miben igyekszik és tud más lenni?

Nem akar más lenni: szépirodalmi folyóiratként definiáltuk magunkat, és ez marad. Mindig fontos volt, hogy ne helyiérdekű lap legyünk, ne a rokonaink és a kocsmacimborák közöljenek és olvassanak, nem lehet ezt már hazafias feladattá se tenni, szerencsére. Lap azért kell, mert abban látszik, hogy mit és miként írnak ma, hogy merre tart az írott nyelv. Nagyon jó dolog, hogy az országhatárok és a kerítések az irodalmat már nem érintik. Tudomásul kell venni, hogy az irodalom egy szűkülő kisebbség úri passziója, a szövegértés intellektuális munka, ehhez nem elég az Enter nevű billentyűt nyomogatni, könyveket kell olvasni, másként nem megy.

 

A lap erdélyi és magyarországi fiatalokat egyaránt közöl. A tehetséggondozás, mint feladat, mennyire áll közel a laphoz?

Kételkedem az intézményes tehetséggondozásban. Az írás magányos tevékenység, minden szót, amit az ember leír, valahol meg kellett előbb tanulni. De mivel a fogalmazás oktatása 14 éves korban befejeződik, elég sok dolga marad a szerkesztőnek. A legtöbb tehetséges fiatalnak egyszer kell megmutatni valamit, például azt, hogy miként indít Bodor Ádám egy novellát, vannak mindenféle trükkök, amelyeket akár tanítani is lehet, hexametert bárki írhat, verset nem. Aki nem csak érvényesülni akar, hanem írni, annak elég pár impulzus vagy megerősítés. Rendszeresen hívnak iskolákba, a gyerekek többnyire meglepődnek, hogy vannak még élő írók…

 

Idén harmincéves a Látó. Terveznek meglepetéseket, erre reflektáló tematikus számokat, felolvasókörutakat?

Igen, lesz egy tematikus számunk, de nem szeretnék semmilyen meglepetést okozni. Lapot szeretnénk csinálni, amíg engedik még a hatalmak, az irodalmon kívül nem igazán értünk máshoz.

 

Ayhan Gökhan