Ferenc pápa szeretne egy filmarchívumot létrehozni a Vatikánban. Az egyházfő erről egy hamarosan megjelenő interjúkötetben beszélt, amelyből az Il Messaggero című újság közölt részleteket vasárnap.
Mint
mondta, az audiovizuális örökség egy olyan médiakönyvtárát képzeli el, amely „magas
vallási, művészeti és emberi színvonalat” képvisel. A filmarchívumot
elképzelése szerint az Apostoli Könyvtár és Levéltár mellett lehetne
felállítani.
Ferenc
pápa felidézte, hogy szülei nevelték, tanították a művészetek szeretetére,
gyakran vitték őt moziba is a testvéreivel. Tíz-tizenkét éves korára Anna
Magnani és Aldo Fabrizi minden filmjét látta már, és ezek közül különösen
Roberto Rosselini Róma, a nyílt város című alkotása tetszett neki.
„Az olasz neorealizmus alkotójaként kortársaival különösen intenzíven közvetítette a második világháború tragédiáját. Ezek a filmek nyitották fel a szemünket a valóság új szemléletére” – mondta el a pápa a Lo sguardo: Porta del cuore (A tekintet: A szív ajtaja) című könyvben, amit az olasz katolikus pap, egyetemi tanár Dario Vigano jegyez.
A pápa kiemelte Vittorio de Sica 1944-ben bemutatott, A gyermekek figyelnek bennünket című filmjét. De mint mondta, Federico Fellini filmjeit is csodálja, aki alkotásaiban a hátrahagyott emberek életére tudott összpontosítani. Elárulta: Fellinitől az 1954-es Országúton a legkedvesebb filmje, amelyben számos utalás van Assisi Szent Ferencre is.
A nyitóképen jelenet Fellini Országúton című filmjéből.