penzmuzeum-epulet-kulso-39[10].jpg

Fergeteges nap a Pénzmúzeumban

Augusztus 1-jén ismét nyílt nap lesz a Pénzmúzeumban. A hazai numizmatikai kincsek megismerésén túl filmvetítés, értékbecslő stand, robotikabemutató, előadások – többek között a bankjegyek kémiájáról –, illetve játék fogadja az érdeklődőket. Délután a Panoráma Teraszon újra forog a szerencsekerék, perec és popcorn vár mindenkit, 18 órától pedig indul a Terasz Café című műsor Csalami Csabával.

A kor elvárásainak megfelelő múzeum

A Sándor Gyula tervezte ikonikus Krisztina körúti szecessziós épületet a köznyelv Postapalotának keresztelte, tudniillik ez volt a Magyar Királyi Posta, 1945 után pedig a Magyar Posta igazgatósági épülete. 2018-tól a Magyar Nemzeti Bank tulajdona. A felújított épületben irodák működnek, a tetőtéren kilátó várja a vendégeket, míg az alsó szinten 2022-ben nyitott a Pénzmúzeum. A Pénzmúzeum tervezői igyekeztek megfelelni annak az igénynek, hogy több generáció számára érdekes és hasznos anyagot állítsanak össze e sokak által száraznak tartott témáról. Ennek szellemét tükrözi A pénz útja című állandó tárlat, ahol láthatunk térképet a Kárpát-medencei aranybányászat és pénzverés jelentősebb helyszíneiről, és tapogathatjuk az érintőképernyős falat, amelynek segítségével virtuálisan beleshetünk az MNB érem- és pénzgyűjteményébe.

Programok a nyílt napon

A nyílt napon a Forintok találkozója programon megszemlélhetjük az első magyar aranypénzt, Károly Róbert forintját, megismerhetjük a királyi utódok: Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi Mátyás nagy értékű aranyforintjait. Egy társasjáték keretében pedig végigkövethetjük a Kossuth-bankók tündöklését és bukását.

Az aulában megismerkedhetünk a Kossuth-bankóval és az 1848-49-es szabadságharc elfeledett kincseivel. Ritka lelet került elő tavaly a dél-balatoni Kőröshegyen. A Fülep család ifjú gyermeke egy bontott ház téglái között akadt rá a papírtekercsre, amely több korabeli dokumentum mellett Kossuth-bankókat is tartalmazott. A lelet azóta is a Fülep család büszkesége, és örömmel osztják meg a történetet az érdeklődőkkel.

Becsültesd meg a pénzed értékét

A szervezők a gyermekekről sem feledkeztek meg, őket arra hívják fel, vigyék magukkal érméiket, bankjegyeiket az értékbecslő standhoz, ahol a múzeum restaurátora felméri a behozott érmék állapotát és tartásfokát, a múzeum numizmatikai műtárgybecsüs-szakértője, Gyarmati Ferenc pedig értékbecslést ad hozzá.

 

Érdekesnek ígérkezik az MNB Aranyvonat című előadás, amelyen megtudhatjuk többek között, hogy 1982-ig aranyalapú fizetőeszköz volt a napjainkban is használatos forint. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, szükség volt azokra a jegybanki dolgozókra, akik 1944 decemberében nyugatra indultak Magyarország teljes aranykészletével. Az előadást követően levetítik Az Aranyvonat legendája című filmet.

A Panoráma teraszon Csalami Csaba talk show-ja vár mindenkit. A műsorvezető vendége, Kovács Enikő mindent elmond a forint elnevezéséről. De ott lesz Vincze Lilla EMeRTon-díjas énekesnő is, Pluhár László pizzamester pedig harapnivalóról gondoskodik a szellemi táplálék mellé.

A nyílt nap programjai augusztus 1-jén, csütörtökön 9.00–19.00, a Panoráma Teraszon 14.00–23.00 óra között zajlanak. Részletek itt.

Fotók: Pénzmúzeum

Ez is érdekelheti

Harminckét európai ország múzeumi vezetői érkeztek Budapestre

Harminckét európai ország több mint 130 múzeumi vezetője érkezett Budapestre a Pénzmúzeum meghívására, hogy itt tanácskozzanak az európai múzeumok jövőjéről – írta szeptember 26-i Facebook-bejegyzésében Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

Augusztus 1-jén történt

1948-ban ezen a napon adták át az újjáépített Margit hidat, amit 1944-ben, a második világháború során – Budapest többi Duna-hídjával együtt – felrobbantottak a Budára visszavonuló németek, hogy így akadályozzák meg a szovjet előrenyomulást.

Elismerték az év legjobb múzeumait

Megkezdődött a 28. Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) és a Múzeumkertben: a múzeum épülete és kiállításai ingyenesen látogathatók, a kültéri sátrakban pedig az ország különböző pontjairól érkező, csaknem 100 múzeummal és kiállítóval ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton és vasárnap.

Az Év Múzeuma 2025 díj esélyese: a Pénzmúzeum

Az Év Múzeuma címnek, melyet a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület 1996 óta ítél oda, idén hat várományosa van. A versengés két kategóriában zajlik: kis és nagy múzeumok külön mérettetik meg magukat. A mezőny közgyűjteményei a művészettörténettől a régészetig, a pénzügyektől a színházig számos területet ölelnek fel. Következzen a nagy múzeumok kategóriájából a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont.