A férjem mindvégig hitt abban, hogy zongoraművésznek született - Gillian Helfgott

Közhely, de ebben az esetben (is) igaz, hogy egy embernek több élete is van vagy lehet. Mint köztudott, az egykori csodagyerek, David Helfgott kirobbanóan induló zenei karrierjét mentális betegsége váratlanul összeroppantotta, és mint a mesében, amikor már (szinte) senki nem hitt benne, mégis képes volt talpra állni. Az sem kevésbé elcsépelt, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő. David Helfgott újjászületésének másik főszereplője a felesége, Gillian, aki nélkül a virtuóz zongorista ma nem lenne világszerte ünnepelt pianista.  

- Hogyan emlékszik vissza arra a döntő momentumra, ami a férjét visszavezette a rivaldafénybe?  

- Tökéletesen emlékszem arra a napra, amikor David úgy határozott, hogy ismét színpadra lép. Azt a pillanatot sem fogom soha elfelejteni, amikor egy meleg júniusi estén 1984-ben felállt a pódiumra a perthi színházban - ez volt az ő nagy visszatérése a koncertéletbe. Hatalmas kihívás volt David számára, mivel nem dohányozhatott zongorázás közben (sic!), de komolyra fordítva a szót, ez volt az egyik legmegrázóbb élmény az életében, ez a fellépés jelentette ugyanis számára azt a fordulópontot, ami után a karrierje sikeresen folytatódni tudott. 

- Bámulatosan nagy erő kellett a visszatéréshez, és talán abban sem tévedek, hogy egyedül nem biztos, hogy sikerült volna, még neki sem. 

- David valóban hihetetlenül bátor ember, hogy újra ki tudott állni a közönség elé. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a férjem mindvégig hitt abban, hogy ő zongoraművésznek született, ez adott neki erőt abban, hogy hatalmas szenvedéllyel, nagy-nagy odaadással és kitartással, valamint hihetetlen zeneszeretettel üljön le nap mint nap gyakorolni. Amikor pedig lehetősége nyílt rá, páratlan erővel bebizonyította, hogy milyen nagyszerű ember és kiváló előadóművész. Ami pedig engem illett, egyszerűen fogalmazva, nagyon szeretem őt. Ezzel tudtam és tudok neki segíteni. Meggyőződésem, hogy a szeretet a leghatalmasabb erő, ami csak létezik a világon. David egy varázslatosan tehetséges muzsikus, én pedig egy gyakorlatias ember vagyok, így remekül kiegészítjük és támogatjuk egymást. 

- Aki nem jártas a komolyzenében, de megnézte Scott Hinks Shine (Ragyogj!) című 1996-os filmjét, amely a férje életéről készült, az emberi akaraterő, kitartás diadalát láthatta, egy olyan ember útját, aki nem adja fel, ha úgy tetszik, képes legyőzni önmagát. Azok is úgy érzik, hogy ismerik David Helfgottot, akik soha nem hallották őt játszani...  

- Tagadhatatlan, hogy a Ragyogj! című film tette Davidet világszerte ismertté. (Az alkotás 1997-ben 5 Golden Globe- és 7 Oscar-díj jelölést kapott, Geoffrey Rush, a film főszereplője pedig elnyerte a legjobb férfi alakításért járó Golden Globe- és Oscar-díjat - a szerk.) Az elmúlt 15 évben kaptunk rajongói leveleket többek között Kolumbiából, Chiléből, Brazíliából, Argentínából, miközben mi magunk soha nem jártunk Dél-Amerikában, és természetesen mind a mai napig érkeznek e-mailek egész Európából. David valósággal imádja ezt a filmet, mert sokat segített neki abban, hogy feldolgozza a legmélyebb érzéseit, sikerült tisztáznia magában a régi dolgokat, ha úgy tetszik, ennek hatására megbékélt az egész életével. Egyáltalán nem mellékesen ennek az alkotásnak köszönhetően valószínűleg ő az egyik legismertebb zongoraművész a világon. 

- Milyen ember David, hogyan telnek a mindennapok? A zene tölti ki az ideje jelentős részét, vagy úgy élnek, mint a "normális" emberek? 

- El kell mondanom, hogy amióta megvan az új Petrof zongorája, ami egy valóban nagyon szép hangszer, nos, azóta többet gyakorol, mint valaha életében. Órákat tölt a zongoránál, emellett minimum napi két órát úszik, olvasgat, sétálgat a kertben, meglátogatja a szomszédokat ? és szerencsére a háztartási munkából is kiveszi a részét. David ugyanakkor képtelen lenne állandóan otthon ülni, neki létszükséglet Európa 'levegője", szüksége van az öreg kontinens kulturális ösztönzésére. Mindig hangoztatja, hogy az európai zeneértő közönség hihetetlen mértékben stimulálja őt.  Tudja mit szokott mondani? A kedvenc városa az, ahol éppen tartózkodik. Hozzá szokta tenni, hogy ő a jelenben él, így az a legjobb hely számára, ahol éppen van. Valójában persze rajong a régi zene fellegvárainak is tekinthető helyekért, mint Bécs, Prága, Budapest, Párizs, Moszkva, Szentpétervár ? és természetesen Olaszországért. 

- A férje kevés szóló koncertet ad, csupán féltucatnyit egy évben. Miért tartotta fontosnak, hogy ebben az évben Budapest legyen az egyik helyszín?  

- David erősen kötődik Magyarországhoz, ugyanis az egyik meghatározó zenetanára magyar származású volt. Bálint Alice (Alice Carrard, zongoraművész, Bartók Béla és Weiner Leó tanítványa - a szerk.) 1939-ben, a nagy világégés idején Ausztráliába menekült, így találkozhatott a férjem és ő. Alice egy csodálatos tanár volt, akinek döntő szerepe volt abban, hogy David ennyire megkedvelte Liszt Ferenc zenéjét. Ami pedig a kérdés praktikus részét illeti, korábban már kétszer jártunk Magyarországon az 1980-as évek második felében, így most bő negyedszázad elteltével visszatérünk Önökhöz. Ugye, mondanom sem kell, hogy ezúttal is nagyon izgatottan várjuk a májusi koncertet a Budapesti Kongresszusi Központban.

- A férjét Liszt egyik leghitelesebb, leginkább értő előadójaként tartják számon. Ön szerint miben rejlik az összhang David és a magyar zeneszerző között? 

- Meggyőződésem, hogy amikor Dávid Lisztet játszik, az maga a csoda. Egyszer azt írta egy kritikus David Liszt-interpretálásáról, hogy megkérdőjelezhetetlen a játéka, hihetetlen affinitása van Liszt zenéjéhez. Nagyon sok zongoraművész virtuóz módon, kiválóan játssza Liszt darabjait, de ezekből az előadásmódokból valahogy kimarad az a "lelki utazás", ami pedig megkerülhetetlen része volt a magyar zeneszerző életének. Valószínűleg nem értik meg azt a gyötrelmes lelki utat, amit Liszt végigjárt az élete során. David ebben különbözik a többi előadótól: tudom, hogy ő érzi és érti, mi több, megéli Lisztnek a legbensőbb gondolatait is, ezért tudja az összes művét akkora odaadással és szenvedéllyel előadni.

- Egyszer azt mondta nekem egy előadóművész, hogy egy zenész minden fellépésnél "újjászületik". Ez igaz Davidre is? 

- Aki beül David koncertjére, a végén egészen biztos, hogy mosolyogva távozik. A játék öröme az, amit képes minden alkalommal közvetíteni a közönség felé. A hangversenyei után csodás érzés azt látni, hogy mindenki boldog, ő is és a hallgatóság is. Számára egyfajta teljességérzet, maga a beteljesedés, amikor zongorázik. Azt szokta mondani, hogy ő a pódiumon éli meg az álmait. Hozzá szokta tenni, hogy mindaddig fog zongorázni, amíg holtan össze nem esik, de ha ezt nézzük, akkor nem kell aggódni:, a fantasztikus magyar zenetanára, Alice is kevéssel a 103. születésnapja előtt hunyt el... Nos, igen, David semmi másra nem vágyik, mint hogy zongorázzon, mert úgy érzi, erre született.