„Figyelem, miként alakul bennem Judit karaktere” – Vörös Szilvia Bécs és Budapest között

Egymást követő napokon is voltak Kékszakállú-előadások. Nem túl megterhelő egy ilyen sűrű sorozat?

A próbafolyamat vége felé is mindennap végig kellett énekelnem a szerepet, úgyhogy köszönöm, jól vagyok. Természetesen figyelek magamra, az előadások között igyekszem lazítani és pihenni. Ezt a rendezést (amely Kasper Holten munkája) nem ismertem, hiszen a premier idején nem voltam itthon. Az eredeti előadásról készült videót is csak a próbafolyamat közepe táján néztem meg, annak érdekében, hogy kulcsot találjak ennek a koncepciónak a Juditjához. A szerepet még egyetemista koromban tanultam meg Medveczky Ádám tanár úrral. Akkor nem volt konkrét elképzelésem a figuráról; inkább az a misztérium mozgatta a fantáziámat, ami a darabot, a herceget és Juditot körbelengte. 2020 januárjában, Helsinkiben, koncerten énekeltem először a szerepet – azóta figyelem, miként alakul bennem Judit karaktere. Nem lehet elkülöníteni, hogyan hat rám ő, és hogyan én rá. Azt hiszem, hogy ez mindig változni fog, amíg csak énekelem majd. A Judit-képemet ez a rendezés arra vonatkozóan nagyban felülírta, hogy ne ragaszkodjam kizárólag a saját elképzelésemhez, hanem próbáljak más szemszögből is megismerkedni ezzel a nővel, messzebbről, szabadabban pillantani rá.

Mi a döntő különbség?

Az én fejemben Judit segítő szándékú nőként volt jelen. Szerintem ebben a rendezésben sokkal inkább a tehetetlensége kerül előtérbe. Szeretné megismerni és megmenteni azt a férfit, akit szeret, akivel egy ideje már együtt él, de ez idáig nem volt rá lehetősége. Mi éppen annak a szituációnak a tanúi lehetünk, amikor az ebből adódó feszültség kirobban. Egy festőművész műterme a színpadkép, az adja a környezetet – de a vár maga Kékszakállú. Nagy különbség, hogy Bartók zenéje és Balázs Béla szövegkönyve szerint kettejük megismerkedése épp csak elkezdődik, amikor a várba belépnek, míg ebben a rendezésben egy már meglévő kapcsolat válsága bomlik ki.

Az évad végére tervezett Don Carlos-bemutató sajnos elmarad.

Nagy szomorúsággal fogadtam ezt az információt, mert elérkezettnek éreztem az időt az életemben, a pályámon, hogy Eboli hercegnő szerepét eljátsszam.

Előbb a Covid, most a gazdasági megszorítások többek szépen ívelő karrierjét megakasztották...

Én semmiképp sem szeretnék panaszkodni. A járvány első hulláma idején elég sok időt töltöttem Bécsben egyedül, mégis gazdag periódusként éltem meg, rengeteg mindent tudtam magammal kezdeni. Tanultam, festettem, kertészkedtem és persze pihentem. Igyekeztem kihasználni az ajándékba kapott szabadidőt, ami korábban igencsak hiányzott. Előzőleg két hónap alatt 11 szerepet kellett fejben tartanom, amit rendkívül megterhelőnek éreztem. A második hullám lelkileg megterhelőbb, kellemetlenebb volt, mert addigra már nyolc hónapot töltöttem színpad nélkül. Nagyon vártuk például, hogy újra játszhassuk Britten Szentivánéji álmát. A produkció teljesen készen állt, de színpadra, közönség elé már nem vihettük, ami igen fájt. Hál’ istennek 2021 decemberétől elindultak a közvetítések, és 2022 januárjában már én is játszhattam: Verdi Nabuccójában Fenénát. Februárban Calixto Bieito rendezésében bemutattuk Bizet Carmenjét, abban Mercedes voltam. Több előadást streamelt a ház, így Magyarországon is láthatta őket a közönség. 2022-ben többször is be kellett ugranom. Májusban Monteverdi Poppea megkoronázásában Ottaviát énekelhettem, amit végtelenül élveztem, hatalmas élményként maradt meg bennem. Októberben az Orfeóban Messaggeraként és Proserpinaként léptem színre. Idén ezeken kívül még két operában játszottam: az Ariadne Naxosban Dryadéját, valamint Bervoix Flórát és a 2. szolgálót az Elektrában.

A Residenz Vertrag a házhoz köti a művészt: a társulat tagjának tekintik, de a fennmaradó idejével viszonylag szabadon rendelkezik. Erre a szezonra ezt a formát választottad.

Így van, továbbra is vannak előadásaim és coverelési (beugrási) kötelezettségem, de nagyobb a mozgásterem. A vezetéssel korábban közösen megbeszélt periódusokban vagyok jelen a házban, a fennmaradó időről magam gondoskodhatom. 2022 októberében emiatt jöhettem haza Dvořák Stabat Materének alt szólamát beugrással abszolválni a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjén. Rá egy hétre a Concerto Zenekarral A kékszakállú herceg várában léptem fel a Zeneakadémián Bretz Gábor partnereként, míg novemberben a Rádió Zenekarnál Debussy La damoiselle élue című kantátájában működtem közre. Májusban ismét hazajövök két Requiem-előadásra. Verdi oratóriumának alt szólója régóta dédelgetett álmom, Ligeti György kompozíciója pedig izgalmas és megtisztelő feladat.

Ligeti születésének századik évfordulója alkalmából ünnepi koncert lesz a Müpában.

Május 18-án Eötvös Péter vezényli a Concerto Budapestet és a Magyar Rádió Énekkarát. Várom vele a próbákat, mert nemcsak hatalmas tudású és tehetségű zeneszerző, hanem a karmesteri székben is végtelenül kedves és segítőkész, élmény vele dolgozni.

Hogyan alakul számodra a következő évad Bécsben?

Ismét fix tagként foglalkoztat majd a Staatsoper, visszatér a műsorra a Nabucco, amelyben Fenénát alakítom, és nagyon várom Emíliát az Otellóban. Szép coverszerepeket is kaptam: például Olgát az Anyeginben és Jancsit Humperdinck darabjában, a Jancsi és Juliskában. Szó van a Ruszalka visszahívásáról, ebben – mint korábban is – a második nimfát szólaltatom meg. Lesz ismét A varázsfuvola is, amiben a második dámát énekelem. Azt, hogy mi lesz a 2023/2024-es évad után, természetesen még nem tudom, de szeretnék jó egyensúlyt kialakítani a bécsi és a budapesti opera között. Hogy ezenkívül hova sikerül még eljutni, az sok tényezőn múlik. Remélem, idővel izgalmas és szép felkérésekről számolhatok majd be.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu