A kékszakállú herceg vára

Mit rejt a kékszakállú herceg vára?

Bartók Béla Balázs Béla szövegkönyvére írott operája, A kékszakállú herceg vára, illetve a két alkotó személyisége, a két művész életútja, jelleme és a nőkhöz való viszonya lesz a témája az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Művészet és pszichoanalízis című sorozata május 30-i előadásának, ahol Rózsa Ildikó pszichoanalitikust hallgathatják majd meg az érdeklődők.

Megjelent A kékszakállú herceg vára lemez

A Coopera által kiadott lemezen különleges, kétzongorás kísérettel szólal meg Bartók műve Mester Viktória és Molnár Levente előadásában.

„Figyelem, miként alakul bennem Judit karaktere” – Vörös Szilvia Bécs és Budapest között

Vörös Szilvia Juditként a nyilvános főpróbát is beleszámítva hétszer nyitotta-nyitja ki A kékszakállú herceg várának hét ajtaját két és fél hét alatt. Bécsből jön haza ezekre az előadásokra, mert 2018 óta szerződés köti a Wiener Staatsoperhez.

Velekei László koreográfiájával mutatja be A fából faragott királyfit a Magyar Nemzeti Balett

A Magyar Állami Operaház február 11-én mutatja be Velekei László koreográfiájával A fából faragott királyfi című táncjátékot. Az est második felében a 2018-ban Kasper Holten rendezésében színre vitt Bartók-opera, A kékszakállú herceg vára látható.