Állati szerelmek

Sajnos a természetfilm sem a régi - annak idején, vagy tíz éve és régebben egyforma hangsúlyt fektettek a látványra és az információra, de mára a látvány diadalmaskodott, a tudományosság pedig sértetten a sarokba kuporgott, hogy sebeit nyalogassa. Az Állati szerelmek is a gyönyörűen fényképezett természetről szól, és valami homályos, költőiesen megfogalmazott közös akaratról és hajtóerőről regél, miközben 500 forgatási napnyi anyagot zsúfol közel másfél órába.

Nem is véletlen a mozaikszerűség, mert ugyan a rivalizálástól és párválasztástól a párzáson át eljutunk a születésig és a gyermeknevelésig, de annyi faj, kontinens, éghajlat és táj szerepel, hogy nehéz bármire is fokuszálni, és a jókora általánosságban mozgó narráció sem éppen a pontos tájékoztatást és a részletes felvilágosítást tűzte ki célul. Így egyszerűbb, ha hátradőlünk, és különösebb koncentráció nélkül szemléljük a buja állatokat és hallhatjuk hozzá Philip Glass zenéjét. És mivel Laurent Charbonnier rendező pályáját operatőrként kezdte - vagy 15 társával ő is benne volt a Vándormadarak operatőri csapatában -, a néhol mesterséges fénnyel is rásegített képek valóban mutatósak és imponálóak, az állatok pedig mindig nagyon szépek, még ha néha roppant csúnyák is.