Delta

Az esemény annál is inkább örömteli, mivel akik eddig hatásvadásznak és túl drasztikusnak tartották Mundruczó művészetét (Afta, Nincsen nekem vágyam semmi, Szép napok, Johanna stb.), most azok is közel kerülhetnek hozzá, hiszen a rendező ezúttal sokkal visszafogottabb (jó példa erre a nemi erőszak jelenete, amikor bölcsen csak távolról mutatja a megrázó eseményeket). 

A Duna-deltánál, egy szigorú, szótlan, zárt, természetközeli közösségben játszódó cselekmény kevés vágással, lassú kameramozgásokkal és szuggesztív képekkel azt meséli el, hogy próbál tagjai közé (sikertelenül) beilleszkedni egy távolról érkező, titokzatos fiú (aki rokoni szálakon azért mégiscsak ide tartozik). Mihailt egyedül frissen megismert húga fogadja tárt karokkal, s ha a természet erőit ketten együtt sikeresen le is tudják győzni, az emberek értetlenségén és kegyetlenségén nem kerekedhetnek felül... 

A megszokottól eltérően Mundruczó új filmje határozottan lírai - nagyon furcsa ilyet leírni, de még a testvérek közötti szerelmet is szépen és átélhetően ábrázolja. A Delta a különbségek mellett azonban kapcsolódik is az előző művekhez: a Johannával például a főhős személye köti össze, aki szelíd, önfeláldozó, krisztusi figurájával a modern Johanna férfi megfelelője. 

KRITIKÁNK: Ítélet a torkolatban