Tízparancsolat

Ellentétben napjaink legtöbb egész estés rajzfilmjével, a Tízparancsolat néhány gyengébb vicctől eltekintve nem is próbál a felnőttekhez szólni, hanem megmarad gyerekmesének, és ennek megfelelően mindent lekerekítve, erősen leegyszerűsítve tálal. Ne is csodálkozzunk, ha a film élményeként gyermekünkben életre szóló Egyiptom-ellenes érzések alakulnak ki, hiszen hamar megtudjuk, hogy a fáraók népe zsidó rabszolgák vérén gazdagodott meg, és az uralkodó részben ok nélkül, részben paranoiából még ezen felül is egzecírozta a kiválasztott népet - még jó, hogy jött Mózes!

Rövid palotai kitérő után a fiú a kosárral kigyúrt férfiként tér vissza a piramisok közé, mondván, hogy neki üzenete van magától az Úrtól, és akkor vinné az izraelitákat, és alig tíz csapás után viszi is, ahogy azt jól tudjuk. A nagy kaland azonban úgy néz ki, mintha vagy találomra készítette volna el magától egy bekapcsolva felejtett számítógép az éjszaka során, vagy egyszerűen negyedkész termékről van szó, amit egy buta határidő miatt korábban kellett leadni. A szereplők mozgatása a korai videójátékokat idézi, csak rosszabb, az anatómiai megjelenítés pedig már a kar-váll-fej vonal mentén szomorú kudarcot vall, ami nem lenne gond, ha ezt egy áhítatos másodikos tanuló csinálta volna önszorgalomból a téli szünetben, de erre csak annyit mondhatunk: ajvé!