Először rendeznek magyar filmhetet Zágrábban

Film


redl_ezredes_600x400.png
Szabó István és Klaus Maria Brandauer a Redl ezredes forgatásánForrás: filmarchiv.hu

Csütörtökön az Apa és az Álmodozások kora, pénteken a Redl ezredes, szombaton pedig a Szerelmesfilm és Bizalom című filmeket vetítik. Vasárnap a Hanussen, hétfőn, a filmhét utolsó napján a Tűzoltó utca 25. és Édes Emma, drága Böbe című filmet láthatja a közönség.

Szabó István a budapesti a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott, és több mint harminc filmet rendezett. Az első nagyjátékfilmjét, az Álmodozások korát a francia újhullám hatásra rendezte az 1960-as évek elején, ezt követte a Szerelmesfilm 1970-ben, amely egy 1956-ban Franciaországba menekült lányról és az őt meglátogató férfiról szól, valamint a Bizalom 1979-ben, amely egy asszonyról és egy férfiról, akiket a háború összehoz és a háború vége elválaszt.

A Mephisto (1981), a Hanussen (1988) és a Redl ezredes (1985) trilógia megkülönböztetett egyének életét dolgozza fel, akiknek szembe kellett nézniük a megkövesedett társadalmi hagyományokkal, a hatalomból és a dicsőségből fakadó kihívásokkal, valamint saját erkölcsi dilemmáikkal.


mephisto1.png
Mephisto

A Mephisto 1982-ben a magyar játékfilmek közül elsőként elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Oscarra jelölték a Bizalom, a Redl ezredes és a Hanussen című filmeket is. A Bizalom 1980-ban Ezüst Medve-díjat nyert a berlini filmfesztiválon, a Hanussen pedig 1985-ben Cannes-ban a zsűri különdíját.

A filmkészítés mellett Szabó István számos filmakadémián tanít vendégtanárként, 2008-ig volt az Európai Filmrendezők Szövetsége (FERA) elnöke, eközben több operát is rendezett.
Forrás: MTI