Film készült Buda egyik legnagyobb zsinagógájának feléledéséről

Program

Buda egyik legnagyobb zsinagógája, a Bocskai úti Újbudai Zsinagóga múltját és jelenét mutatja be Oláh Kata rendező, forgatókönyvíró Hazatalálók című új filmje, amelynek szeptember 24-én, stílszerűen a zsinagógában lesz a premierje.

A Bocskai úti Újbudai Zsinagóga
Istentisztelet a Bocskai úti Újbudai Zsinagógában

Több ezren ünnepelték 1936-ban az Újbudai Zsinagóga megnyitását – ez volt a háború előtt átadott utolsó, egyben legnagyobb zsidó imahely Budán abban az időben. A Bocskai út 37.-ben található épület még fogadta a zsidókat a háborús évek után is, egészen az 1960-as évek elejéig, ekkorra viszont annyira megfogyatkozott a közösség, hogy bezárta kapuit. Évtizedekig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) irodaházaként működött, 2020 végén viszont újra zsidó élet költözött ide Isaac Stell rabbinak és feleségének, Mushky rebecennek köszönhetően, akik Amerikából érkeztek Magyarországra közösséget építeni. „Nagyon ritka, hogy újra élet költözik egy elhagyott zsinagógába, meg akartam örökíteni ezt a különleges folyamatot” – mondta Oláh Kata dokumentumfilm-rendező. Zsidó esküvőkbe, Tóra-tanulásokba, különleges zsidó ünnepekbe pillanthat be a közönség a Hazatalálók című filmben. A készítők bemutatnak olyan közösségi tagokat, aki itt találtak rá zsidó identitásukra, és olyanokat is, akiknek még a háború előtt volt itt a bar micvójuk.

A filmbemutatót beszélgetés követi.

Oláh Kata dokumentumfilm-rendező több filmet is készített már a magyar zsidó közösség sokak számára rejtett életéről, mindennapjairól. Ilyen volt például a Bármicvó fiúk, amely egy 13 éves fiú és egy 83 éves férfi felnőtté avatási szertartását követi nyomon. A rendezőt személyes szálak fűzik a közösséghez, először a saját családjáról készített filmet Beágyazott emlékeink címmel. „Fontos nekem, hogy a nagyközönség számára is érdekes filmeket készítsek a magyar zsidó közösségről, remélem, hogy így árnyaltabb és összetettebb képet kaphatnak erről a sokszínű világról” – mondta a rendező.

Oláh Katát számos díjjal jutalmazták az elmúlt évtizedekben, több filmje is nemzetközi fesztiválokon mutatkozott be és hozott haza elismeréseket. Keleti Ágnesről, a világ legidősebb olimpiai bajnokáról, a valaha élt egyik legsikeresebb zsidó sportolóról szóló, Aki legyőzte az időt című dokumentumfilmje a nemzetközi kritikusok Fipresci-díja mellett kiemelt nemzetközi elismerésben részesült a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség globális versenyén 2023-ban.