Film

Mindenáron mesélni – Interjú Szelestey Bianka rendezővel

Első ELTE-s alkotásként jutott be Szelestey Bianka Hajszálrepedés című rövidfilmje a 75. cannes-i fesztivál filmes egyetemek legjobbjait felvonultató, La Cinef elnevezésű programjába. Na és hogyan jutott a fiatal rendező a vonaton való meséléstől idáig? Többek között erről is beszélt nekünk.

Gödöllői és chicagói filmesek nyerték a Forgass a Földért! filmkészítő versenyt

Egy gödöllői stáb és egy chicagói filmes nyerte a hétvégén rendezett, Forgass a Földért! elnevezésű nemzetközi filmkészítő versenyt, amelynek kedden hirdették ki az eredményét Szekszárdon.

Május végén rendezik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált Szegeden

Május 24-én kezdődik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító idei szegedi nemzetközi filmfesztivál, amely fődíját idén Grunwalsky Ferenc kapja.

Kedden kezdődik a 75. cannes-i fesztivál

Több mint 35 ezer szakmai résztvevő és mozirajongó részvételével kedden megkezdődik a 75. cannes-i fesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért.

Úton – Hét nap a magyar Caminón

Mától online elérhetővé válik az Úton – Hét nap a magyar Caminón című ismeretterjesztő útifilm. A 42 perces filmben három ember zarándoklatát követhetjük végig Magyarország festői, Balaton-felvidéki tájain a 170 km hosszú Tihany–Lébény közötti, Magas-Bakonyon átvezető Szent Jakab-zarándokúton.

„Judit rock and roll arc” – Szőke Abigél színészi és emberi útkeresésről

Szőke Abigél a való életben is rock and roll arc. Olyan, mint egy klassz csaj a szomszédból, akivel esténként a gangon szívesen beszélgetsz. Lenyűgözően természetes. 19 évesen robbant be a filmvilágba, és A martfűi rém vagy az Akik maradtak áldozataként éppúgy beragyogta a vásznat, mint most az új magyar kedvenc sorozat, A besúgó lázadó tinijeként a képernyőt. Jelenleg Németországban tanul.

Az emberi tényező – Hosszú Katinka titkos közügyei

Május 9-én bemutatták a Hosszú Katinkáról készült filmet, amely roppant alapos munkával, a színfalak és a látszatok mögé tekintve, a szív titkait faggatva arról győz meg, hogy „minden másképp van”. Határozottan vezet, csalogat a parttól egyre messzebb, egy mindannyiunkra tartozó magánügy mélyrétegeibe.

Május 29-ig lehet jelentkezni a kulturális filmek fesztiváljára

Május 29-ig lehet jelentkezni a kulturális filmek fesztiváljára helyi magyar kultúra és portréfilm témában.

Összeállt a Friss Hús magyar versenyprogramja

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a hagyományokhoz híven idén is az elmúlt időszak legjobb hazai rövidfilmjeit mutatja be. A Friss Hús nemcsak a tehetséges filmrendezőknek, hanem a jelen és közeljövő hazai filmes sztárjainak is a legfontosabb bemutatkozási fóruma: a cannes-i és annecy-i versenyfilmek mellett izgalmas színészgárdát láthat a Toldi Mozi és a szabadtéri helyszínek közönsége június 2. és 8. között.

Alapfilmek az iskolákban

A Nemzeti Filmintézet az Alapfilmek projekttel és a Klassz programmal erősíti a filmkincs szerepét az oktatásban. A cél, hogy a magyar filmek szervesen beépüljenek a közismereti tantárgyak anyagába. 460 magyar filmről érhető már el izgalmas tartalom ingyenesen online, és 100 film nézhető az oktatási intézményekben, a kínálat hónapról hónapra bővül.

Szeretet van, gyerekek! – Benyomások a Carson Coma koncertfilmjéről

Premier előtti vetítésen mutatta be első koncertfilmjét a Hajógyár és a Carson Coma április 27-én a Cinema MOM-ban.

Egy magyar alapítású filmstúdió 110 éve

1912. május 8-án alapította a magyar születésű Adolph Zukor New Yorkban azt a vállalkozást, amelyből kinőtt a Paramount Pictures. A világ egyik legnagyobb filmstúdiója, az egyik legrégibb működő filmes cég ma is a hollywoodi álomgyár megkerülhetetlen része.

Száz film a gödöllői természetvédelmi fesztiválon

Négy helyszínen száz filmet nézhetnek meg a nézők a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon, amelyet május 27-től 29-ig immár nyolcadszor rendeznek meg.

Kalandfilm a tatárjárás koráról és első film egy apa dilemmájáról

Egy tatárjárásról készülő akciódrámát és egy morális dilemmát feldolgozó első filmet is támogat a Nemzeti Filmintézet.

Bujtor István ma lenne 80 éves

Nyolcvan éve, 1942. május 5-én született Bujtor István Balázs Béla-díjas színész, producer, rendező, a Veszprémi Petőfi Színház egykori igazgatója, a kemény öklű nyomozó, Ötvös Csöpi megszemélyesítője.

Dér Asia dokumentumfilm-projektje meghívást kapott a Cannes Docs fórumra

A cannes-i filmvásár Cannes Docs szakmai programjába kapott meghívást Dér Asia Nem haltam meg című dokumentumfilm-projektje, mely a Nemzeti Filmintézet Inkubátor-programjában készül, és jövőre lesz látható.