Film

Sosem látott filmen Ady temetése

Ady Endre temetésén résztvevő Krúdy Gyulát és Kertész Mihályt (Michael Curtiz) is megörökítő rövid snittek kerültek elő.

Az üzenetet nem kell előretolni

Szentgyörgyi Bálinttal első kisjátékfilmje, a Koller Éva bátorsága kapcsán beszélgettünk.

Élni−elégni! − Latinovits Zoltán

Január 15-én folytatódott a Bajor Gizi Színészmúzeum legendás színészeink életútját, munkásságát bemutató, Kulisszák mögött című előadássorozata, ezúttal Latinovits Zoltánnal.

A Barátság és a többiek

Székesfehérvár régi mozijai

Salvador Dalí a moziban

A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő része, David Puyol Salvador Dalí – A halhatatlanság nyomában című dokumentumfilmje január 24-én érkezik a mozikba. A díszbemutatón, 18:30-kor és a 20:45-kor az Uránia Filmszínházban Bodor Kata művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum munkatársa tart felvezető előadást.

Párizs, ahogy sosem láttuk

Dilili Párizsban című elbűvölő animációs filmjével Michel Ocelot rendezőnek jó esélye van, hogy idén újabb Cesar-díjat gyűjtsön be. Az 1900-as évek elejének Párizsában játszódó alkotás, amelyet február 2-án egyetlen alkalommal ismét levetítenek a magyar közönségnek az Urániában, tavaly a legrangosabb animációs szemlének, a franciaországi Annecy fesztiválnak, majd a budapesti Anilogue-nak is nyitófilmje volt.

Galamb, boksz, minon, börtönlelkész...

Meztelen valóság a filmvásznon a szlogenje a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválnak (BIDF), amelyet január 28. és február 3. között ötödik alkalommal rendeznek meg a Cinema City Aréna moziban. A kreatív dokumentumfilmek a 21. század embereiről szólnak, sokrétűek, és sokszor tabutémákat is érintenek.

Két magyar rövidfilm a Berlinalén

A február 7-én kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra 17 országból összesen 24 rövidfilm kapott meghívást.

Ritka régi filmek Erdélyből

A két világháború között Magyarországgal ellentétben Erdéyben igen ritka az amatőr filmes. Eddig három filmgyűjtemény került elő. Az arisztokrata, a nagyvárosi kispolgár és a zsidó kereskedő kedvtelésből fényképezett, és hasonló technikával rendelkezett, de eltérő mentalitásuk, társadalmi hovatartozásuk, vizuális kultúrájuk átüt felvételeiken – olvasható a filmtett.ro-n.

Ők ketten New Yorkban

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a napokban a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) a restaurált filmek fesztiválját. A rangos válogatásba meghívást kapott Mészáros Márta Ők ketten című 1977-es filmje is; Örökbefogadás című alkotását pedig február 12-én tűzik műsorra a 69. Berlinale felújított filmklasszikusokat felvonultató szekciójában.

A Guerilla a göteborgi filmfesztiválon

 A Proton Cinema gyártásában készült film március 7-én kerül a magyar mozikba a Mozinet forgalmazásában. Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készült.