Filmek emberről, lélekről, sorsokról: indul a 7. BIDF

5 kategória, 30 versenyfilm, 4 Oscar-shortlistre felkerült alkotás – 10 napon át zajlik a 7. Budapest International Documentary Festival, az egyik legszuperebb filmes esemény, melyen ezúttal – a fantasztikus filmek mellett – 100-nál több beszélgetést nézhetünk meg március 1. és 10. között online az alkotókkal és sok más emberrel, a nemzetközi zsűri tagjaival, művészekkel, tudósokkal, a társadalmi élet számos területének képviselőivel, a filmek civil nagyköveteivel.

Ez lesz a hetedik BIDF, első
alkalommal tartjátok – a kényszerű körülmények miatt – az online térben. Milyen
érzésekkel vágtatok neki a szervezésnek és milyenekkel várjátok most?

Először felemás érzésekkel, mert végig az volt a célunk, hogy egy valós offline fesztivál lehessen, hiszen itt nemcsak filmvetítésekről van szó, hanem az utána zajló beszélgetésekről, az egész közösségi élményről. Nem siránkozhattunk, előre fel kellett menekülnünk. Én amúgy is ilyen típusú ember vagyok, nem visszafelé nézek, hanem előre. Így tettünk mindannyian, kitaláltuk, hogyan alkalmazkodhatunk egy olyan helyzethez, amikor nem csupán a közönség, de az alkotók, a zsűri sem tud eljönni.

Én rendezőként abszolút bele tudok gondolni, milyen borzasztó lehet, hogy valaki csinált egy jó filmet és nem jut el vele sehova. Azért nem minden héten alkot az ember valami szuper dolgot. De tényleg igyekeztünk a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, és nagyon jó dolgokat találtunk ki a nézőknek. Így, hogy online lesz a fesztivál, kevesebb, mint egy mozijegy áráért akár több ember is, egy egész család láthat egy filmet bárhol az országban. Persze mi egy fesztivál vagyunk, nem a forgalmazók, így korlátozott számban állnak rendelkezésre ezek a jegyek, ugyanúgy el tudnak fogyni, mintha moziba menne az ember, de így is nagy szabadságot ad az online megrendezés.

Meddig láthatjuk majd ezeket a
filmeket?

Ez is az előnyök közé tartozik. Ha egy fesztiválfilmet moziban adnak, akkor hiába van akár kétszer is, ha nekünk egyik időpont sem felel meg. Magyarországon még az is előfordul, hogy egy ilyen helyzetben örökre el is felejthetjük az adott filmet, most viszont a BIDF-en a premiertől kezdve akár 8 napig is meg tudjuk nézni az alkotásokat. Premierszerűen, adott időpontokban lépnek be a filmek az online térbe és a fesztivál végéig ott is lesznek.

Nemcsak a filmek, hanem az
azokat kísérő beszélgetések tekintetében is rendkívül izgalmas programot
állítottatok össze.

Pontosan tudjuk, mekkora érték egy nemzetközi fesztiválon találkozni és beszélgetni az alkotókkal, ezért kibővített beszélgetéseket szoktunk rendezni nemcsak velük, hanem a film témájának „tudoraival” is.

A dokumentumfilm művészi élmény, ami hat az agyadra, a lelkedre, a szellemedre és információval is szolgál.

Utóbbit pedig bőven ki lehet még bontani, meg lehet toldani, hiszen egy alkotás csak egy szeletet tud megmutatni egy adott témáról. Ezek filmek emberről, lélekről, sorsokról, amikről érdemes a film után is beszélgetni. Mivel nincs erre lehetőség most személyesen, kitaláltuk, hogy építünk egy stúdiót, ahol nagyjából 100 beszélgetést közvetítünk majd, élő és felvett programokat a filmek alkotóival, a zsűri tagjaival, egyéb érdekes emberekkel és minden egyes film civil nagyköveteivel, akik több mint 35-en vannak. Másfél hónapunk volt arra, amin más akár egy évet is dolgozik. Ezek frissen kitalált programok óriási szervezéssel: operatőrök, adásrendezők, televíziós szakemberek segítenek minket idén.

Hogy találnak a filmek civil
nagykövetekre?

Először is összedugjuk a fejünket a fesztivál szűk stábjával, kollégákkal és barátokkal. Azért barátként említem őket, mert itt szinte mindenki baráti alapon működik – szinte ingyen dolgozunk, de nagyon sokat. Én főszervezőként és fesztiváligazgatóként az összes alkotást látom, de mindenki más is ismeri a végső listánkra került filmeket. Ezeket felosztjuk, majd filmenként elkezdünk beszélni róla, hogy az adott téma leginkább milyen célcsoportot érint vagy érdekelhet, és ki lehetne az a film témájában érintett ember vagy szakember, esetleg a téma szerelmese, aki az adott film hírét a maga csatornáin és platformjain keresztül továbbvinné az ő „szűk” köre felé. Ha kitaláljuk, akkor őt felkérjük a film civil nagykövetének.

Nekik hitelük van: az emberek, akiket elérnek, hallgatnak rájuk, jobban adnak a véleményére, mint egy számukra esetleg ismeretlen fesztivál felhívására. Ha a civil nagykövet látott egy filmet, amit szépnek és fontosnak tart, megosztja másokkal. Ők a kibővített stáb:

minden civil nagykövet a mi kinyújtott kezünk.

Senkitől nem kaptam még nemleges választ erre a felkérésre, mindenki örült és megköszönte a. Egészen csodás ez az összefogás és hit, minket is megerősít abban, hogy amit csinálunk, az fontos, értelme van. Nem is tudnám az összes mostani nagykövetünket felsorolni egy interjúban, mert nem tudnám, kit emeljek ki, a társadalmi élet minden területéről itt vannak velünk.

A külön versenyző magyar filmek
mellett négy további kategória van idén: a gonosz, a remény, a megbocsátás és a
szeretet birodalma. Hogy álltak ezek össze?

Minden évben van egy filmtermés, a végleges döntésünk. Ezeket tartalmi csoportokba, szekciókba osztjuk és egy-egy fantázianevet kap mindegyik. Évek óta kacérkodom a gondolattal, hogy a gonosz szó megjelenjen az elnevezésekben, mert annyira ott bujkál ezekben a filmekben, hogy régóta szerettem volna kimondani. Hiszen dokumentumfilmekről beszélünk, és az emberiségnek rengeteg bűne van. Persze emellett ott van a szeretet, a megbocsátás és a remény is a kategóriáink között, hiszen ezek is ugyanúgy megjelennek az alkotásokban. Mi megfogalmazzuk, mit sugallnak a filmek. Szerteágazó témák jelennek meg mindig, de sokszor előfordul, hogy van egy jellemző, megegyező motívum bennük, ami segít nekünk a besorolásban.

Hogy látod, milyen a
dokumentumfilmek megítélése itthon?

Ha valaki életében nem látott dokumentumfilmet, nem tudsz a megítélésére számítani. Mi 2014 óta azt látjuk, hogy egyre nő az érdeklődés, és szoktam is mondani, hogy ez függőség, drog: ha egyszer látsz egyet, nem tudod abbahagyni. Ez a dolog fekete vagy fehér: ha eljutsz hozzá (vagy eljut hozzád), imádod, ha nem, akkor nem tudod. A mi törekvésünk, hogy minél többekhez eljussanak a filmek, mert aki egyet lát, azt „megnyertük”, a többit is megnézi majd. Csak nehéz eljuttatni, mivel ez pénz kérdése is, amiből nekünk nincsen elég, hogy reklámozni is tudjunk. Lépésről lépésre duplázzuk a nézőszámunkat hatalmas szorgalommal és kreativitással, de független fesztiválként nem vagyunk elkényeztetve forrásokkal. A meglévőből éppen meg tudjuk csinálni ezt a világszínvonalat, de bizonyos dolgokra nem marad pénz, ilyen esetünkben a reklám is. Ezért kell nagyon törnünk a fejünket alternatív megoldásokon, így lettek a civil nagykövetek is.

Hasonló egyébként a megítélés
kérdése, mint mondjuk a Waldorf iskoláknál. Én Waldorf-szülő vagyok és
nagyon-nagyon örültem, hogy van ilyen alternatív lehetőség az elavult, romló
közoktatással szemben, de természetesen nekem is voltak kritikáim, amiket el is
mondtam a pedagógusoknak. Viszont azok is előszeretettel kritizálják a
Waldorfot, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy is működik. Ilyesmi a helyzet a
dokumentumfilmekkel: ha látod, imádod, ha nem, akkor meg nem tudod, miről
maradsz le. A stúdióban egyébként waldorfos és AKG-ból érkező pedagógusokkal is
beszélgetünk majd.

Több iskolával is
együttműködtök?

Az első fesztiváltól kezdve bevonjuk az iskolákat, mostanra már nem is csak alternatív intézményekről beszélünk. 25 gimnázium a partnerünk, ebben benne vannak az elit iskolák. Diák civil nagyköveteink is vannak. Idén 2 filmet is kaptak, amit megpróbálhatnak „eladni” a pedagógusoknak, hogy nézzék meg őket az osztállyal. Természetesen senkinek nincsen megkötve a keze, szabadon lehet válogatni a filmek közül, de 8-9 filmet ajánlottunk nekik.

Ha bizakodva előrenézünk és
elképzeljük, hogy az életünk visszaáll a normális kerékvágásba, milyen jövőt
látsz a moziknak?

Szerintem visszaáll minden. Ennek az egésznek vége lesz, és visszatérhetünk a mozikba is. Most is mennének az emberek. Hiszen most is felszállhatunk a villamosra, metróra, bemehetünk a boltokba. Én nem gondolnám, hogy kihagyott ülésekkel nagyobb veszélyben lennénk a moziban, mint mondjuk a buszon. Összességében nem látom borúsan a jövőt: kinyitnak majd a mozik, az emberek pedig boldogok lesznek, hogy végre mehetnek.

A részletes programról, a civil nagykövetekről, a zsűriről és a filmekről a BIDF weboldalán tudhatunk meg többet.

A felhasznált képek a 2020-as fesztiválon készültek. Fotó: Greskovits András