_D0A3762_Copy

Magyar és külföldi filmesek hét kategóriában ? dokumentumfilm, animáció, kisjátékfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, nagyjátékfilm, egyéb film és diákfilm ? nevezhetnek alkotásaikkal a hetdombfilmfesztival.hu oldalon május 31-éig ? hangsúlyozta Tóth László, hozzátéve: a kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek, a fesztivál fődíja pedig egymillió forint. ?Komlón születtem és nagyon szeretem a várost, ezért nagy öröm volt számomra, hogy ez a hely lett az otthona a Hét Domb Filmfesztiválnak. Komló a világ egyik legcsodálatosabb helye, a filmfesztivál szervezői pedig már az első alkalommal is bizonyították, hogy képesek világszínvonalú rendezvényt létrehozni? ? emlékezett vissza a 2017-es Hét Domb Filmfesztiválra Tóth László, aki kijelentette: ?az a célunk, hogy ez legyen Közép-Európa legsikeresebb filmfesztiválja. És ha rajtunk múlik, ezt a célt el is fogjuk érni?.

_D0A3706_Copy

 

A sajtótájékoztatón dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: a kulturális kormányzat fontos célja, hogy támogassa a vidéki kulturális kínálat bővítését. ?A 2018-as évben a nagy, nemzetközi fővárosi fesztiválok támogatásának megháromszorozása mellett a vidéki fesztiválokra 750 millió forintot fordít a kormányzat.? A Hét Domb filmfesztivált idén mintegy 15?16 millió forinttal támogatják ? jelentette be dr. Hoppál Péter, majd örömmel jegyezte meg: az elmúlt nyolc év alatt 25 millióról 32 millióra emelkedett az eladott mozi- és színházjegyek száma Magyarországon, ez pedig azt jelenti, hogy az emberek egyre szívesebben költenek kultúrára. A magyar filmkészítők egyre több sikert aratnak a világban: ?innen gratulálunk Enyedi Ildikónak és szorítunk a Testről és lélekről sikeréért. Ez a jelölés, illetve az elmúlt években elnyert díjak mind azt mutatják, hogy csodálatos úton halad a magyar filmművészet.?

_D0A3788_Copy

 

A filmfesztiválról szólva dr. Hoppál Péter elmondta: hiánypótló program, mely már az első alkalommal is nagy nemzetközi érdeklődést keltett fel. A tavalyi évben 151 alkotás érkezett a fesztiválra ? ez már önmagában is hatalmas siker. A Hét Domb Fesztiválról már első alkalommal bebizonyosodott, hogy képes kinőni magát és felvirágoztatni Komló városát. ?A kulturális fesztiválok kovászként hatnak abban a térségben, ahol megrendezik őket: megmozdítják a közönséget. Ez tetten érhető volt Baranya megyében, Komlón, amely kiváló helyszíne a fesztiválnak? ? tette hozzá dr. Hoppál Péter. Polics József, Komló polgármestere örömét fejezte ki és elmondta: nagy boldogság számára, hogy Komló lehet a házigazdája a Hét Domb Filmfesztiválnak. ?Fontos számunkra, hogy minél több emberhez eljuttassuk a minőségi kultúrát. Úgy vélem, enélkül nem működhet jól egy társadalom.?

_D0A3767_Copy

 

A fesztiválra nevezett filmeket háromtagú zsűri értékeli: Rófusz Ferenc Kossuth- és Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, rendező, valamint Halmy György dokumentumfilm rendező. Rófusz Ferenc, a zsűri elnöke a sajtótájékoztatón kijelentette: a Hét Domb Filmfesztivál kitűnő alkalom a fiatalok számára, hogy bemutatkozhassanak a szakmában és felfigyelhessenek más tehetségekre, illetve filmes műfajokra. A zsűrizéssel kapcsolatban Magyar Ferenc, a fesztivál igazgatója megjegyezte: a diákfilm kategóriában külön zsűri dönt majd a díjak odaítéléséről. Halmy György hiánypótlónak nevezte a fesztivált és emlékeztetett: ez az esemény felhívja a figyelmünket arra, hogy felfedezzük és megfigyeljük világunk szépségeit.

 

A Hét Domb Filmfesztivált idén szeptember 3. és 9. között rendezik meg Komlón.

Kultúra.hu

Fotó: Csákvári Zsigmond