Rófusz Ferenc
Augusztus 19-én történt
„Mindenféle monoton munka megölné a lelkivilágomat. Ám soha sincs két egyforma koncertélmény, az ember percenként megújul. Úgy gondolom, az rossz, ha valakinek annyira rutinból megy a koncertezés, hogy gépiessé válik. Akkor sürgősen abba kell hagyni, mert ki fog égni. Engem az táplál, hogy örömet szerezhetek” – fogalmazta egy interjúban a ma hatvannyolcadik születésnapját ünneplő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnő, előadóművész, Sebestyén Márta.
Rófusz Ferenc is zsűrizni fog a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon
A zsűri elnöke Szász Attila Balázs Béla-díjas rendező, a Hunyadi-sorozat egyik rendezője.
Csaknem nyolcvan magyar animációs filmet vetítenek Annecyben
A műfaj legrangosabb szemléjén, amelyet június 8-tól 14-ig rendeznek a franciaországi városban, Magyarország lesz a díszvendég.
Tíz magyar Oscar-siker, amely feltett minket a filmes térképre
A 2025-ös Oscar-gála apropóján hoztunk kilenc magyar vonatkozású filmet, amely elnyerte az aranyszobrot – és egy olyat is, amelyért idén izgulhatunk.
Kis magyar animációtörténet a Műcsarnokban
Vízió, gesztus, kísérlet – 111 éves a magyar animációs művészet címmel a magyar animáció történetét, a legjelentősebb alkotókat és filmjeiket mutatja be a Műcsarnok új, április 27-ig látogatható kiállítása.
Michael Jackson és Chuck Norris relikviáira is lehet licitálni a Jónak lenni jó! árverésén
Összesen tizenkét egyedi tárgy kerül kalapács alá a közmédia Jónak lenni jó! akciójában, de számos híresség által felajánlott darab szabott áron is megvásárolható. A bevétellel egy új gyermekhospice ház felépítését támogatja a szerencsés vásárló. A licitek alakulását december 22-én a nézők is követhetik a Dunán, a Kossuth Rádióban és az M1 csatorna aktuális híradásaiban.
Augusztus 19-én történt
1950-ben ezen a napon adták át a budapesti, szabadság-hegyi Úttörővasút (ma Gyermekvasút) teljes szakaszát, a közlekedés másnap indult meg. A Gyermekvasút több mint tizenegy kilométeres vonalával a világ leghosszabb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot gyermekek látják el.
Hat év szünet után készíthet újra filmet Rófusz Ferenc
Hét televíziós és streamszolgáltatásra készülő alkotás gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet. Folytatódik a Cipelő cicák sorozat, elindulhat a kiszáradó Alföldön küzdő fiatal gazdáról szóló dokumentumfilm, egy ketrecharcos testvérharcról szóló játékfilm és az Oscar-díjas Rófusz Ferenc új rövidfilmjének forgatása is.
Felavatták a magyar gyökerű hollywoodiak falát Budapesten
Az eseményen jelen volt két magyar Oscar-díjas rendező, Szabó István és Rofusz Ferenc is.
Ingyenes minifesztivált rendeznek Rofusz Ferenc filmjeiből
A Rofusz Ferenc-filmnapok keretében november 23. és 26. között öt filmet vetítenek le a rendező életművéből a Art+ Cinemában. A vetítések ingyenesek.
Rófusz Ferenc: „Mindig keresek valamit” – podcast
Az Oscar-díjas, Szent István-renddel kitüntetett animációs filmrendező, Rófusz Ferenc a Mi lenne, ha… podcast e heti vendége.
Átadták a Magyar Szent István-rend és a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetéseket
Az ünnepélyes átadót a Sándor-palotában tartották augusztus 20-án, az elismeréseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át.
Az újjáteremtés esélye – Beszélgetés Rofusz Ferenc rajzfilmrendezővel
Rofusz Ferenccel néhány éve találkoztam először, amikor – véletlen szerencse folytán – egy szűk társaságban a Pannónia Filmstúdió egyik vetítőjében nézhettem meg az akkor frissen elkészült alkotását, Az utolsó vacsorát. Lenyűgözött a film aprólékosan átgondolt képi világa, a gyönyörűen kidolgozott animációk, amelyek életet leheltek a művészettörténet-könyvek lapjain agyonkoptatott képbe.
Rófusz Ferenc 75
Ma hetvenöt éves Rófusz Ferenc Kossuth-díjas rajzfilmrendező, a Nemzet Művésze, akinek A légy című animációs rövidfilmje első magyar alkotásként negyven éve nyert Oscar-díjat.
Rófusz Ferenc és Vácz Péter az Animációs esték csütörtöki vendégei
Rófusz Ferenccel és Vácz Péterrel folytatódik az Animációs esték beszélgetéssorozata. A csütörtöki virtuális eseményen szó lesz többek között a magyar filmgyártás helyzetéről, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) jövőjéről az animációs filmgyártás oktatásában, valamint a különböző animációs trendekről.
Átadták az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál elismeréseit
Látványtervezőket, képzőművészeti filmeket és diákfilmeket díjaztak.