Januártól az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.-ről leválva folytatja tevékenységét az Esernyős ? Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont, amelyet tavaly szeptemberben azzal a céllal alapítottak meg, hogy koordinálja a III. kerület kulturális életét és tájékoztassa a közönséget Óbuda kulturális intézményeinek programkínálatáról – közölte a kerület közleményben az MTI-vel.

Az intézmény új rendezvénytermét csaknem egy hétig tartó programsorozattal avatják fel, amelynek első eseménye a keddi Megszállottság és álmodozás című filmklub lesz. Ennek első programján Makk Károly rendező személyesen kalauzolja a résztvevőket az 1960-as évek magyar filmművészetben. A program során a későbbiekben olyan filmeket láthatnak az érdeklődők, amelyek évtizedekre meghatározták a magyar film jövőjét. Az első alkalommal Makk Károly Megszállottak című filmjének vetítik.

Megszallottak_Makk_Karoly

Január 14-én kreatív írás tanfolyammal folytatja a sort Lackfi János író, költő, csütörtökön pedig Andrek Andrea pszichológus és Juhász Krisztina mentálhigiénés szakember előadását lehet meghallgatni a szülő-magzat kapcsolat tudatossá tételéről. Ezt követően szintén csütörtökön Fenyvesi Márton Junior Prima díjas gitárművész koncertjére kerül sor.

Pénteken első alkalommal, majd minden hónap utolsó péntekén Bországjáró címmel kóstolóval egybekötött virtuális magyarországi bortúrákat rendeznek, amelyeken minden alaklommal egy magyarországi borvidékkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők neves sommelier-k és borászok vezetésével.

Január 17-én a táncolni vágyókat várják west coast swing műhelyfoglalkozásra, ahol az amerikai tánc alapjait sajátíthatják el a résztvevők.

Az új rendezvényteremmel mintegy 80 fősre bővül az Esernyős befogadóképessége, de ezen túl kialakításra kerül a továbbiakban egy kortárs képző- és iparművészeti alkotások bemutatására alkalmas bemutatóterem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egykori fiókkönyvtárának helyén, itt a tervek szerint ősszel rendezik majd az első tárlatot.

Az önkormányzat kezdeményezésére létrejött Esernyős ? Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pontban létrehozott integrált óbudai múzeumshop keresztmetszetet nyújt a kerületi múzeumok eseményeiből, kiadványaiból, emléktárgyaiból és jegyeket, bérleteket értékesít több színházba, múzeumba, fesztiválra. Egy kis kávézó-bisztró is található a házban, hogy az intézmény valódi közösségi térként funkcionálhasson.

MTI