Fliegauf Bence: Milyen dolog, amikor a valóság a fikció cenzora?

Amikor kijöttem a vetítésről, fogalmam sem volt, mit gondoljak a Jimmy Jaguárról. Elképesztően lassú volt, de imádtam a színészeket, a képeket. Elkezdett kattogni az agyam, és azon kaptam magam, hogy még másnap is ezen gondolkodom. Végül arra jutottam, hogy annyira öntörvényű, félelem nélkül a saját szabályait követő filmes alkotás, amely megfelel a szabadság definíciójának. Ez a mostani világban elég jó érzés. Mindjárt kérdezek is. 

Ezek szerint működött?

Nálam igen. Megnézegettem, mások mit írtak róla. A rendezőt általában szeretik, sok jót találnak a filmben, majd sok de következik. Mennyire volt tudatos döntés, hogy olyan filmen dolgozz két és fél évig, amelyikről nagyjából sejthetted, hogy nem lesz kasszasiker?

Ilyenfajta tudatos tervezés nem volt. Menet közben sokáig azt gondoltuk, egyszer majd szeretnénk sorozatot csinálni a témát kibontva, ezt pedig játéknak fogtuk föl.

Mitől vált a játék komollyá?

Olyan színészi alakításokat láttunk a próbafelvételeken, hogy belevágtunk a forgatásba, annak ellenére, hogy nem volt anyagi forrás. Úgy voltunk vele, hogy majd meglátjuk. Dolgozni kezdtek a színészek, egyik jobb volt, mint a másik, és innentől eleresztettük a gyeplőt. Pontosabban kitépték a kezünkből. Máig gondolkodom, mi történt. Ami biztos, hogy mindenkit elvarázsolt az alapötlet.

A bosszúálló démon ötlete? 

Igen, az elég jól működik. Amikor például Bánki Gyuri pszichiáter, aki szerepel a filmben, megkérdezte, miről is fog szólni, elmeséltem, hogy van egy bosszúálló démon, ami beleszáll emberekbe, és le akarja vadászni azokat, akik csak azért lehetnek életben, mert törvénybe ütközik, hogy megöljék őket. Azt mondta, beszáll. Mindenkin átment a koncepció, mindenki jött velünk. Mi meg kapkodtuk a fejünket, és nem tudtuk, mi lesz ebből az egészből.

Mi lett?

Amikor elkészült, felhívtam a Mozinetet, hogy megtudjam, milyen forgalmazói szemmel. A koncepcióm az volt, hogy mutassuk be valami kicsi helyen. Hívjuk meg Feldmár Andrist, Bánki Gyurit, Főzy Vilmát, Gulyás Marcit, és beszélgessünk erről a kísérleti filmről. Ehhez képest azt mondták, hogy ez milyen bátor dolog, sok erős karakter van benne, jó a világa, mindannyian úgy gondolták, hogy ez a film működne a mozikban.

Nem számítottál erre?

Nem, de én annyira nem értek a forgalmazáshoz, a Mozinetet viszont nagyra tartom, ők profik. Magyar mozikban kezdeni, ez nekem ismeretlen terep. El vagyok kényeztetve: eddig az összes nagyjátékfilmemet meghívta egy A kategóriás filmfesztivál, és általában nyertünk egy díjat. És csak a nagy fesztiválturné után mutattuk be a filmet a magyar mozikban. Ezt a bejáratott utat ismerem. Kiküldtük a Karlovy Vary-i fesztivál válogatóinak, és ők szó szerint ugyanazt mondták, amit a mozinetesek. Akkor állt rá az agyam, hogy ez a film tényleg bemutatható.

Díjat mégsem kapott.

Nagyon nem. A zsűri nem tudott mit kezdeni vele. Jobb lett volna valamelyik mellékszekcióban bemutatni, mert oda más mindsettel ül be a zsűri és a közönség is. Most azt gondolom, hogy szűk körű eseményvetítéseket kellett volna szervezni, ahová meghívjuk a filmben szereplő szakértőket, és beszélgettünk volna arról, amit látunk. Persze utólag könnyű okosnak lenni.

Miért választottad az áldokumentumfilm formátumot?

Erről szeretek filozofálni. Nincs olyan, hogy valódi dokumentumfilm. Ha balra fordítom a kamerám, és felveszem azt az asztaltársaságot, akkor eldöntöttem, hogy nem azt mutatom meg, ami jobbra van. Ez pedig fikció. Nincs éles határvonal a kettő között. Az áldokumentumfilmek ezzel játszanak.

A filmben fikciós szerepben, de valódi szerepkörükben megszólaló szakemberek, mint Főzy Vilma író, antropológus, Feldmár András pszichoterapeuta, Gulyás Márton tévés újságíró vagy Bánki György pszichiáter a saját szövegeiket mondják?

Én írtam a szövegüket. Legtöbbjük tevékenységét régóta figyelem, néhányuk, mint Feldmár András is, a barátom. András sokszor beszél olyasmiről, amiről ebben a filmben szólni szeretnék. Például arról, hogy hiába élem meg teljes biztonsággal, hogy van itt egy démon, és ez a te megélésed is, tehát kettőnk belső valósága, azok, akik a másik asztalról néznek minket, simán azt gondolják, hogy hülyék vagyunk. A filmben elhangzott szöveg az én munkám, de tudtam, mit írjak, mert ő már sokat beszélt erről is.

A film önmagukat játszó szereplői saját gondolataikat mondják el a te szavaiddal, amit tekinthetünk úgy is, mintha egy dokumentumfilmet látnánk arról, hogyan készülnek a valóságosnak tűnő áldokumentumfilmek?

Egy furcsa tripla csavarral, de akár ez is benne lehet.

Van még pár csavar a sztoriban. A történetet tulajdonképpen ugyanaz mozgatja, mint amit évtizedekkel ezelőtt Charles Bronson igazságosztó filmjeiben vagy Clint Eastwood Piszkos Harry-sorozatában is leszögeztek a kasszasiker érdekében: a bosszú törvénytelen, de jogos.

Számomra a Volt egyszer egy vadnyugatban az a legszebb rész, amikor Bronson, a Harmonikás a legvégén letépi a nyakából a hangszerét, benyomja Henry Fonda szájába, és a gonosz Frank akkor érti meg, hogy miért érte utol a végzet.

Foglalkoztat a bosszúvágy?

A Rengeteg – Mindenhol látlak végén – Kizlinger Lilla ezzel a filmmel nyerte  meg az Ezüst Medvét – szintén van egy bosszújelenet. A hozzátartozók felfogadnak egy bérgyilkost, hogy öljön meg egy sarlatánt, aki gyógyíthatatlan rákos betegeknek árul hatástalan szereket. A visszavonult bérgyilkost annyira felkavarják a hallottak, hogy ingyen elvállalja a munkát.

A bérgyilkost leszámítva ez valódi történeten alapul?

Ismertem egy haldoklót, akinek a családjával méregdrágán vetettek meg csodaszernek álcázott C-vitamin-injekciókat.

Jimmy Jaguár kifejezetten bosszúálló démon, de az ő befolyása alatt nem ölik meg a bűnöst, hanem az igazságszolgáltatás kezére adják.

Miért hívod démonnak az igazságszolgáltató szellemet?

Mert szexibb vagy titokzatosabb, mint a bosszú angyala vagy az igazságszolgáltatás szelleme lenne. A gonoszság fotogénebb, mint a jóság.

Jól értettem, hogy a film tulajdonképpen felkészülés egy jövőbeli sorozatra?

Úgy is lehet nézni, mint egyfajta vázlatot, amit a benne látható színészi alakítások miatt egyszerűen muszáj volt megmutatni. Nem tudom megcsinálni Major Erikkel, aki hatalmas nagyot játszott, vagy Jakab Julival, de senkivel sem, aki benne van, hogy ne mutassuk meg a világnak, mire képesek. Azt vállalom, hogy én kapom a csalánt, amikor felmerül, hogy miféle filmet csináltunk.

Abban mindenki egyetértett, akivel eddig beszéltem róla, hogy hibátlan és lenyűgöző színészi alakítások váltogatják egymást. Őket is bekapta a sztori?

Mindannyiunkat elkapott egyfajta megszállottság. Jakab Juli a film egyik jelenetét kilenc hónapos terhesen vállalta. Vezetett, beszélt, mi filmeztük, az ő hasát meg nyomta a biztonsági öv. Mentünk a földúton, jött egy lószállító tréler, azt ki kellett kerülnie, és közben mondta a szöveget. És nincs fizetés.

Valaki azt mondta a film után, hogy tényleg félt, miközben nézte Major Eriket.

Igen, és van egy jelenet, amiben Balla Eszter nyomozót játszik, és kihallgatja Eriket. Csak egy kis része került be a filmbe, de a valóságban két napig forgattuk. Aztán Eszter felhívott, és elmesélte: napok óta csak arra tud gondolni, hogy nézett rá Erik, és azóta időnként körülnéz otthon, hogy biztos nincs-e a lakásában.

Amiben szintén nincs sok vita a Jimmy Jaguárral kapcsolatban, az a képi világa. Olyan, mintha egy hatalmas, mozgó installációt néznék egy kiállításon.

Ezt elmondom Mátyásnak (Gyuricza Mátyás operatőr – a szerk.). Az ő munkája szerintem érzékeny, intelligens. Az ő szempontjából például örültem, hogy Karlovy Varyban látja a szakma a filmet.

Ennyire fontos számodra, hogy jól érezzék magukat a munkatársaid?

Szerencsére sikerült úgy dolgozni, hogy közben jól érezzük magunkat. Most is úgy érezzük, hogy nem mi csináltuk, hanem megtörtént velünk. Kicsit olyan, mint a csúszda, ahol az utolsó döntésed az, hogy ráülsz. Végül is utána is ki lehet szállni, csak az fájni fog. Meg sem próbáltunk kiszállni, a végén placcs… és néztünk egy nagyot, hogy ez mi volt?

A placcsanás után kiderült, hogy a történetben szereplő egyik bűn, amiért Dzsé bosszút áll, egy gyermekek elleni visszaélés-sorozat, amiért a gyermekvédelmi rendszerben vezető pozíciót betöltő egyik nőnek kell megbűnhődnie. Ez tényleg véletlen?

Fél évvel a botrány kirobbanása előtt írtam, egy kicsit ijesztő is volt, amikor betört a valóság. Azon gondolkodtam, ha benne hagyom, mindenki azt hiszi, hogy a hírek alapján írtam meg. Az se lenne baj, csakhogy nem így történt.

Miért maradt benne?

Felmerült, hogy ezt a részt forgassuk újra, és valami más ügyet tegyünk bele, de milyen dolog, amikor a valóság a fikció cenzora?

A thriller műfajban rég kitalálták, hogy lehet pörgetni, pöcögtetni a nézők idegeit, de te nem csinálsz ilyet. Ez tudatos megoldás, vagy a film vázlatjellegéből fakad?

Amikor mutatjuk a sodró Dunát, amin az örvény megforgat egy csónakot, és ez körülbelül egy percig látszik a vásznon, közben hallunk egy telefonhívást a Jakab Juli által alakított Léna karaktere és a fiktív stábja között, az számomra izgalmas. Nem elsősorban azért, mert esztétikailag szép, hanem mert ugyanilyen csónakban eresztették le a háborús bűnöst. Ez szerintem szép allegória.

Tehát tudatos a lassú tempó?

Mi, alkotók szeretjük elmondani, hogy mindent úgy terveztünk. De azért ez ritkán van így. Bennem folyamatos a belső vívódás, hogy mit hogyan kellett volna inkább csinálni. Megesik, hogy hámozom az uborkát, vagy a gyerekemre ráadom a zoknit, és hirtelen rám tör, hogy úristen, azt a jelenetet nem úgy kellett volna felvenni egy húsz éve forgatott filmemben. Miért balról jött ki? Vagy miért a kocsi ütötte el, miért nem a villamos? Olyan a film, mint a karácsonyfa, soha nem lehet befejezni a díszítését, valamit mindig arrébb tudnál tenni. Csak abbahagyni lehet egy művet, befejezni nem.

Készül egy újabb karácsonyfád, aminek a munkacíme: Csontláz. Ez már komoly költségvetésű produkció lesz?

Igen. Várom, hogy tíz év kihagyás után újra nagy apparátussal dolgozhassak, nagy látványt csináljak. Régóta foglalkozom látványtervezéssel is, amit a low budget filmekben csak kicsiben próbálgathatok. Most szeretnék újra látványos, szélesvásznú mozit csinálni.

Hogy áll a projekt?

A Filmintézet támogatja, de ez sem könnyű szülés. Az orosz–ukrán háború miatt elvesztettünk egy komoly orosz befektetőt. Kialakult egy jogi vita is. Idegőrlő egy ilyen koprodukciós film produceri előkészítése. 

Maradt még külföldi koprodukciós partner?

Persze, ez magyar–német–szlovák koprodukció.

Mit szólnál, ha hirtelen beszállna egy nagy amerikai producer, és azt mondaná, hogy a Csontláz alapötlete a felolvadó permafrosztból előbújó lényekkel eladható, csináljunk belőle egy nagy költségvetésű sorozatot?

Örülnék. Én lennék az európai szerzői filmes, aki a szellemi hitelességet őrzi. A szakmai, technikai részeket pedig csinálják meg ők. Szívesen végigasszisztálnék egy ilyen folyamatot, de nem rendezőként, hanem inkább mint valami szellemi show runner.

Van rá esély?

Nincs. Az amerikai piac telített. A streamerek ugyan okádják a tartalmakat, de a sorban állás hatalmas. Ötlete mindenkinek van, de hogy abból sorozat legyen… az még egy európai művészfilmnél is idegőrlőbb. Forrong a világ, és nagy most az ellenszél. Az európai struktúra ráadásul elavult, a nagy amerikai tartalomszolgáltatók pedig szerintem maguk sem teljesen értik, hogy működnek. Nálam a fókusz most a Csontlázon van, a Jimmy Jaguár dionüszoszi káosza után nagy bennem a vágy, hogy apollóni módon, tervezetten dolgozzak. A végén még story boardot is fogunk rajzolni. 

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu