A divat és a futball együttműködése egy nászutas időszakát élő, boldog házasság

David Beckham volt az egyik első futballista, aki áthidalta a szakadékot a divat és a futball között a világhírű divatmárkák reklámkampányaiban, sőt a nevét is adta egy kollekcióhoz. De labdarúgóként ma már nincs egyedül a divatiparban, nem csak ő formálja a divat és a futball erővonalait, a két iparág évről évre egyre jobban integrálódik. A futballkultúra hatáskörének felismerése új célt adott a divatnak. A csúcskategóriás márkák, többek között a Gucci, a Louis Vuitton, az Armani, az Yves Saint Laurent, a Dior és Balenciaga, a történelmi örökséggel átitatott, közel százéves márkák számos lépést tettek annak érdekében, hogy a futballdivatot beépítsék a kollekcióikba.

Az elmúlt tíz évben mindenki számára világossá tették a futball növekvő befolyását a divatra. Ez persze nem csak a csúcskategóriás divatmárkákra vonatkozik, mert az utcai viselet gyorsan átvette tőlük a futball hatását. A divatipar már régóta film- és zenei sztárokat használ márkái arcaként, de jelenleg a modern szupersztár labdarúgó profiljára helyezi át ezt a hangsúlyt. A luxusdivatmárkák a futball sztárjait ugyanúgy fogadják nagykövetnek, ahogyan évtizedeken át a filmsztárokat és a szórakoztatóipar hírességeit, hiszen a közösségi médiában a futballisták sokkal láthatóbbak a pályán és azon kívül is, mint valaha voltak. Tény az is, hogy az európai hírességek között nem találnak sokkal nagyobb neveket a globális hatáskörű futballistáknál. Ők az új ikonok a fiatalabb generáció eléréséhez, mert a digitális influenszerek korában a labdarúgók és a divatmárkák együtt minden eddiginél nagyobb figyelmet kapnak. Amíg a játék népszerűsége növekszik, és a rajongók csodálják annak sztárjait, addig általuk a divat befolyása is növekszik. 

A labdarúgás mindig követte a divatot, de napjainkban a futball kétségtelenül rányomja bélyegét a divatra. A foci persze nincs egyedül, az olyan sportágak, mint a Forma–1, a tenisz és a golf, szintén beépülnek a divatszférába. A nemzetközi márkák és labdarúgók együttműködésének új lendülete a néhai Virgil Ablohnak köszönhető, akinek a Louis Vuittonnal és saját márkájával, az Off-White-tal végzett munkája nyitotta meg az utat a futball és a divatkultúra életszerű találkozása előtt. Az Off-White és az AC Milan együttműködését a márka úgy mutatta be, mint „lehetőséget, hogy bátran és szabadon fejezzük ki a személyes eszményeinket”. A két superbrand pályán kívüli együttműködése megmutatta a világnak a focisták befolyását a divatra. 

A foci divat iránti érdeklődése nem újdonság, de ez a figyelem most a másik irányba fordult, a divatvilág irányította pozitív figyelmét a játékra. A 21. század elején a divat és a futball együttműködése, mint egy boldog házasság, a nászút időszakát éli. A sportmárkák és luxusdivatházak a futballsztárok példáján egy jómódú személyiséget építenek, aki áthidalja a szakadékot a mindennapi élet, a luxusdivat és a sport között. 

A divat kifutói összeolvadtak a futballpályákkal 

Amikor a 70-es években a liverpooli futballrajongók edzőcipőt és sportruházatot kezdtek viselni, még nem tudhatták, hogy világszerte megváltoztatják a divat futballhoz való viszonyát. 1977 előtt még nem hordtak tréningdzsekit, rövidnadrágot vagy edzőcipőt az utcákon, de a következő évtizedekben a divat és a foci progresszív eszmecseréje olyan változásokat hozott, amelyekre senki nem számított. Az 1990-es olaszországi futball-világbajnokság alatt a futballpályákról a Fashion Week-rendezvények kifutóira kerültek az ikonikus sportruhák, majd a divat legrangosabb neveihez passzolták a labdát, akik a játéktér esztétikai nyelvezetéből egyre többet asszimiláltak kollekcióikba. A tendencia olyan erőssé vált, hogy 2016-ban, amikor a Dolce & Gabbana az haute couture kollekciójába emelte be Diego Armando Maradona Napoli-mez-másolatát,szinte természetes volt a gesztus, ami olyan jogvitához és veszekedéshez vezetett, amelyet csak a milánói bíróság 2019-ben hozott döntése tudott lecsillapítani. A bonyolult kezdet ellenére a futball és a divat világa közötti kapcsolat nem romlott meg, és számtalan, azóta ikonikussá érett meglepetéssel ajándékozta meg mindkét tábor rajongóit.

Amikor Donatella Versace néhány kirívóan futball ihlette sálat illesztett FW18 kollekciójába, akkor Gosa Rubcsinszkij már nemcsak néhány apró utalást tett, hanem az 1990-es évek Adidas termékeiből, azok formáiból és anyagaiból merített. 2000-ben Olaszországban Dirk Bikkembergs egyesítette a divatkollekciókat a futball világával, megteremtette a sport couture-t. A német tervező azóta nemcsak egy-egy stadionban parádézott, együttműködve világhírű csapatokkal, hanem megvásárolt egy amatőr klubot is, amely egyik napról a másikra a legmenőbb egyenruhát viselte az egész futballiparban. Ebben az ambiciózus kísérletében a játékcipő sziluettjét használta fel világhírű tornacipőjének elkészítéséhez, amelyre aztán reflektált a Gucci, a Louis Vuitton, és nemrég a Miu Miut ihlette meg a sport világa és a sportruházat látványos nyelve. 

A futball és általában a sport nagyon sajátos esztétikai kódok szerint él, és a játékmezek bevésődnek a kollektív képzeletünkbe. Egy mez a kifutón ma már nem váltja ki azt a felhajtást, mint néhány éve, mert a modern divat beépítette, kiaknázta a futball nyelvét. A futballisták pedig ma gyakran modellek is, a nagy divatbirodalmak és futballklubok együttműködése révén a márkák kollekcióiban létrehozott mezek pedig igazi sportmezekké válnak. A kifutók összeolvadtak a futballpályával. A Balenciaga és az Adidas együttműködése ideális példája annak a folyamatnak, amelyben a luxusdivat találkozik a futballpálya esztétikai kódjaival egy olyan szövetségben, amely minden eddiginél tartósabbnak tűnik. 

A futball változatos története során a focisták öltözékei is megtalálták az egyensúlyt a praktikum és a felismerhetőség között. A 19. század hetvenes éveiben a standard klasszikus futballszerelés a „plusz 4” fő elemei a térdig érő zokni, az abba bújtatott nadrág, ingek és sapkák. 

A futballingek a futballcsapatok azonosítására is szolgáló színes felsők, a korai angol iskolai futballmérkőzéseken születtek. Egy 1840 előtti, a Winchester College futballcsapatáról készült kép felirata szerint az egymással szemben álló csapatoknak különböző színű, a közembereknek piros, az egyetemistáknak kék mezei voltak. A kezdetektől praktikus szabályok szerint a sapkákon vagy mezeken a csapatokra utaló színekkel jelölték meg ugyanazon csapat játékosait, vagyis azonos színű sapkával vagy övvel különböztették meg őket. 1857-től a klubszabályok már azt is megkövetelték, hogy a tagoknak több, egy piros és egy sötétkék sapkája is legyen, hogy a tagságon belül is csapatokat alakíthassanak a mérkőzésekre. A színek pusztán a sapkákra vagy övekre való korlátozása kevésnek bizonyult, ezért a játék 1867-es kézikönyve már azt ajánlotta, hogy a csapatoknak meg kell próbálniuk „az egyik oldalon egyszínű, mondjuk piros, a másikon mondjuk kékkel csíkozott mezeket viselni, megakadályozni ezzel a zűrzavart”.

Az 1890-es években egy csapat tipikus sportfelszerelése a nehéz színes mezt, a hosszú nadrágot, magas szárú cipőt és a harisnyán kívül hordott lábszárvédőt tartalmazta. A játékosok jellemzően hosszúnadrágot viseltek, gyakran övvel vagy akár nadrágtartóval. Akkoriban a kapusok is ugyanolyan mezt hordtak, mint csapattársaik. Már akkor is divatikonná vált néhány, az öltözékére sokat adó futballista, mint például Lord Kinnaird, a játék korai sztárja, aki arról volt híres, hogy mindig hosszú fehér nadrágban pompázott. 

A mezeken és sapkákon megjelenő számok az egyes játékosok azonosítását szolgálták. Az 1920-as években kezdtek kísérletezni a számozott mezekkel, de az ötlet kezdetben nem aratott sikert. 1933-ban, az FA-kupa-döntőre a játékosoknak két speciális szettet készítettek, egy fehéret 1–11-es és egy pirosat, 12–22-es számokkal, majd egy érme feldobásával kisorsolták a két csapat között, hogy a döntőre ki melyiket viselje. Ez volt az első jelentős esemény, ahol a játékosok számozott mezt kaptak, ezt követően a számozás szabványossá vált. Az 1950-es években a dél-európai és dél-amerikai játékosok által viselt mezek forradalmian újak voltak. A galléros helyett V nyakú mezek nem a nehéz pamut, hanem szintetikus, nejlon- vagy akrilszálú szövetből készültek. A vízálló ruházat így jelentősen könnyebb, komfortosabb, egyszerűbben kezelhető lett.

A knickers

A 20. század elejére a szövetség megváltoztatta a szabályt, amely szerint a nadrágnak takarnia kellett a térdet. A csapatok egy csapásra a sokkal rövidebb „knickers” néven ismertté vált darabot kezdték viselni, amelyet az 1960-as évektől közkedveltebb nevén rövidnadrágnak hívtak.

1909-től a kapusnak csapattársaitól eltérő színű mezt kellett hordania, hogy a játékvezetők könnyebben azonosíthassák. A kapus mezének kezdetben skarlátvörösnek vagy királykéknek kellett lennie, de amikor 1912-ben harmadik színként bevezették a zöldet, az olyannyira népszerűvé vált, hogy hamarosan szinte mindannyian zöldben játszottak. Ebben az időszakban a kapusok még nehéz gyapjúinget viseltek, amely inkább pulóverhez hasonlított, mint a mezőnyjátékosok mezéhez. 

Futballcipő

1526-ból a VIII. Henrik nagy ruhásszekrényében tárolt futballcipőre utaló feljegyzés volt az első írásos bizonyíték egy kifejezetten a futballozáshoz készült cipőről. A futballjátékosok akkor munkacipőben vagy csizmában játszottak, amelynek talpára bőrcsíkokkal szögeket erősítettek, hogy fokozzák a tapadást. 1863-ban a Labdarúgók Szövetsége megtiltotta a szögeket, amelyek azután tompa csapokká szelídültek. A korszak vastag bőrből készült cipőin még kemény lábujjvédők is voltak, és a játékos bokája fölé értek. Az 1930-as években a cipőgyártásban is nagy változást jelentettek az új, szintetikus anyagok és puhább bőrök, az újfajta csizmák súlya már csak egyharmada volt az egy évtizeddel korábbi, merev bakancsénak. Érdekes, hogy a brit klubok nemcsak nem vették át az új típusú csizmát, hanem nyíltan kigúnyolták, lenézték, azt állították, hogy jobban illik a baletthoz, mint a futballhoz. 1954-ben mutatta be az Adidas az első nem magas szárú futballcipőt, amely óriási sikert aratott. Ezzel egy időben fejlesztette ki a becsavarható szegecsekkel ellátott bakancsokat is. 

Az első lábszárvédőt 1874-ben Sam Weller Widdowson viselte, aki sípcsontja védelmére levágott krikettbetéteket erősített a harisnyájára. Ötletét kezdetben ugyan kinevették, de hamarosan felkapták, és viselni kezdte a többi játékos is. A századfordulóra ezek a praktikus betétek kisebbek lettek, és a harisnyán belülre kerültek, majd ahogy a játék fokozatosan elmozdult a gazdag amatőrök hobbijától a munkásosztály, szakemberek által irányított sport felé, a kiegészítők ennek megfelelően egyre professzionálisabbak lettek. 

A futballmez és a sál mint kulturális és divatikonok

A futballmez a futball kulturális környezetének fontos pillanatait örökíti meg. Dizájnja, esztétikai evolúciója vagy a szponzorok logója mind azok az elemek, amelyek hatással voltak a világszerte imádott játékra, úgy tették mindenki számára még kívánatosabbá, hogy az utca divatjába is eljuttatták. A futballmez olyan kulturális ikonná vált, amely egyszerre a huligánoké és a divatrajongóké, szerves része a futballnak és a kortárs utcai viseletnek egyaránt. A divatnak pedig régóta szerelmi viszonya van a focival, és évről évre megújítják fogadalmukat. A futballmezek globális divatcikkekké, maguk is klubokká fejlődtek. Becslések szerint világszerte 3,5 milliárd focirajongó él, mind részei az üzleti körforgásnak. 

Szurkolói szempontból a futballdivat több mint szezonális trend, ez az életmódjuk, a rajongásuk többrétegű megnyilvánulása, amely jóban-rosszban tükrözi a futballkultúra árnyalatait. De mostanában felmerül a kérdés: a divat futballfétise csodálat vagy egyenesen lopás? Legyen szó profi csapatról vagy luxusdivatmárkáról, a futballmez az a lényegi darab, amely a futballról üzen minden funkciójával, ezeken a felsőkön elöl a csapat címere és a szponzor szerepel, hátán pedig a játékos száma és neve. A legnépszerűbb profi klubok manapság legalább három mezt adnak ki szezononként, a dizájnok az unalmastól a zseniálisig változnak, és belekerülhetnek akár száz fontba is. Általában az anyag mondja meg a mez célját, még akkor is, ha a divatmárkák a lehető legvalósághűbbé teszik a mezeiket. Ha teljesítményközpontú és légáteresztő olyan technikai újításokkal, mint például az izzadságelvezetés, akkor ez a mez valószínűleg játékra készült. 

A futballsál, akár a klub ajándékboltjában, akár egy luxusáruházban kapható, a szolidaritás tartós érzését köti formába. A fáma szerint a futballsálat először egy szurkoló viselte, aki az 1934-es FA-kupa negyedik fordulójában az Arsenal és a Crystal Palace meccsét nézte. Az ő kézzel kötött sálja világdivatot indított el, a technológiai fejlődésnek köszönhetően gyorsan és egyszerűen elkezdődött a tömeggyártása klubszínekben, szlogenekkel, arcokkal, mintákkal és egyebekkel a felületébe hímezve. Sok márka és tervező illesztette már be a kollekciójába a közösségi szellem és a szövetségi szolidaritás jelképeit, amelyek mentesek a heves futballklubok rivalizálásától. Nem kell focirajongónak lenni ahhoz, hogy valaki megkívánjon egy ilyen sálat. Hogy a futballkultúra csodálójának vagy kalózkodásnak számít-e a viselet, az attól függ, hogy egy darabot a márkája vagy a futball szeretete alapján választja az ember. Nyilvánvaló, hogy a sálak készítői és viselői csodálják a dizájnt és azt, amit ábrázol, de az egyenlet egyre homályosabb. Melyik a dominánsabb kultúra: a divat vagy a futball? 

Forrás és fotók: Magyar Kultúra magazin