Szórakoztató népzene a Páván

Egyéb

A Fölszállott a páva harmadik elődöntőjéből ezúttal is hat produkció lépett tovább a tehetségkutató középdöntőjébe: Vaszi Levente énekes, a Csercsel énekegyüttes, Kaszai Lili és Fundák Kristóf táncospárosa, Zsikó Zoltán és Zenekara, a Szinvavölgyi Néptáncműhely, valamint a Forrás Néptáncegyüttes azok, akikkel a néhány hét múlva újra találkozhat a közönség a tévéképernyőkön.

Az élő show előtt Sebő Ferenc, a zsűri elnöke már előre tartott attól a pillanattól, amikor választás elé kerülnek majd a kollégáival.

?A magyar televízióban gyakorlatilag nincs népzene a műsorstruktúrában, ezért örülünk, hogy van ez a műsor, és képernyőre kerülhetünk. A versengés viszont egy kicsit megöli az egészet, mert aki kiesik, az a veszteség érzésével megy haza. Pedig aki ide bekerült, már mind győztes, hiszen az elődöntők nagyon szigorúak voltak. Jó látni, hogy ennyi fiatalunk van, akik ennyire jók, és nem szégyellik, hogy van egy saját anyanyelvük, hanem ápolják azt és szórakoznak vele. Ezt ki kellene használni, csakhogy nagyon hiányzik az ismeretterjesztés. Emlékszem, amikor mi annak idején ezt az egészet elkezdtük, tele volt a rádió és a tévé ilyen fajta műsorokkal. Ami a mostani helyzetet illeti, a rádióban talán elindult valami, de a tévé meg sem moccan? ? mondta el Sebő Ferenc.

A Kossuth-díjas zenész azt is elárulta, hogy általában egységes a zsűri tagjainak véleménye, de köztük is felmerülnek ízlésbeli különbségek. ?Bár ugyanabból a bokorból jövünk és ugyanazok voltak a tanítómestereik, de különböző emberek vagyunk? ? mondta.

Végül persze ezúttal is konszenzusra jutottak, és kialakult a továbbjutók mezőnye.

Köztük van Vaszi Levente énekes, aki páratlan hangjával nyűgözte le a közönséget. Erdélyből érkezett, ahol egy iskolában tanít, és kis tanítványai között óriási a szurkolótábora.

?Nagyon régóta énekelek, a családomban mindenkinek van hangja, sok éneket a nagymamámtól és a dédnagymamámtól tanultam. Az első sikerélményem 2008-ban volt, amikor első helyezést értem el egy népdalvetélkedőn. Elég sokat álltam már színpadon, és bár izgulok, de igyekszem ezt az egészet viccesen felfogni, így kevésbé vagyok ideges? ? árulta el Levente.

A Csercsel énekegyüttes is továbbjutott a következő fordulóba. A négy lány egy évfolyamra jár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a közös énekléseknek hála pedig hamar rájöttek, mennyire jól tudnak együttműködni. Végül eldöntötték, hogy együttest alapítanak, és beadták a jelentkezést a Fölszállott a pávára.

?Ami a névválasztást illeti, már az első perctől fogva azon gondolkoztunk, hogy nevezzük el az együttest. Próbáltunk szavazni, de nem voltunk egy véleményen. Május 19. éjfél volt a jelentkezési határidő, mi pedig fél 12-kor Facebook chaten döntöttük el, hogy legyen Csercsel. Tetszett nekünk a szó hangzása és jelentése, ? fülbevaló ? illetve a jelentéstöbblet is: valami, ami tetszik a fülnek? ? mesélték a lányok az élő show után.

Ami a jövőbeli terveiket illeti, már büszkélkedhetnek néhány fellépéssel is, illetve szeretnének gyűjtőutakat szervezni, és eljutni olyan területekre, ahol még élnek adatközlők, énekesek, akiktől tiszta forrásból hallhatják a népzenét.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsorának következő élő műsorára március 29-én, szombaton kerül sor, ahol a következő fellépők lépnek színpadra: Fodor Mátyás, Stonawskiné Busi Ildikó és Kecskés Gergely, Okányi Mihály, a Cirkalom táncegyüttes, a Debreceni Nép Együttes, a Mlinarak, Égető Emese, Tintér Gabriella, Kiss Domonkos, Zimber Ferenc, Szerényi Béla, és a Góbé Zenekar.

Az, hogy az idén kik bizonyulnak a legjobbnak, április 19-én derül ki, a Fölszállott a páva 2014 döntőjében.

Fotó: Csákvári Zsigmond