Folytatódik a Magyar népmesék-sorozat
Ki ne emlékezne a Kecskemétfilm klasszikusára? Az ikonikus sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával folytatódik – emellett további három animációt, hat dokumentumfilmet (többek között Tóth Ilona ’56-os kirakatperéről, az első magyar Afrika-kutató kalandos életéről és a hazai blueszene történetéről) is támogat az NFI.
A 111 éves múltra visszatekintő magyar animáció gyöngyszeme, a Magyar népmesék-sorozat sokak gyermekkorát határozta meg. Az eddig száz epizódból álló széria az elmúlt fél évszázad alatt világsiker lett, az újabb, tizenhárom részes évad pedig a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül el. A négy záróepizód rendezője Csákovics Lajos – aki Jankovics Marcell társrendezője volt a Toldiban – és Maticska Zsolt. A képi világot, az előző sorozatokhoz hasonlóan, a gyűjtés helyszínéül szolgáló tájegység népművészete fogja meghatározni. A zenét a Kaláka szolgáltatja az epizódokhoz. A sorozat producere Mikulás Ferenc.
Gyulai Líviusz világhírű grafikusművész, animációs alkotó forgatókönyvéből, újfent az NFI támogatásával, Társasház az Olümposzon címmel készül animációs rövidfilm, melynek szereplői a görög mitológia alakjai, akiket profán élethelyzetben ábrázol az alkotás. A „felhőtlen, tréfás játék” története nem nélkülözi a humort, ugyanakkor filozófiai tartalmakat is hordoz, miszerint „mi, emberek teljes felelőtlenséggel rohanunk a biztos vég felé, hiába a sok figyelmeztető jel, intő szavak”. A film producere Ordódi Judit Éva, rendezője a Városi legendákat is jegyző Glaser Katalin.
A támogatott projektek között szerepel három további animáció is. A Mimóka mesék – amely sorozat pilot epizódjának témája a dackorszak – forgatókönyvírója és rendezője a többszörös fesztiváldíjas Tóth Luca (Superbia, Lidérc úr), producerei pedig Román Zsuzsa és Tóth-Justh Barnabás. Az Adgwa Ata egy, a dzsungel mélyén élő fiatal lány felnőtté válásának történetét meséli el egy titokzatos női törzsbe való beavatási szertartás által. A magyar–francia koprodukcióban készülő szerzői rövidfilm rendezője Kreif Zsuzsanna (Candide kalandjai), producerei Lukács Péter Benjámin és Osváth Gábor. A pályakezdő Pekár Éva Hanna forgatókönyvíró-rendező Akit most keresek című rövidfilmjének főhőse egy huszonéves futárként dolgozó lány, aki nem tudja, merre tart, és nincsenek céljai, ám egy váratlan esemény ráébreszti saját helyzetének kilátástalanságára. A film producere Csáky Attila.
Az erőszak tereitől Balla Margit útjaiig
Dramatizált dokumentumfilm készül Tóth Ilona ’56-os peréről, amely a fiatal orvostanhallgató történetén keresztül mutatja be a megtorlás módszereit, a koncepciós perek kegyetlenségét és azt, hogy miért volt szüksége a hatalomnak erre a kirakatperre, miként igyekezett általa besározni a forradalmat a nemzetközi közvélemény szemében. A film forgatókönyvírója Somogyi György, producere Bálint-Halas Dominika és dr. Bálint Attila, a rendezője Győri Márk. Folytatódik továbbá Az erőszak terei című sorozat a 2. évaddal, amely a diktatúra jórészt ismeretlen nyomaira – elfeledett pincékre, titokzatos háztömbökre, zárt udvarokra – koncentrál. A film forgatókönyvírója Borbás Barnabás, producere és rendezője Réti László. A magyar blueszene történetéről szól majd a hatrészes A túlélés zenéje, melynek forgatókönyvírója Vizler-Nyirádi Luca, producere Czutor György, rendezője pedig Vízler Zsolt.
Hiánypótló kultúrtörténeti dokumentumfilmként készül az Egy erdélyi tudós portréja a XVIII. századból, amelyből megismerhetjük Bod Péter, a polihisztor munkásságát. A film forgatókönyvíró-rendezője a modern kori szolgaság Erdély-szerte elterjedt intézményét bemutató fesztiváldíjas dokumentumfilmeket is jegyző Moharos Attila, a producer Czutor György.
Balla Margit útjai címmel készül dokumentumfilm a sokoldalú – iparművész, grafikus, festő, színházi rendező, művészetpedagógus - művészről, aki báb- és látványtervezőként olyan neves alkotókkal dolgozott együtt, mint Jeles András, Garas Dezső vagy Jankovics Marcell. A film forgatókönyvírója és rendezője Tóth Péter Pál, producere Péterffy András. Magyar László, az első magyar Afrika-kutató kalandos életét és munkásságát mutatja be a Lehel Olivér rendezésében készülő Magyar László: Egy magyar Afrika-kutató öröksége című alkotás, melynek forgatókönyvét Herz Péter írta, producere Fülöp Péter.