Tóth Ilona

Október 23-án történt

1956. október 23-án az egyetemisták békés tüntetésével kezdődött Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc, Magyarország népének a sztálinista terror és a szovjet megszállás elleni küzdelme, a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a köztársaság 1989. október 23-i kikiáltásának emlékére október 23-a Magyarország nemzeti ünnepe.

Folytatódik a Magyar népmesék-sorozat

Ki ne emlékezne a Kecskemétfilm klasszikusára? Az ikonikus sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával folytatódik – emellett további három animációt, hat dokumentumfilmet (többek között Tóth Ilona ’56-os kirakatperéről, az első magyar Afrika-kutató kalandos életéről és a hazai blueszene történetéről) is támogat az NFI.

Június 26-án történt

1949-ben ezen a napon született Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas gitáros, Magyarország talán legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott jazzgitárosa. A 2018-ban elhunyt művész Pege Aladár zenekarában kezdte a pályáját, majd többek között a Kex, a Rákfogó és a Saturnus együttesben, illetve a Babos Quartetben zenélt, de gitárjátéka számos más hazai pop-, rock- és jazzlemezen is hallható.

Június 26-án történt

1933-ban ezen a napon született Claudio Abbado, minden idők egyik legnépszerűbb karmestere, aki mindig partitúra nélkül vezényelt. Zenei munkássága nemcsak a tehetség és a szakértelem, de az emberség bizonyítéka is – a milánói Scala zeneigazgatójaként Abbado nyitotta meg az operaház kapuit a szélesebb néprétegek előtt, tanítómesterként pedig számos ifjúsági együttest alapított, például az ő javaslatára jött létre az Európai Unió Ifjúsági Zenekara.

Képregény készül 1956-ról

A Képes Krónikák Kiadó képregényt készített az ’56-os forradalomról, ezen belül is Tóth Ilona történetéről. A kiadvány várhatóan jövő hónapban jelenik meg.

Felavatták Tóth Ilona mellszobrát

Kontur András szobrászművész kőből faragott alkotását Wittner Mária egykori '56-os halálraítélt és Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinkszky Kórház főigazgatója leplezte le október 22-én.