Fontos dolgok címmel indít könyvsorozatot az Open Books
Fontos dolgok címmel indít sorozatot az Open Books: tíz fogalomról tíz ismert magyar szerző írt egy-egy személyes hangú könyvet. A nyitó kötetek október 21-én jelennek meg, november 6-án az első négy szerző a Radnóti Színházban lép a közönség elé.
A Fontos dolgok című új könyvsorozatban megjelenő fogalmak között van a figyelem, a játék, az ízlés, a barátság, az ellenség, a család, a haza, a hivatás, a szerelem és a pénz. Az első három kötet – Schilling Árpád Haza, Parti Nagy Lajos Játék és Darvasi László Család című könyve – október 21-én jelenik meg, a sorozat utolsó darabja 2027 májusában érkezik – olvasható a kiadó közleményében. „Tavasszal vettünk egy nagy levegőt. Úgy éreztük, eljött az ideje, hogy megálljunk egy pillanatra és végiggondoljuk, mik azok a dolgok, amelyek igazán számítanak: mi formálja az életünket, a mindennapjainkat. Mik most a fontos dolgok? Mi tesz bennünket azzá, akik vagyunk? Ezek az igazán fontos dolgok fájóan hiányoznak a közbeszédből. Ha szóba is kerülnek, könnyen politikai termékké, szlogenné vagy ideológiai fegyverré válnak. Ez a hiányérzet hívta életre a Fontos dolgok könyvsorozatot” – olvasható a közleményben.
A sorozat kötetei közül az első öt az idén, a további öt 2027 első felében jelenik meg. Október 21-én Schilling Árpád Haza, Parti Nagy Lajos Játék és Darvasi László Család – Az árvaság könyve című kötete után november 2-án Vonnák Diána Ellenség, majd 25-én Enyedi Ildikó Figyelem című könyve érkezik. A jövő évben január 18-án jelenik meg Babarczy Eszter Pénz című kötete, majd májusig minden hónapban egy-egy könyv, köztük Friderikusz Sándor Hivatás, Tompa Andrea Barátság, Radnóti Sándor Ízlés és Szentesi Éva Szerelem című munkája. A kötetekről további információ itt érhető el.
Az írók színházba mennek a Fontos Dolgok estjén
Az Open Books Kiadó új sorozatának szerzői, történetei és kérdései november 6-án, pénteken este a Radnóti Színházban először találkoznak egymással. Este héttől Darvasi László, Enyedi Ildikó, Parti Nagy Lajos és Vonnák Diána beszélget a Fontos Dolgok estjén. „A négy szerző az elsők között vállalkozott arra, hogy egy-egy látszólag ismerős, valójában kimeríthetetlen fogalomhoz egészen személyes úton közelítsenek. Nem definíciókat írnak, nem megfejtéseket kínálnak, és végképp nem mondják meg, mit kell gondolnunk. Történetekből, emlékekből, kételyekből és tapasztalatokból indulnak el. Mert ezek a szavak túl fontosak ahhoz, hogy készen kapott jelentésekkel érjük be. És mert talán éppen most van itt az ideje annak, hogy újra beszéljünk róluk.”
A frissen megjelent kötetekből Tóth Ildikó és Pál András olvas fel részleteket, a zenét Kertész Endre szolgáltatja, a beszélgetést Benyó Rita újságíró vezeti – tájékoztat az est részleteiről a Radnóti Színház.
A címlapfotó illusztráció. Fotó: Stéphane Ouzounoff / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP