Fontos dolgokra derül sötétség a Thália Színházban

Vida Péterrel azután beszélgettünk, amikor már nagy sikerrel játssza anyaszínháza, a Thália az ő rendezésében Peter Shaffer klasszikus vígjátékát, a Black Comedyt. A darab alapötlete igen hatásos – a szereplők vaksötétben botorkálnak egy áramszünet miatt, amiből számtalan komikus pillanat születik. Csakhogy a nézők nem rádiójátékra vesznek jegyet, így a rendezőnek ki kell találnia, miért hisszük el a zsöllyében, hogy látunk a sötétben. Az előadás után beszélgetve elmondtam Vida Péternek, hogy a bravúrosan megtervezett és profin kivitelezett színpadi mozgások láttán többször eszembe jutott a manézs, ahol magasan képzett artisták pontos koreográfia alapján szórakoztatják a nagyérdeműt. Az előadás rendezőjeként megerősítette ezt a benyomásomat: 

„Létezik olyan kifejezés is, hogy  cirkuszszínház, de erre inkább azt mondanám, hogy fizikai bohózat, de tény, hogy már-már olyan szintű elhivatottságot és tűpontosságot követel meg a színészektől, mint amit az artistáktól várnak el a manézsban.

A vígjátéki helyzet azon alapul, hogy a szereplőket megvakítja egy áramszünet, tehát kiszolgáltatott helyzetben találják magukat. Hogy oldják meg a színészek, hogy ez a csetlés-botlás inkább vicces legyen, mint nevetséges?

Rendezőként az volt a feladatom, hogy elmondjam a színészeknek, hogy mi az, ami szerintem kamunak tűnik lentről, és mi az, ahol látom, hogy ő tényleg nem lát. Van például egy telefonálós jelenet – nyilván még vezetékes –, amit vaksötétben akkor tudsz felvenni, ha a kezedbe akad a zsinór, és azt használod Ariadné fonalának. Olyan is volt, hogy a videós kolléganő fölvette a próbát, hogy kielemezhessük, mi működik. Ha nem látod, akkor honnan tudod, hogy itt a szék? Ha megvan a támlája, akkor se ülhetsz le azonnal, mert még nem tudod, ott van-e az ülőke, vagy a másik oldalán.  

Abban a helyzetben senki nem akart vicces lenni, egyszerűen megpróbálták teljesíteni a feladatot, megfogták és visszamentek. Volt, aki a lábával, volt, aki a kezével tapogatózott, olyan is akadt, aki rákapaszkodott a másikra.

Milyen pluszmunkát követel a színészektől egy ilyen típusú feladat?

Rengeteg fegyelmet. Minden szórakoztató formátumnál megtörténik, hogy már unjuk egymás vicceit, de itt nem szabad beleszaladni abba a csapdába, hogy direkt valami mást találunk ki a huszonharmadik próbán. Muszáj a lehető legpontosabban kigyakorolni a jelenetet, a poént. Az adott rekvizitet úgy kell használni, mint egy bűvész, mint egy artista, akinek van egy száma, és lehet, hogy két és fél évig azzal fog fellépni, de nem unhatja meg. Ez iszonyatosan melós dolog.

A Rádiókabaré jó esetben szintén vicces, de mivel rádió, amit csukott szemmel is élvezhetünk, ott tényleg csak a szövegre támaszkodhat az előadó. Ebben is részt veszel egy ideje.

Miskolci gyerekként lelkesen hallgattam a Rádiókabarét, és bizony gyakran álmodoztam arról, hogy milyen lenne, ha én is benne lehetnék. Ez mondjuk sikerült is, 21 évvel ezelőtt kerültem be a Rádiókabaréba, Aranyosi Péter ajánlására.

És tavaly óta te vagy a kabaré kreatív vezetője.

Igen, az elmúlt 12 évben Fábry Sanyi működött mint kreatív producer, de tavaly átadta a stafétát. Szerették volna megújítani a műsort, és azt mondtam, hogy akkor vállalom, ha nem elvárás, hogy „a múltat végképp eltöröljem”. Én nem szeretnék új utakat törni, hanem inkább azt, hogy minél több sáv fusson egymás mellett.

Nekem Araditól, Maksától vagy az Ihos-féle falugyűléstől a legújabb írókig, akik fél év alatt már jelentkeztek és szakmailag be tudták dolgozni magukat, párhuzamosan kell működtetnem a kabarét. Ráadásul úgy, hogy ne egy értelmetlen vegyes felvágott legyen, hanem egy sokfogásos és sokszínű menü, ahol az egyik ízkompozíció erősíti a másikat.

A szereplőknél is érvényesül ez a szempont?

Következetesen törekszem arra, hogy vidékről és a határon túlról is jelenjenek meg azok a színészek, akiknek ez a műfaj jól áll. Fabó Tibi például Komáromból jött, Bokor Barna Marosvásárhelyről jön, de hívtam előadókat Miskolcról, Kecskemétről, Kaposvárról, Budapestről, vidékről, bárhonnan.

Nagy előny, hogy hétfőn van a felvétel, amikor Pesten is csak ritkán van előadás, vidéken pedig ez a fix szünnap. Tehát nagyon jó érzés, hogy az összes magyar színészből válogathatunk Kenderessy Attila vezető íróval és Csizmadia Tibor állandó rendezőnkkel. Bejönnek hozzánk olyan legendák, mint Bodrogi Gyula és Lukács Sanyi.

Nagyon erős a névsor, és nem csak a sztárvendégeknél.

Mindenki vállalja?

A legtöbben azért vállalják, mert én hívom őket, és erre a visszacsatolásra nagyon büszke vagyok. A szilveszteri műsorban olyan sztárparádét tartottunk, ami újra rádöbbentette a fiatalokat is, hogy itt rang megjelenni. Mondom a névsort, ahogy eszembe jutnak: Kerekes Pubi, Esztergályos Cecília, Eperjes Károly, Nemcsák Karcsi, Bezerédi Zoltán, Hernádi Judit, Schnell Ádi. Kit nem mondtam? Igen! Darvas Ferike, aki ugye maga a műfaj, ő is a 80-at tölti idén. Jött a zongorájával, és hihetetlen zenei stílusparódiákat csinált.

Hogy reagál a közönség minderre?

Januárban örömmel hallottam a hírt, hogy szeptemberhez képest hivatalosan megdupláztuk a hallgatottságot. Tehát valamelyest úgy tűnik, hogy a múltnak a jövővel való összefésülése működik a jelenben.

Szervilis politikai humor nem létezik. Ezt hogyan tudjátok kezelni?

Nagyon egyszerű. Úgy csináljuk, hogy gyakorlatilag lövünk mindenfelé, hiszen aki az egyik oldalon kisebbség, az a másik oldalon többség. A legfontosabbnak a Benedek Miklós-féle eleganciát tartom, akit a mesteremnek tekintek. A tételmondatot pedig Müller Péter Sziáminak köszönhetem, aki azt mondta, hogy

Valahogy én is próbálok így gondolkodni.

Ez önmagában is elég feladat, de számodra – a rendezésen és színjátszáson túl  – ott van egy sor egyéb tévés és rádiós munka is.

Igen, január óta én vagyok a zöld csapat kapitánya a Magyarország, Szeretlek!-ben. Ez is egy új szín az életemben. Remek stábbal és vendégekkel! Mellette rendszeresen alkalmazok rádióra és rendezek hangjátékokat a Kossuthon hallható Rádiószínháznak. De színészként is részt veszek adaptációkban. Nagyon szeretem ezt a műfajt!

Emlékszem egy kiváló Rejtő Jenő-sorozatodra.

Most pedig Jókait csinálok. A jövő század regénye a minisztérium megrendelésére készült harminc részben, most adták le teljesen. Ez például elég izgalmas, hiszen Jókai a kiegyezés után a távoli jövőbe, 1950-be képzelte el, hogy mi lesz a Monarchiával.

És közben újra felfedezted magadnak is Jókait?

Persze, például újra rádöbbentem, hogy a nagy mesemondó hihetetlenül művelt volt. Követte kora vadonatúj felfedezéseit, járatos volt ásványtanban, geológiában, növényeket nemesített, különböző nyelveken olvasott, lapokat járatott, és azt is tudta, hogy mi van az olajkutakkal Kaliforniában.

Az akkori legkortársabb tudományos tényekre alapozva írja a fikciót. Egészen különleges.

Hol hallható ez a hangjáték?

A Médiaklikken. Nemrég adták le az utolsó részt. Iszonyat szereposztás volt ebben is: Csankó Zoli a mesélő, szerepel Stohl András, Major Melinda, Kaszás Gergő, Pikali Gerda, Faragó András, Reviczky Gábor, Schneider Zoli – többek között. (A hangjáték a Jókai200 emlékév hivatalos YouTube-csatornáján is meghallgatható, ide kattintva elérhető az összes rész – a szerk.)

Jól  emlékszem, hogy volt egy másik Jókai-adaptáció is?

Igen, az Egész az északi pólusig. Ezt a Thália stúdiójában csináltuk tíz részben. Még ez is hallható. Erről a regényéről megfeledkeztünk már, holott egy hihetetlen mese megturbózva a növényvilággal, az állatok fejlődésével, mikrobákkal, tehát ez is tele van speciális információkkal.

Mi a történet?

Van egy jég alatti barlang a Ferenc József-föld magasságában, ahol otthagynak egy magyar matrózt, aztán kitör a vulkán. Ez valódi eseményeken alapul, mert egy Tegetthoff nevű hajón 24 matróz tényleg beszorult a jégbe, és amikor megmenekültek, kézről kézre adták őket Európában, mint a nagy túlélőket. Jókai továbbgondolta a hírt. Nála például akkor derül ki a hajón egy matróz eltűnése, amikor feltűnik a kapitánynak, hogy az államkincstár által kiutalt személyzeti kolbásszal valami nem stimmel. Abból ugyanis, ha fejenként mindenki egyet harap, az adja ki a szálat. Ám négy nap után egy harapásnyi kolbász mindig megmarad.

Azt is bizonygatni kell már, hogy Jókainak milyen jó humorérzéke volt.

Aztán a történet szerint egy ornitológus rábukkan egy lúd szárnya alá rejtett, furcsa nyelven írt üzenetre, amit senki nem tudott megfejteni. Halálosan izgalmas és vicces. De szintén a Tháliában rögzítettük az És mégis mozog a föld rádióváltozatát. Molnár Piroska, Katona Peti, Kövesi Csenge, Tamási Zoli, Szabó Győző, Gubás Gabi, Szervét Tibor, Szabó Erika és sokan mások. Izgatottan várjuk, mikor kerül adásba.

Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu