Fordított Orfeusz és Euridiké – Geszti Péter ezeregy meséje

16 évvel ezelőtt kezdted írni ezt a darabot Dés Lászlóval, aki később kiszállt a közös munkából, és az Ezeregy éjszaka aztán évekig pihent a fiókodban. Hogyhogy most ismét az asztalra került?

Lacinak egy csomó munkája jött akkor, de Tasnádi István pár éve felhívott, hogy szerinte érdemes lenne megcsinálni a darabot, amit egyébként ő írt. Újrakezdtük az egészet. Tasi ajánlotta Monori Andrást, ő szerezte hozzá a zenét. Az tetszett a történetben, hogy nem azon a dramaturgiai klisén ment végig, mint a Walt Disney-féle feldolgozás, hanem speciális olvasata született a mese világának. Annak idején Békés Pál is egészen másfajta musicalt írt a Kipling-féle A dzsungel könyvéből, mint amilyenre akár a Walt Disney-rajzfilmből, akár az eredeti novellákból emlékezhetünk. Tasi új értelmezési keretbe helyezte ezeket az érdekes meséket, amelyeket hétkötetnyi gyűjtemény tartalmaz. Ez furcsa módon nem is annyira régi, mint az ember gondolná. Sokféle nép történeteit gyűjtötték össze benne: indiai, arab, egyiptomi, perzsa, kínai meséket, és ez a sokszínűség hihetetlenül érdekessé teszi. Különben tele van kegyetlen, durva mesékkel is.

Vonz a keleti kultúra, annak irodalma, zeneisége?

Bizonyos szempontból mindegy, hogy az ember észak-amerikai indián vagy ausztrál őslakosoktól származó mesét tart jónak. Mindig a hitvilága és a tanulsága az érdekes. A nagy történetekből állnak össze ugyanis azok a narratívák, amelyek meghatározzák a kultúrát. Összement a világ, globális falu lettünk. Érdemes kíváncsinak lenni arra, hogy a falu másik végén mit mesélnek egymásnak az emberek. A mi darabunk egzotikuma a narratíva mellett a zenében rejlik. Az Ezeregy éjszakát azért is nevezzük world musicalnak, mert olyan anyagot képzeltünk el és írtunk meg Monori Andrással, amely világzenei elemeket tartalmaz. Sokat merítettünk a közel-keleti kultúrákból, de csak olyan arányban, hogy közben a mainstream popos zenei világban is hallgatható legyen a muzsika európai fül számára.

Ez, mondhatom, sikerült, mert noha csak egyetlen alkalommal hallottam a Lop-Csen-Csór című számot, azóta azt énekelem vezetés közben. Hihetetlen érzéked van ehhez. Ugyanez volt velem majdnem az összes szerzeményed kapcsán: beültek a fülembe. Megesett, hogy a Ma jól vagyok miatt nem tudtam éjszaka aludni, mert azt énekelgettem, és képtelen voltam abbahagyni.

Bocs. Mindig szuper zeneszerzőkkel dolgozom, és talán van érzékem az előbb említett mainstream popkultúrához, vagyis ahhoz, ami úgy tud közvetlen, egyszerű és könnyen befogadható lenni, hogy közben megmarad az igényessége. Ezt a műfajt nem olyan könnyű űzni; kell hozzá valami, amitől egy dal be tud mászni az emberek fülébe, szívébe, miközben megőrzi a zenei és a dalszövegírói értékét. Van még egy dolog: mindegyik dalt az a szemlélet jellemzi – ami belőlem és a szerző barátaimból is fakadhat –, hogy

szeretünk barátságban lenni a világgal.

Ennek a pozitív energiája összeadódik és ott dobog a szerzeményeinkben. Hasonló az alkotói ízlés, a gondolkodás, és egy irányba húzzuk egy-egy új darab szekerét. Hálás és szép dolog jó történeteket elmondani, és mi úgy készítjük el az ezekhez íródó dalokat, hogy dramaturgiailag bármelyik kivehető legyen akár a kontextusból, és önállóan is megállja a helyét.

Amihez nyúlsz, az kinccsé válik a kezedben. Legyen szó a Nemzeti Vágtáról, A Pál utcai fiúk című musicalről vagy a Jégkorszakban Sid szinkronhangjáról… Mint egy mesebeli varázslónak.

Picasso mondta, hogy minden gyerek művésznek születik, és felnőve arra kéne vigyázni, hogy ezt a gyereket megőrizzük magunkban. Nekem ez valamelyest sikerült, igaz nemcsak én fizetem meg ennek az árát, hanem a környezetem is. Kétségtelen, hogy maradt bennem hajlam és szándék az álmodozásra, azoknak a vízióknak a valóra váltására, amelyekkel gondolatban eljátszadozom. Pedig nem vagyok bonyolult alkotói lélek, kortárs versíró, drámaszerző: nem az irodalom elefántcsonttornyában élek. Egyszerűbb alkotó típus vagyok, aki egyrészt tudja a korlátait, másrészt ragaszkodik bizonyos világnézethez, morálhoz és műfajokhoz.

A mainstream pop – és mindegy, hogy zenéről, színházról, képzőművészetről vagy dizájnról beszélünk – szerintem rendkívül érdekes; millió ága él és virul, egy-kettőre szívesen felmászok. A valóság minden vicsorgása ellenére hordoznak magukban a dolgaim valami naiv és idealista hitet arra vonatkozóan: a világ igenis lehet jó, jobb, vagy hogy lehet valami úgy szórakoztató, hogy nem csúszik bele a gagyi kategóriájába. Akkor is kell tudni hinni az emberekben, ha már mindent elkövettek annak érdekében, hogy ne így tegyünk. Fontosnak tartom a műveltséget és a szellemességet. Olyan családból jövök, amelyben arra neveltek, hogy olvasni kell. Édesapám dramaturgként, édesanyám külkereskedőként dolgozott. Nem voltak hiper bölcsészek, de  elengedhetetlennek számított az alapműveltség megszerzése.

Az Ezeregy éjszaka két szinten játszódó történet, ami onnan indul, hogy egy kiábrándult király sorra fejezteti le a háremhölgyeit, mert untatják.

A mese fő mondanivalója az, hogy létezik olyan szeretet vagy szerelem, ami a halálból is vissza tudja rántani a nekünk fontos személyt. Az Ezeregy éjszaka fordított Orfeusz és Euridiké-történet, mert ebben nem egy férfi, hanem egy bátor nő szerelme menti meg a világot. A darab egyik szintjén az önérzetében megtaposott Sahriár király – aki minden éjjel másik nővel hál, másnap pedig lefejezteti őket – egyszer csak egy különösen okos lánnyal, Sehezerádéval akad össze. Hogy mentse az életét, rögtönöznie kell, így az őrjöngő uralkodónak egy érdekes történetet kezd mesélni, ami a darab másik szintjén elevenedik meg. Megértve Sahriár lelki drámáját, Seherezádé megszelídíti a királyt, aki a hallott történetben ráismer önmagára és hibáira.

Közben Seherezádé meséjével világokat járunk be. Megismerünk például egy dzsinnt, aki a mi esetünkben egyáltalán nem a megszokott fazon, hanem alkesz. Több ezer évig ült a kiszáradt üvegben, így miután a főhősnő segítségével kiszabadul onnan, csak akkor tud normálisan varázsolni, ha piás, józanul már semmire sem alkalmas. Ez is fordított szituációt teremt, ami az egész darabra jellemző: tele van csavarokkal, varázslatokkal és szokatlan fordulatokkal. Azért is szeretem nagyon, mert úgy szól a hétköznapjainkról, a kisszerű életünk közhelyeiről és igazságairól, hogy izgalmassá teszi ezeket. Felnőttként gyakran nem vesszük észre a csodákat, elveszítjük az erre való képességünket. Einstein azt mondta, hogy kétféle ember létezik: az egyik mindenben képes csodát látni, a másik pedig semmiben. Ez a darab egyszerű dolgokról és azok csodáiról mesél, miközben feudális hatalmi viszonyokról, katonai puccsról, árulásról, bölcsességről és szeretetről is szól. Elhúzza a fátylat a valóság sokszor láthatatlannak tűnő arca elől.

Mennyire szólsz bele a próbafolyamatba; abba, hogyan néz majd ki az általad megálmodott mese a színpadon?

A dalszövegírói feladatkört átlépve sok mindenben magamhoz vettem kicsit a gyeplőt, mert a koncertjeim és más produkcióim során felgyülemlett tapasztalataim miatt kialakult bennem egy produceri szemlélet is. Sokat beszélgettem Tasival arról, hogyan menjen a történet, és ő nyitott volt néhány javaslatomra, ugyanúgy, mint Juronics Tamás vagy Bujdosó Nóra látványtervező. Monori Andrással pedig eszelősen sokat dolgoztunk a dalokon, soknak nyolc-tíz verziója is született, mert egyszerre próbáltam színpadi, előadói és alkotói fejjel gondolkodni a megíráskor. András csodás játszótárs, akár a többi alkotó!

Miért a szegedi szabadtérire vitted a darabot? Van valamilyen kötődésed ahhoz a kultikus térhez, megragadott a szegedi Dóm tér különleges atmoszférája?

A szegedi szabadtéri egyedi és különleges játszóhelye Magyarországnak, ami izgatja az ember fantáziáját. Felejthetetlenek tudnak lenni a nyári éjszakák, amikor az ember szabadtéren nézhet előadást! Lelkileg nagyon jót tesz, amikor üldögélhetünk a szabad ég alatt, és elzsongat a nyár meg a zene. A Dóm tér színpadának jelentős mérete, az építészeti környezet, az egész tér húzása különösen attraktív ebből a szempontból.

De pragmatikusabb ok is közrejátszott: hosszú évek óta kerestünk gazdát a darabunknak. A jelenlegi financiális problémák miatt két színházat kellett összepakolni ahhoz, hogy összejöjjön az a nagyságrend, amelyben az Ezeregy éjszakát be lehet mutatni. A Pesti Magyar Színház vállalkozott rá, hogy partnerként beszáll, a terv szerint ősztől náluk megy az előadás az augusztus 11-i szegedi premier után, amelyet szintén Juronics Tamás rendez. Hálás vagyok a színházaknak, mert kezdettől bizalommal álltak a darabhoz. Az a nyári kabriófeeling, amikor az ember a szabadtérire nézőként beül, ugyanúgy érzékelteti ezt a nyitottságot, mint a Barnák László-féle színházi gondolkodás. Premierként ezek miatt talált Szegeden otthonra az Ezeregy éjszaka. A Pesti Magyar Színházban pedig, remélem, ugyanolyan hosszú élete lesz, mint A dzsungel könyvének vagy A Pál utcai fiúknak a Vígszínházban.

Van már újabb ötlet születőben, hogy mi lesz a következő munkád? Hol találkozhatnak veled legközelebb a nézők?

Tavasszal a Belvárosi Színházban Váczi Eszterrel Vabadaba címen színházias koncertestet hoztunk össze, amiben ketten énekelünk. Egy csomó dalomat áthangszereltük, és pár vintage számot is kiválasztottunk, amelyekhez új szövegeket írtam. A szerelem 22 árnyalatát mutatjuk be, és egy férfi-nő kapcsolaton keresztül húzzuk be a nézőket a játékba. Ez a műfaj teljesen új az életemben, régóta akartam ilyesmit csinálni. Ősztől rendszeresen játsszuk majd, és országos turnéra is szeretnénk vele menni. Rendes ülős, kicsit nyugodtabb zenei világ, mint ami tőlem megszokott. Úgy néz ki, lesz egy új, naponta jelentkező élő tévéműsorom is ősszel, és egy-két jövőbeli színházi darab előkészületein is dolgozom – szóval igen: már mocorognak új művek a csőben.

Nyitókép: Geszti Péter dalszövegíró, előadóművész, producer és reklámszakember. Fotó forrása: Grund Productions