Fotókat küldött a Hold túloldaláról a dél-koreai Danuri űrszonda, amely a Hold felszínéről gyűjt adatokat – közölte szerdán a szöuli tudományos minisztérium.

A Danuri űrszonda – hivatalos nevén Korea Pathfinder Lunar Orbiter (KPLO) –, amely 100 kilométerrel a Hold felszíne fölött kering, március 22-én a Ciolkovszkij-kráterről, március 24-én pedig a Schrödinger- és a Szilárd-kráterekről készített egy-egy képet nagyfelbontású kameráival. Ezek az első dél-koreai fotók, amelyek a Hold túlsó oldaláról készültek - számolt be róla a minisztérium és a Koreai Űrkutatási Intézet (KARI).

A Danuri ezen kívül széles látószögű polarimetriás kamerájával (PolarCam) is készít olyan felvételeket, amelyek segítségével a Hold felszínének összetételét és vulkanikus lerakódásait lehet tanulmányozni.

A Danuri tavaly december 27-én lépett holdkörüli pályára 145 napos útját követően, és az egyhónapos tesztelés után, február 4-én kezdte meg működését. Missziója alatt, az év végéig hat fedélzeti műszerrel vizsgálja a holdfelszín domborzatát, mágneses erősségét, gammasugárzását és más jellemzőit. Az orbiter emellett a jövőbeli holdi küldetések lehetséges leszállóhelyeit is keresi.

Az orbiter honlapján élőben lehet követni a Danuri tevékenységét.

A képen a Szilárd Leóról elnevezett – körülbelül 23 km átmérőjű – kráter a Hold túloldalán. Fotó forrása: Koreai Repülési Kutatóintézet (KARI)